Romana 01 - Samantha Day - Kunyhónk a Winnipeg-tónál

Samantha Day - Kunyhónk a Winnipeg- tónál

Szilvia a Winnipeg-tó jégtáblái közül menti ki a kis Karin Stefanssont. Bill Stefansson író, a kislány apja túláradó örömmel mond köszönetet. Látva, hogy a gyermek máris bizalmat érez Szilvia iránt, megkéri, hogy egy ideig lakjon náluk. Szilvia napról napra egyre határozottabban érzi, hogy szerelmes Billbe. Miután akaratlanul is fültanúja lesz egy beszélgetésnek, úgy érzi, hogy a férfi nem viszonozza érzelmeit...

Eredeti cím: For Karin's Sake

Megjelenés: 1989.07.

1. FEJEZET

Délről langyos szellő fújdogált, a tavasz első hírnöke. Amint a nap rövid időre egy felhő mögé bújt, Szilvia megborzongott, mert érezte, milyen hideg van még itt a Winnipeg-tó partján. De a tavon már olvadni kezdett a jég. A part menti sekély vízben óriási jégtáblák úszkáltak és torlódtak egymásra. Szilvia Cameron megborzongott. Lábát a hozzá simuló nagy fekete kutya meleg bundájához szorította. Hosszan, megbabonázva nézte a tavat, és a tél vonakodó visszavonulásán elmélkedett. Most már tudomásul kellett vennie a lábán fölkúszó hideget.

- Induljunk, Bess! - kiáltott a kutyára, és elfordult a parttól. Az egyébként oly szófogadó Bess nem engedelmeskedett. Fülét hegyezve, farkát izgatottan csóválva tovább figyelte a vizet.

- Gyere már, kislány!

De az állat nem hagyta, hogy eltereljék a figyelmét, hanem szűkölni kezdett. - Mi van hát ott?

Az újfundlandi ránézett Szilviára, és újra vonyítani kezdett.

- Jól van, Bess. Eredj!

A kutya csak erre várt. Izgatottan ugatva futott le a vízhez, és mászni kezdett a feltornyosult jégtáblákra. Hirtelen megállt, és lepillantott. Megtalálta, amit keresett, de nem merte jobban megközelíteni. Ugatva várta a gazdáját. Valószínűleg jó oka van rá, hogy hívjon engem, gondolta Szilvia, miközben óvatosan egyensúlyozott a jégtáblákon. És egyszer csak nem hitt a szemének.

- Ó, Istenem! - nyögte.

Egy gyermek piros kabátkája világított a szemébe. A kislány túl messzire merészkedett, és most azon a jégtáblán ült, amely éppen letörni készült. Szilvia közelebb ment. Egy reccsenés! Megijedt. Óvatosan lehajolt. Már csak néhány méterre volt a gyerektől. A kislány kisírt kék szemekkel nézett föl rá. Újrakezdte a kétségbeesett zokogást.

- Ne félj, kicsike - vigasztalta Szilvia. - Elviszlek innen.

Habozva nézett körül. Jeges csapdában ültek. Ha még egy lépést tesz előre, beszakad alattuk a jég.

- Gyere ide, Bess! Légy jó kislány! Segíts!

A kutya azonnal megértette, hogy mit kell tennie, és odakúszott a gyerekhez.

- Nem bánt - mondta Szilvia, mert megérezte, hogy a gyerek fél a nagy fekete újfundlanditól. - Bess a barátnőm. Segít kihozni téged. Kapaszkodj a nyakába! Bess húzni fog. Maradj fekve, és csak a lábaddal segíts, egész óvatosan! Megértetted? Meg tudod csinálni?

A kislány némán bólintott, és a kutya nyaka köré fonta a karját. Könnyes szemekkel félve pillantott Szilviára.

- Óvatosan, Bess! Gyere ide! Lassan! Jól van. - Szilvia ránevetett a gyerekre. - Mindjárt túl vagytok rajta. Kapaszkodj jól. Bess erős, de egy kicsit segítened kell neki. Jó kis kutya vagy, Bess! Húzd!

Szilvia hasra feküdt, megfogta a gyerek vállát, és segített kihúzni a veszélyzónából. Egy pillanat alatt túl voltak az egészen. A sápadt gyermek sírva omlott a karjába.

- Kapaszkodj belém! Egy darabon vinni foglak.

Nem volt messze a zöldre festett cölöpkunyhó. Bent Szilvia a heverőre ültette a gyereket, és teljesen fölkapcsolta a fűtést. A kabátját egyszerűen a földre dobta, és azonnal kis vendégének szentelte magát. Barátságos szavakkal próbálta megnyugtatni a kislányt, miközben lehúzta róla a csizmát és az átázott ruhákat.

- Mindjárt rendbe jössz - vigasztalta. - Szilvia vagyok. Téged hogy hívnak?

- Karin - suttogta alig hallhatóan a gyerek.

- Nos, Karin, most szépen levetkőzünk, és a holmidat felakasztjuk száradni. Segítesz nekem?

Karin alig észrevehetően bólintott. Amikor a gyerek meztelen volt, Szilvia végigdörzsölte egy vastag frottírtörülközővel. Aztán saját pólóingét adta rá és egy pár túlméretezett gyapjúzoknit.

- Na látod, hát nem jobb így?

Tétova bólintás volt a válasz.

- Becsavarlak még ebbe a takaróba, aztán csinálok mindkettőnknek egy forró kakaót. Rendben?

Egy óra múlva Szilvia megbizonyosodott arról, hogy a kicsike túl van a sokkon. A gyerek engedelmesen megitta a kakaót. Már nem reszketett, és sápadtsága is elmúlt. A rémület eltűnt a kék szempárból, Karin elálmosodott. Elérkezett az idő, hogy Szilvia megkérdezzen tőle egy s, mást. Fel kellett vennie a kapcsolatot a szülőkkel, akik már biztosan magukon kívül voltak az aggodalomtól.

- Karin - kezdte, és megsimogatta védence barna fürtjeit-, haza kell vinnem téged. Itt laksz a közelben?

- Nem tudom - mormogta a kicsi, akinek már majd leragadt a szeme.

- Kérlek, Karin! - Szilvia megsimogatta a kislány haját. - Próbálj még egy kicsit ébren maradni. Meg kell mondanod, hol találom meg a szüleidet. Már biztosan rettenetesen aggódnak miattad.

- Nem akarok visszamenni! - Karin elsírta magát. Szilvia magához húzta a gyereket, és vigasztalni kezdte. Nagy gondban volt. Ilyen helyzetben a legtöbb gyerek a szülei után vágyna és nem sírna azért, hogy haza kell térnie hozzájuk. Mi lehetett az oka? Karin kimerülten elaludt Szilvia karjában. A délutáni izgalmak és ez az érzelemkitörés, mindez túl sok volt a számára. Szilvia gyengéden és óvatosan törölte le a könnyeket az arcáról.

Még olyan kicsi, gondolta. Nem lehet több öt- vagy hatévesnél. Egy ilyen korú gyermeket nem szabadna felügyelet nélkül hagyni, főleg nem a tó közelében. Ki lehet az apja, anyja?

Szilvia gyengéden lefektette a gyereket a heverőre, és gondosan betakarta. Már csak egy dolog volt hátra, fel kellett hívnia a rendőrséget. Karin szülei már egészen biztosan bejelentették a gyermek eltűnését. Felállt, és felvette a dzsekijét. A kunyhóban nem volt telefon, de nem messze, a főutcán lefelé volt egy telefonfülke. Nincs más megoldás, a gyereket egy kis időre magára kell hagynia. De Bess jó házőrző.

- Jól vigyázz rá, Bess! - parancsolta az állatnak. - Akár rendesek a szülei, akár nem, meg kell tudniuk, hol van a kislányuk.

Közben már majdnem teljesen besötétedett. A szél felerősödött, és hideg eső szitált. Szilvia leszaladt az utcán. A lehető leggyorsabban túl akart lenni a telefonáláson, hogy visszaérjen, mielőtt Karin felébred. Ennek ellenére majdnem egy fél órába tellett, mire visszaért a házikóba. Amikor belépett, Bess felemelte a fejét, és vidáman csóválta a farkát. El sem mozdult a heverő mellől.

Karin még mindig mélyen és nyugodtan aludt. Egyik karjával átfonta a kutya nyakát.

Szilvia megérintette a gyerek homlokát és arcát. Holnapra teljesen rendbe jön, gondolta megnyugodva. De vajon miért nem akar hazamenni? Csupán rossz lelkiismerete és a büntetéstől való félelem miatt, vagy valami más oka van? Szilvia telefonhívásakor a rendőrség nyilvánvalóan értesült már Karin eltűnéséről. Neki azonban különös módon nem említettek részleteket. Csak megnyugtatták, hogy valaki azonnal érte megy a gyerekért. Ez volt minden. Nem maradt más hátra, mint várni. Aranyos kis teremtés, gondolta Szilvia mosolyogva, és az asztalra készített vázlatfüzet és toll után nyúlt. Gyors, biztos vonásokkal vázolta föl az alvó kislány portréját. Mellé rajzolta aztán még a kutyát is, amint a gyerek karja átfonja a nyakát.

Karin ártatlansága és elesettsége meghatotta Szilviát. Nem lehet sokkal idősebb, mint amennyi most Jennifer lenne, mérlegelte. Könny szökött a szemébe, és a ceruza kihullott az ujjai közül. Még az emlékein merengett, amikor hirtelen erős kopogás térítette magához. Mielőtt válaszolhatott volna, egy férfi rontott a helyiségbe, bevágta maga mögött az ajtót, majd Szilviáról gyorsan Karinra pillantott.

- Mi történt? - kérdezte barátságtalanul. Bess vicsorgott, és figyelmeztetőleg morgott. Szilvia nyugtatólag tette rá a kezét a kutya fejére. Maga is megijedt az idegen váratlan felbukkanásától. A férfi arca alig látszott, mert az esőköpeny kapucnija majdnem teljesen elfedte.

- Maga kicsoda? - kérdezte Szilvia.

A férfi ideges kézmozdulattal rántotta hátra a kapucnit. - Én vagyok az apja.

Most, hogy az arca láthatóvá vált, a hasonlóság nyilvánvaló volt. Ugyanúgy kéklett a szeme, mint a lányának, csupán hullámos barna haja volt egy árnyalattal sötétebb. Semmi esetre sem hatott se ártatlannak, se gyámoltalannak. Éppen ellenkezőleg. Az orra és a szája közötti két mély barázda kemény és határozott kifejezést kölcsönzött az arcának. Szilvia bizonytalanul tekintett a férfiról az alvó gyerekre. Bess is bizalmatlanul figyelte, állandóan készen arra, hogy a házat és úrnőjét megvédje az idegen ellen, ha csak egyetlen fenyegető mozdulatot is tesz. Halkan morgott.

- Csillapítsa már le ezt az átkozott kutyát! - követelte türelmetlenül a férfi.

- Azért jó, ha tudja, hogy ez az átkozott kutya mentette meg ma a lánya életet - válaszolta Szilvia hidegen. - Nyugtalan, mert attól tart, hogy maga fájdalmat fog okozni a gyereknek.

Szilvia hangja nem hagyott kétséget afelől, hogy ő is ugyanezt gondolja.

- Fájdalmat okozni? - A férfi először csodálkozva, majd dühösen nézett Szilviára.

- Igen!

- Ilyet sohase tennék vele.

- Valóban? - Szilvia keresztbe fonta a karját. - Ez egy tökéletesen megfélemlített gyerek, és egyáltalán nem csak a mai nap eseményeinek tulajdonítható, hogy ilyen rémült.

Nagy meglepetésére a férfi mélyet sóhajtott, és gyámoltalanul széttárta a karját.

- Tulajdonképpen mi történt? - kérdezte még egyszer, most már lényegesen nyugodtabban.

Szilvia nem hitt a férfi hirtelen hangulatváltásának, ö azonban már nem figyelt rá. A kislányát nézte szeretetteli gyöngédséggel, és ez megzavarta Szilviát. Úgy látszott, hogy mégis fontos volt számára a gyerek. Szilvia mindenesetre a legapróbb részletekig elmesélte a történteket.

- Gondolom, most már rendbe jött - fejezte be. - Csuromvizes volt, és nagyon átfagyott. Száraz ruhát adtam rá, és forró kakaót kapott. - A férfi lehajolt, és hagyta, hogy Bess megszaglássza a kezét.

- Jó kutya - mondta. Bess egyetértőleg csóválta a farkát, és megnyalta a kezét.

Szilvia föllélegzett. Megbízott az állat ösztönében. Bess azonnal megérezné a rejtett agressziót. Nem, ez a férfi nem jelentett rá semmiféle veszélyt. A férfi félretolta Besst, és leült a heverőre. Óvatosan kisimított Karin homlokából egy tincset, aztán fölnézett Szilviára.

- Köszönöm.

Szilvia bólintott, és bizonytalanul mosolygott. De amikor a férfi fel akarta emelni Karint, megijedt.

- Mit csinál?

A férfi szorosan a gyerek köré csavarta a takarót. - Hazaviszem Karint. A maga holmijait holnap visszahozom. Rendben van?

Nem várta meg a választ, hanem óvatosan a karjára emelte a gyereket. - De most nem mehet el - ellenkezett Szilvia -, kinn hideg van, és esik.

- Karinnak otthon a helye - mondta a férfi határozottan, és felállt. Ezenkívül szeretném, ha megvizsgálná a háziorvosunk.

Szilvia megértően bólintott, de mégis nyugtalankodott. Karin nagyon megijedt a gondolattól, hogy haza kell térnie, és Szilvia még mindig nem tudta, miért. Megverték talán? Ez a férfi, vagy az édesanyja? Vagy a mostohája?

- Tulajdonképpen mit csinált a kislány teljesen egyedül a tónál? - kérdezte kihívóan.

A férfi már az ajtóban állva csak ennyit mondott:

- Valószínűleg oda mehetett, ahelyett, hogy az iskolabusz megállójából hazajött volna. Tiszteletre méltó az aggódása, de biztosítom önt, hogy Karin jó kezekben van. Még egyszer nagyon köszönöm, neked is, Bess. - Aztán elment.

Szilvia felsóhajtott. Természetes, hogy a férfi magával vitte Karint. Jobb, ha egy orvos biztonságból megvizsgálja. És talán az anyja is már magánkívül van az aggodalomtól. Mindezen ésszerű érvek ellenére, Szilvia még mindig Karin megfélemlített arcocskáját látta maga előtt. Együtt érzett a gyerekkel. A magas, vonzó férfira gondolt, aki úgy látszott, mégiscsak gyengéden szereti a kislányát. Valami mégsem volt rendjén.

- Majd minden rendbe jön - mondta Bessnek meggyőződés nélkül. - Meg aztán mi itt úgysem tehetünk semmit. Karin apja megígérte, hogy másnap visszahozza a takarót, a pólótrikót és a zoknikat. Talán sikerül majd többet kiszedni belőle a gyerekről! Talán láthatja még egyszer Karint, és maga is meggyőződhet róla, hogy jól van.

Mindaz, amit Szilvia a kislánnyal átélt, fájdalmas emlékeket ébresztett benne. Odament a szekrényhez, és kivett egy bőröndöt. A kofferban egy kisbaba képe volt több réteg selyempapírba göngyölve. Szilvia levette a védőborítást, kiszabadította a kis Jennifer portréját, amely halvány, lágy vízfestékkel készült, és egyszerű ezüstkeret tartotta. Ahogy Szilvia megpillantotta a vidám gyermektekintetet, mint mindig, most is fájdalmasan elmosolyodott. Még egy utolsó vágyakozó pillantást vetett a képre, és sóhajtva ismét elrakta. Hirtelen felállt, és a festőállványához lépett. Egy tubusból sietve piros akril festéket nyomott a palettára, és belemártotta az ecsetet. Mélyet lélegzett, és festeni kezdett. Rövid idő múlva, mint rendesen, teljesen elmélyedt a munkájában.

Az órák észrevétlenül teltek. Szilvia körül megszűnt a világ, minden figyelmét a műnek szentelte. Végül Bess félénken nyüszíteni kezdett, és az ajtót kaparta. Közben pedig bocsánatkérően nézett Szilviára. Szilvia letette az ecsetet.

- Várj egy pillanatig, Bess, veled megyek. Jót tenne nekem is egy kis séta. Csaknem egész nap a festőállvány előtt álltam.

Néhány perc múlva már a tónál voltak. A szél alábbhagyott és majdnem minden felhő eltűnt. Csillagfény volt és csend. Szilvia fürge léptekkel ment végig a strandon Bess-szel az oldalán. Amikor eléggé fáradt volt a lefekvéshez, visszafordult. De nem könnyen jött álom a szemére. Még mindig a megfélemlített Karinra és különös édesapjára gondolt.

Reggel Szilvia a kutya hangos ugatására ébredt, amelyet erőteljes kopogás követett. Ásítva hajtotta vissza az ágytakarót, és fölkelt. Melegítőnadragot húzott, de hiába kereste a felsőrészt. Ismét kopogtak. Tanácstalanságában végül is felkapott egy öreg flanellinget, amely már festékes rongyként szolgált, és begombolta.

- Jól van már, azonnal jövök.

Kitárta az ajtót. Karin apja egy kicsit meghökkenten nézett rá.

- Fölébresztettem - állapította meg.

Szilvia álmosan, hunyorogva simította ki kócos haját a homlokából.

- Nem tesz semmit. Tulajdonképpen régen fel kellett volna már kelnem. Hogy van Karin? Minden rendben?

- A lehető legjobban van, és ezt önnek köszönhetjük. - A férfi kifejezéstelen tekintete egyáltalán nem illett a barátságos szavakhoz. Sohase mosolyog? - kérdezte magától Szilvia. Kitárta az ajtót.

- Jöjjön be, kérem.

- Köszönöm, de máris vissza kell mennem. Csak azért jöttem, hogy visszahozzam a ruhákat.

Átnyújtotta Szilviának a frissen mosott és rendesen összehajtogatott holmikat.

- Köszönöm. Egy pillanat! - kiáltotta Szilvia, mivel a férfi menni készült. - Karin ruhái még itt vannak. Máris hozom.

Tekintete közben ráesett a Karinról és Bessről készített rajzra. Hirtelen felindulással kitépte a lapot a vázlatfüzetből.

- Tessék, itt vannak. - Átadta a férfinak a ruhákat és a csizmát. - És Karin talán ennek is örülne - fűzte hozzá habozva.

A férfi a rajzra nézett, aztán ismét Szilviára.

- Ez nagyon szép - állapította meg csodálkozva.

- Köszönöm.

Szilvia egy kicsit zavarba jött. Rövid ismeretségük alatt először látszott a férfin, hogy felfogja, amit lát.

- Nincs ellene kifogása, hogy Karin megtartsa a képet?

- Semmi esetre sem. örülni fog neki.

A férfi kilépett az ajtón.

- Várjon még egy kicsit.

A férfi figyelmesen szemlélte.

- Csak azt szerettem volna tudni, hogy itt laknak-e a közelben?

- Innen körülbelül fél mérföldnyire északra, a tónál.

- Az jó. Arra gondoltam ugyanis, hogy talán viszontlátom még Karint.

- Talán - mondta a férfi, de ez egyáltalán nem hangzott biztatóan.

- Viszontlátásra.

Mielőtt Szilvia bármit válaszolhatott volna, a férfi eltűnt. Szilvia felvonta a vállát, és visszament a kunyhóba. A férfit nem bűvölte el a lehetőség, hogy Szilvia és Karín viszontláthatják egymást.

Nem csoda! - gondolta hirtelen, és elhúzta a száját amikor meglátta, hogy milyen rendetlenség uralkodik a házikóban, amely egyetlen szobából állt, és egyszerre volt lakó-, háló- és étkezőhelyiség is. Itt főzött, itt volt a festőállványa, félkész rajzai, képei, festéktubusai, palettái, tisztítórongyai és még sok minden egyéb. Bizonyára kissé rendetlennek tarthat. - Pillantása a mosogatóasztal fölötti tükörre esett. - Nagyon is rendetlennek! - javította ki magát.

Sötét hajfürtjeit mintha napok óta nem érte volna kefe. Hosszú ideje nem járt fodrásznál. Szürke szeme alatt sötét árnyak húzódtak. Végigmérte magát. Meztelen lábak, teljesen kitérdesedett melegítőnadrág és festékkel összekent ing egészítette ki elegánsnak éppen nem mondható kinézetét. Ápolatlannak hatott. Egészen biztosan nem olyan nőnek nézett ki, akit a szülők szívesen fogadnak barátnőül a gyermekeik számára. Legfőbb ideje, hogy ismét jobb formába jöjjek, határozta el magát.

Mióta elhagyta Reidet, nem törődött többé a külsejével. Reid és a drága ruhákkal tömött szekrények... Az egész ruhatárát Reid válogatta össze. Persze zuhanyozni azért szokott, és ápolja magát, de egészen máig nem vette észre, hogy mennyire elhanyagoltnak néz ki.

Végighúzta ujjait szétzilált haján. Reid nem szerette a kócos fürtjeit. Simán és egyszerűen szerette, épp olyan unalmasan, mint a drága, de szomorú ruhákat, melyeket neki vásárolt. Végül is kiegyezett egy divatos, rövidre vágott frizurával. A válásuk óta eltelt két év alatt Szilvia egyetlenegyszer sem volt fodrásznál. Már csak dacból sem. Reid túlságosan is rövid pórázon tartotta. Arra gondolt, hogy még ma is milyen gyakran követ el bizonyos dolgokat, csak azért, mert Reidnek rosszulesnének. Ez őrültség volt, hiszen Reid minderről soha tudomást sem szerezhetett.

A kunyhó egyszerűen volt berendezve, mégis volt benne egy parányi zuhanyozó. Szilvia levetkőzött, és törülközőt vett magához. A forró víz bizsergette a bőrét. Reid már másfél éve halott, gondolta. Nem kellene végre felhagynom azzal, hogy minduntalan ellene lázadok?

Szilvia korábban nem gondolkodott azon, hogy milyen kellemetlen is lehet, ha az embernek nincs autója. Amikor lakóbuszát teljes felújításra a szervizbe vitte, azt hitte, hogy egy ideig minden további nélkül ellesz így is. Most már megbánta, hogy nem bérelt autót. A hűtőszekrényben megszemlélte a szomorú ételmaradványokat. Ma mindenképpen be kell vásárolnom, gondolta. Már elege volt a zöldséglevesből és a mogyorókrémes szendvicsekből.

Az órájára nézett. Még csak öt óra volt. Elsétálhatna a főutcán lévő benzinkúthoz. Szerény élelmiszer-kínálatuk volt, főleg konzervek. Egy kis szerencsével néha még friss tojást is kapott. Felvette a dzsekijét, és megkereste a bevásárlószatyrot, a pénzt és a kesztyűjét.

- Itt maradsz, Bess! - rendelkezett.

Szép nap volt. Az ég kék, a levegő kellemesen tiszta és már nem annyira hideg. Napról napra melegebb lett. Föld- és tavasz-szaga volt a levegőnek. Szilvia mélyet lélegzett, és körülnézett, örült, hogy a Winnipeg-tó partján lévő házikóba szállásolta be magát, ahelyett, hogy visszatért volna Vancouverbe, ahogy eredetileg tervezte. A tulajdonosokat télen ismerte meg Texasban. Felajánlották a házikót egész májusra és június nagyobbik felére. Amikor megérkezett, a tavat még jég fedte, bár az olvadás már megkezdődött. Elragadó élmény volt napról napra látni, hogyan vonul vissza a tél. Néhány sarki lúd röpült gágogva mélyen a víz fölött. Szilvia vidáman nézett utánuk.

A főút jelentette a legrövidebb összeköttetést a tóparti kisvárosok és a farmok között, és egészen Winnipegig elvezetett. Nem volt nagy a forgalom, és Szilvia veszélytelenül sétálhatott az útpadkán. Latolgatta, vajon van-e a benzinkútnál gyorsbüfé is. Hirtelen nagy kedve támadt egy cheeseburgerre, sok hagymával.

Ekkor hátulról autót hallott közeledni. Legnagyobb meglepetésére a vezető lelassított, megelőzte, majd néhány méterrel előtte megállt.

Amikor közelebb ért, a vezető letekerte az ablakot.

- Gondoltam, hogy maga az! - kiáltotta egy ismerős, sötét színezetű hang. - Elvihetem?

- Igen, köszönöm. - Szilvia beszállt, és becsapta az ajtót.

- Szívesen - válaszolta Karín apja. - Hová indult?

- Csak a benzinkúthoz. Be szeretnék vásárolni.

- Ott ugyan nem fog sok mindent kapni, csak tejet meg kenyeret, esetleg néhány konzervet.

- Tudom. Pillanatnyilag viszont még egy zacskó burgonyasziromnak is örülnék. Mostanában mindig ugyanazt eszem.

- Nincs autója?

- Egy kis lakóbuszom van Gimliben, a szervizben. Sajnos alkatrészgondjaim vannak. - Szilvia felvonta a vállát. - Tulajdonképpen eddig nem is hiányzott az autó, de egyre jobban unom, hogy mindig csak levest és mogyorókrémes szendvicseket egyek.

A férfi egy pillanatig habozott.

- Gimlibe megyek - mondta végül. - Ha akarja, kiteszem egy szupermarketnél, és visszafelé, miután bevásárolt, fölveszem.

- Nem akarok a terhére lenni - tiltakozott Szilvia udvariasan.

- Nincs a terhemre - biztosította a férfi. - Körülbelül egy órára van szükségem. Elég ez magának?

- Hát persze. Nagyon köszönöm. - Szilvia kinézett az ablakon. Hogy van Karin? - kérdezte egy kis idő múlva.

A férfi gondterheltnek látszott, mégis azt mondta: - Jól. Ma már ismét óvodában van.

- Ennek örülök. Akkor tehát még csak ötéves?

- Igen.

Ez meglehetősen szűkszavúan és barátságtalanul hangzott. A férfi láthatólag nem óhajtott társalogni. Szilvia csalódott volt, mert szeretett volna megtudni egyet-mást Karinról. Alapjában véve bármilyen téma megfelelt volna neki. Túl sok napot töltött már egyedül Bess-szel, és hiányolta az emberi társaságot. Minél tovább tartott az út, Szilvia annál kíváncsibb lett. Ez a férfi valóban különös volt. Szilvia lopva rá-rápillantott. Örökké csak az utat nézte, és hűvösnek, elutasítónak tűnt.

Jóképű férfi lenne, latolgatta Szilvia, ha nem volna ilyen mogorva. Nappali fénynél most jobban kivette a szája körüli vonásokat, mint az imént a házikóban. Szép szeme a dús aranybarna szempillákkal egyáltalán nem illett az arckifejezéséhez. Mi lehet a foglalkozása? Talán farmer? Még a nevét sem tudja! Szilvia megfordult az ülésen. Semmit se tud meg, ha nem kérdez.

- Ó - mondta -, még a nevét se tudom. Nem volt még alkalmunk bemutatkozni.

- Bill Stefansson.

-Szilvia Cameron. Izlandi születésű? - érdeklődött Szilvia, hogy ébren tartsa a beszélgetést.

- Mint a legtöbben ezen a vidéken. Cameron - ez skót név? Vagy a férje neve?

Ez a kérdés Szilviát kihozta a sodrából. Rápillantott a bal kezén lévő gyűrűre. - Megtartottam a lánynevemet... özvegy vagyok - fűzte hozzá rövid habozás után. Igazat mondott, ennek ellenére hazugságnak érezte.

- Sajnálom - mondta a férfi váratlanul lágyan. - Régóta?

- Úgy másfél éve.

Szilvia szűkszavú válaszával tudatta, hogy nem óhajt erről tovább társalogni. Mindig bűnösnek érezte magát, ha az emberek részvétüket nyilvánították. De az igazság túl bonyolult volt ahhoz, hogy mindenkinek elmagyarázhassa. Reidet elhagyta, de Reid meghalt, mielőtt a válás jogerőre emelkedett volna. A jegygyűrű nem Reidé, hanem az anyjáé volt. Szilvia még távolról sem állt készen egy új kapcsolatra. Azért hordta a karikagyűrűt, hogy távol tartsa a férfiakat.

Ismét hallgattak mind a ketten, de ezúttal zavartan. Lám, gondolta Szilvia, nincs egymás számára semmi mondanivalónk. Két idegen, aki csupán egy kislány révén találkozott össze. Ha nem laktak volna mindketten a tónál, Szilvia valószínűleg sohasem látta volna viszont ezt a Bill Stefanssont. Megkönnyebbült, amikor elérték a várost. Bill megállt egy szupermarketnél.

- Körülbelül egy óra múlva újra itt vagyok - mondta, és kinyitotta neki az ajtót. - És... Szilvia, sajnálom, hogy az előbb megbántottam.

Szilvia meglepetten nézett rá. - Nincs semmi baj. A viszontlátásra! - és gyorsan kiszállt.

2. FEJEZET

Szilvia a távolodó kocsi után nézett. Be akart menni a nagyáruházba, de aztán másképp döntött. Okosabbnak látta másra használni az időt. Végigsietett a főutcán. Először a műhelybe ment, a kisbusz után érdeklődött. Még mindig a hiányzó alkatrészre vártak, a héten kellett megérkeznie. A műhelyből a bankba sietett, hogy pénzt vegyen föl, majd visszarohant a nagyáruházhoz. Semmiképpen sem akarta Billt megvárakoztatni, így csupán a legszükségesebbet vette meg, és máris kinn volt. A férfi kocsija már a bejárat előtt állt.

- Ez minden, amit be akart szerezni?- kérdezte Bill csodálkozva, és elhelyezte a bevásárlószatyrot a hátsó ülésen.

- Elég ennyi - nyugtatta meg Szilvia.

A férfi egykedvűen megvonta a vállát, és elindította a kocsit. A visszaúton éppolyan csendben voltak, mint odafelé. Csak mikor bekanyarodtak a házikóhoz vezető keskeny ösvényre, akkor kérdezte meg Bill:

- Siguardsonéktól bérli a házikót? - és leállította a motort.

- Nem. - Szilvia kiszállt, és a bevásárlószatyra után nyúlt. - Siguardsonékat télen ismertem meg az Egyesült Államokban, és felajánlották nekem a házukat egy időre, ingyen. - Mosolygott. - Nem túl nagy, de mert sokáig a buszban laktam, nagyon tágasnak tűnik.

- Komolyan mondja? - kérdezte a férfi megrökönyödve. - Egyáltalán nincs otthona?

- Nincs.

Csak gyerekkorában volt egy rövid ideig otthona. Bill csodálkozva nézett rá. Természetesen csodálkozik, gondolta Szilvia. Hogy is érthetné meg valaki, akinek otthona és családja van, miért is vándorol ő a világban?

- Köszönöm, hogy magával vitt, Stefansson úr - mondta udvariasan, és ki akart szállni.

- Szilvia! Várjon!

Szilvia visszafordult.

- Nem akar eljönni hozzánk vacsorára? Úgy tudom, Mary sültet készít.

- Nagyon kedves öntől, Stefansson úr, de nem tartom illendőnek a feleségével szemben, hogy csak úgy bejelentés nélkül megjelenjek.

- A feleségem!? - ismételte a férfi megütközve. - Mary a házvezetőnőm.

- De... Karin anyja...

- Karin anyja halott.

Szilviának most még jobban fájt a szíve a kis Karinért.

- Szegény kislány! - kiáltotta együttérzően. - Mióta?

- Három hónapja.

Három hónapja! Nem csoda, hogy Bill olyan gondterheltnek látszik, és soha nem mosolyog. És Karin... Szilvia teljesen együttérzett az ijedt gyermekkel. Ismét leült.

- Fogadja részvétem - biztosította őszinte együttérzéséről a férfit.

- Felejtse el. - Nyilvánvalóan nem akart erről beszélni. - Nos, ami a vacsorát illeti...

- Tényleg nem szeretnék zavarni.

Szilvia meglepetésére a férfi előrehajolt, és megérintette a kezét.

- Higgye el, hogy szívesen látom önt - mondta. - Megmentette a lányom életét.

Egymásra néztek.

- Kérem, jöjjön el.- Megszorította Szilvia kezét. - Azt hiszem, Karin nagyon szívesen viszontlátná önt.

A gondolat, hogy a kislányt viszontláthatja, eldöntötte a kérdést.

- Rendben van. Mikorra legyek ott?

- Jöjjön máris velem. Megvárom.

Szilvia megrázta a fejét.

- Köszönöm, de inkább egy kicsit később mennék. Dolgom van még. Nem zavarja, ha Besst is magammal viszem?

- A kutyát? Természetesen hozhatja. - A férfi elengedte a kezét, és felegyenesedett az ülésen. - Innen észak felé az első ház, úgy fél mérföldre van innen. A tóparton kell végigmenni. Még hat előtt jöjjön, kérem.

Szilvia bólintott és kiszállt.

- Tehát a mielőbbi viszontlátásra!

Kicsit megzavarodva nézett a férfi után. Mi okozhatta a hangulatváltozását? Először annyira megközelíthetetlen és hűvös volt, mintha terhes lenne számára a nő társasága. Azután meg nyomatékkal kérte, hogy fogadja el a meghívását. Talán nem is nekem szól az érdes modora, latolgatta Szilvia. Talán csupán a felesége halála miatt érzett fájdalom teszi őt ilyen elutasítóvá. Három hónap nem túl sok idő. Biztosan nem tudott még felülkerekedni a fájdalmán, Karin helyzete bizonyára még sokkal nehezebb. Mindezek ellenére a férfi talány volt számára.

A kutya lelkesen üdvözölte Szilviát, és kinyomakodott mellette az ajtón. Gazdája hagyta, hadd fusson. Kicsomagolta, amit bevásárolt, aztán leült, és gondolkodni kezdett. Többnyire el szokta fogadni a meghívásokat. Különben utazásai - melyeket csupán kutyája társaságában tett,- túl magányosak lettek volna. Ez a meghívás azonban valami mást jelentett. Ma este nem véletlenszerű útitársakkal cserélne tapasztalatot vagy folytatna élénk társalgást. Sejtette a kislány bánatát, és érezte, hogy a férfi éppúgy szenved. De még ő sem tudta túltenni magát a saját bánatán. Megkísérelheti-e vajon, hogy mások gondjába-bajába ártsa magát?

Aztán ismét a Karin szemében csillogó könnyekre gondolt, és tudta, hogy viszont akarja látni a kicsit. Amikor Bess újra bejött, megvakarta a kutya füle tövét.

- Hé, Bess! Ma este vacsorázni megyünk!

Szilvia könnyen megtalálta a házat. Magas fák sora takarta el a tó felől, de széles ösvény vezetett egyenesen a homokos partig. Kitűnően karbantartott öreg Manitoba-farmerház volt. Az eredetileg kétemeletes, világos kőépítményt stílusában hozzáillő toldalékkal egészítették ki.

Szilviának főleg a magas, íves ablakok tetszettek. Parkszerű kert tartozott hozzá, néhány fa és bokor már kirügyezett. Csodálatosan szép lehetett itt nyáron, amikor minden zöldellt és virágzott. Bess szorosan követte Szilviát, amint átvágott a gyepen és bekopogott az oldalsó ajtón. Azonnal kinyitották. - ön bizonyára Szilvia. Fáradjon be! - kiáltotta az apró, ősz hajú, vidám, barna szemű asszony. - Nem, nem, a kutyának nem kell kinn maradnia, ő is szívesen látott vendég nálunk.

- Köszönöm - mondta Szilvia és belépett a konyhába. - Remélem, nem okoztam önnek fáradságot a jövetelemmel.

- Semmi esetre sem. Egyébként is mindig túl sokat főzök. Mary Sawchuck a nevem - fűzte hozzá. - Adja ide, kérem, a kabátját. Bill még odafönn van Karinnal. Minden percben lejöhetnek. Addig bevezetem önt a nappaliba és megkínálom egy itallal.

- Nem maradhatnék inkább itt? - kérdezte Szilvia. - Ez a konyha olyan otthonos.

- Ugye? - Mary nyilvánvalóan büszke volt a birodalmára. - Üljön csak le!

Az ablaknál lévő étkezősarokra mutatott.

Szilvia megparancsolta Bessnek, hogy az ajtó közelében feküdjön le, és helyet foglalt. Kíváncsian nézett körül. A konyha a ház régebbi, mindenesetre alaposan helyreállított részében volt. A világos konyhát modern háztartási gépekkel szerelték fel, ennek ellenére volt benne valami vidékies báj.

- Bill mesélte nekem, hogy ön Siguardsonék házikójában lakik jegyezte meg Mary, miközben a konyhában tett-vett.

Szilvia bólintott.

- Igen, februárban ismerkedtem meg velük Texasban. Amikor meghallották, hogy sosem voltam még Manitobában, felajánlották egy időre a házukat, örülök, hogy rászántam magam, és eljöttem. Nagyon jól érzem itt magam.

Mary abbahagyta a munkát, és felsóhajtott.

- A mai asszonyoknak igazán jól megy a soruk. Az én időmben férjhez mentünk, és a férjünk mellett maradtunk. Vagy nem mentünk férjhez, és a szüleink mellett maradtunk. Ma olyan sok lehetőség van.

- Hirtelen rémülten a szája elé kapta a kezét. - Ó, nagyon sajnálom! Bill mesélt nekem az önt ért csapásról. Micsoda tapintatlanság tőlem...

Már megint ez az undorító hazugság. Bárcsak ne lenne olyan nehéz elmondani az igazságot, gondolta Szilvia.

- Ó, semmi-semmi, tényleg - nyugtatta meg a szégyenkező Maryt.

- Ne is törődjön vele - Bizalmasan mosolygott, és témát váltott. - Pompás illata van az ételnek.

- Remélem, szeret enni. - válaszolta Mary még mindig kínosan feszengve. Kinyitotta a sütő ajtaját, és kivette a sültet.

Szilvia szájában összefutott a nyál.

- Egy ökröt is fel tudnék falni - nyugtatta meg Maryt, és nevetett. - Reggel óta nem ettem, és akkor is csak pirítóst mogyorókrémmel.

Mary ingatta a fejét, és rosszallóan csettintett.

- Nem csoda, hogy ilyen sovány. Többet kellene ennie.

- Tudom, csak néha megfeledkezem róla.

- Művész - brummogta Mary még mindig a fejét rázva. - Karin megmutatta nekem a rajzot, amelyet róla és a kutyáról készített - fűzte aztán még hozzá. - Nagyszerűnek találom.

Egy mártást kezdett kevergetni.

- Köszönöm. Remélem, hogy Karinnak is tetszik.

- De még mennyire! Alig akarta kiadni a kezéből, mióta Billtől megkapta. - Mary elgondolkodva nézett Szilviára. - Tudja, maga nagyon mély hatást tett Karinra.

- Tényleg? - Ez meglepte Szilviát. - Azt hittem, alig emlékszik már rám. Végül is majdnem az egész időt átaludta.

- Mindig csak önről és a kutyáról beszél. Pedig alapjában véve nem valami beszédes teremtés - tette hozzá Mary gondterhelten. - Csöndes gyerek, túl csöndes.

- Nagyon hiányozhat neki az édesanyja.

Mary meglepetten nézett rá.

- Bill nem mesélt önnek Debbie-ről?

- Csak annyit említett, hogy röviddel ezelőtt halt meg a felesége. - És Szilvia ismét témát akart váltani: - Segíthetek valamit?

- Nem. A kisujjamban van az egész. Maradjon csak nyugodtan ülve, és inkább társalogjunk egy kicsit.

Szilvia szót fogadott, és figyelte, hogyan készíti el Mary a salátát. Hol marad tulajdonképpen Bill és Karin? Vegyes érzelmekkel nézett az est elébe. Természetesen viszont akarta látni Karint, és a vacsora is biztosan kitűnő lesz. De mi lehet Bill-lel? Vajon egész este olyan hallgatag és elutasító lesz, mint a Gimlibe vezető útjuk alatt?

Éppen ekkor lépett be Bill a konyhába Karinnal a háta mögött.

- Tehát eljött. - Ez olyan örvendezően hangzott. - Karin, mondd Mrs. Cameronnak, hogy jó estét!

- Kérlek, hívj nyugodtan Szilviának. Szervusz, Karin. Hogy vagy?

A gyerek a földre szegezte a tekintetét.

- Jól - suttogta alig hallhatóan.

Karin félszegsége megindította Szilviát.

- Elhoztam a kutyámat, Besst- mondta barátságosan. - Nem akarod őt is üdvözölni?

Karin anélkül, hogy felpillantott volna, bólintott.

- Ott fekszik, az ajtóval szemben. Bess is örül, hogy viszontláthat.

Karin óvatosan felnézett, aztán bátortalanul előrelépett. Közben Szilviára vetett néhány félénk, könyörgő pillantást.

Szilvia Billre és Maryre nézett. Mindketten gondterhelten figyelték Karint, és Szilvia is különös megindultságot érzett a gyermek félénk tartózkodása láttán. Fölállt, és Karinhoz lépett, aki tanácstalanul álldogált a kutya előtt.

- Bess szereti a kislányokat, Karin.

Nevének említésekor a kutya boldogan csóválta a farkát. Szilvia letérdelt az állat mellé. Mosolyogva nyújtotta Karin felé a kezét.

A gyerek vonakodva tette bele az övét.

- Nagy.

Szilvia bólintott.

- Igen, nagy, de nagyon szelíd. Emlékszel a rajzomra? Bess a legszívesebben fölugrott volna a heverőre, hogy hozzád bújjon, amíg te aludtál. - Szilvia a kutya fülét simogatta. - Olyan, mint egy nagy, gyapjas mackó.

Karin bátortalanul megérintette a kutyát. Bess hevesebben csóválta a farkát, és rózsaszín nyelvével megnyalta a gyermek kezét. Karin kuncogott.

- Csiklandoz - suttogta, és bátortalanul rámosolygott Szilviára, aki alig tudta megállni, hogy karjába ne kapja a gyereket.

- Na ugye! - mondta Szilvia, és fölállt.

Karin most lekuporodott a kutya mellé, és kissé nekibátorodva megsimogatta.

- Jó kutya - mormolta.

Szilvia fölpillantott, és észrevette, hogy Bill és Mary őt figyeli. Mary mosolygott, és intett a fejével, mintha eldöntött volna magában valamit.

Bill arckifejezése megfejthetetlen volt.

- Bill - mondta Mary -, miért nem tölt Szilviának? Tőlem nem fogadta el. A vacsora tíz perc múlva kész.

- Jöjjön, kérem! - mondta Bill.

Szilvia vonakodva követte. Nem tudta miért, de idegesítette a férfi. Szokott körülmények között nem esett nehezére, hogy idegenekkel beszélgessen. A férfi megközelíthetetlensége azonban elfogódottá tette. Egy folyosón mentek végig, amelynek a végén néhány lépcső vezetett a ház új traktusához. Szilvia megállt.

- Fantasztikus! - kiáltotta elragadtatva.

A famennyezetes nagy helyiséget a bútorok és néhány bujazöld növény segítségével nappalira, ebédlőre és dolgozószobára osztották. Egy nagy kőkandalló előtt régimódi heverő állt, hozzáillő karosszékekkel körülvéve. Előtte hívogatóan egy csomó kényelmes párna, melyekre az ember kedélyesen letelepedhetett, hogy tetszés szerint a tűzbe bámuljon vagy a kinti, csodálatos, tóra néző tájban gyönyörködjön.

Szilvia megadta magát. Lelkesen fordult Billhez.

- Ez egyszerűen tökéletes.

- Igen, tényleg nem rossz. Lara, a nővérem tervezte nekem.

- Nagyon tehetséges.

A férfi bólintott.

- Igen, valóban, nagyon tehetséges építész. Torontóban él. Öreg házakat újít fel. Hébe-hóba belsőépítészettel is foglalkozik. Amikor rászántam magam, hogy visszajövök, nagy szívességet tett azzal, hogy berendezte a házat.

- Nem lakott mindig itt? - Szilvia az ablakhoz lépett, és kíváncsian kitekintett.

- Nem, apám halála után keletre költöztünk az édesanyámmal és a nővéremmel. Ez a nagyszüleim háza volt. Amikor a farmot eladták, a házat átvettem tőlük.

- Élnek még?

A férfi megrázta a fejét.

- Nem. A ház néhány évig üresen állt, mielőtt vissza tudtam jönni.

- Különös, az embernek az az érzése,hogy itt mindig laktak emberek. - Szilvia elgondolkodva simított végig a kandalló kövein. - De hiszen ez itt egy kövület! - kiáltott föl hirtelen izgatottan.

Bill hozzálépett.

- Ez tyndalkő. Ezt a követ azért hívják így, mert egy tőlünk délre fekvő kisváros, Tyndal közelében található. Az egész szikla tele van tengeri kövületekkel, a prérik nagy részét egykor elfedő beltenger maradványaival.

Mindez nagyon érdekesen hangzott, de Szilvia másra volt kíváncsi.

- Tulajdonképpen mivel foglalkozik? - kérdezte sugárzó mosollyal, hogy ne tartsa a férfi tolakodónak. - Mármint a foglalkozására gondolok.

A férfi beletúrt a hajába.

- írok. - Amikor Szilvia várakozóan nézett rá, még hozzátette:

- Kalandos történeteket, gyermekek számára. A legtöbbjük régi izlandi mondákon alapszik.

Szilvia leült a földre, hátát a kandallónak támasztotta.

- Ért izlandiul?

- Egy keveset. De a kutatásaim során szívesen hagyatkozom fordításokra.

- Egyszer elolvasnám néhány írását. Szeretem a kalandos történeteket.

- Ezek nem felnőtteknek valók - figyelmeztette a férfi. - Az ön számára valószínűleg túlságosan unalmasak lennének.

- Nem hiszem - mondta komolyan Szilvia. Szerette a könyveket.

Mary lépett be tálcával a kezében. A sült ínycsiklandó illata betöltötte a helyiséget.

- Jaj, de jó! Kész a vacsora! - kiáltotta Szilvia lelkesen. - Már félig-meddig éhen haltam. - Fölugrott.

- Úgy is néz ki, mint akire ráférne egy kiadós evés. Ha az ember arra gondol, hogy milyen keveset vásárolt be ma...

- Ezért hívott hát meg? - szakította félbe Szilvia incselkedve. - Azért, hogy egy kicsit jóllakasson?

Most először tűnt úgy, mintha a férfi mosolyogna.

- Természetesen. És...

- És?

A férfi habozott, és a kislányát figyelte, aki lassan, lesütött szemmel lépett a szobába.

- Vacsora után beszélni szeretnék önnel.

Szilvia figyelmét nem kerülte el a férfi gondterhelt pillantása.

- Karinról? - kérdezte halkan.

- Igen. Én... - sóhajtott a férfi. - De várjunk még ezzel.

Szilvia zavart volt. Miről is akar beszélni vele Bill? Végül is alig ismerte Karint, ha azonnal meg is szerette a kislányt.

Evés közben a férfi meglehetősen hallgatag volt, Karin pedig egyáltalán nem beszélt. Mary vidám csevegése azonban kárpótlást nyújtott, és így mégis meglepően oldott hangulat uralkodott. Mary Szilvia utazásairól érdeklődött. Szilvia rövidesen felszabadultan mesélte el, hogyan töltötte az utolsó telet a déli országokban. Floridától Texasig a mexikói Golf-áramlat mentén mindenütt megállt, ahol kedve támadt. Közben megfestette a legszebb tájakat, és eladta aprócska iparművészeti és ajándékboltoknak.

- Csak a kutyájával utazott? - kérdezte Bill, és elgondolkozva ránézett.

- Csak a kutyámmal - válaszolta, és még mielőtt a férfi tovább kérdezősködhetett volna, témát váltott.

Az ízletes vacsora után mindenki segített Marynek leszedni az asztalt. Mary Sawchuck Stefanssonék számára nyilvánvalóan több volt, mint házvezetőnő. Érezhetően nagyon közel állt Billhez és Karinhoz.

Barátságos, gondoskodó lénye olyan légkört teremtett, amelyben Szilvia - a Bill és kislánya közti feszültségek ellenére - jól érezte magát. Bill után nézett, aki kivitte a konyhába az üres tányérokat. Akaratlanul is összehasonlította ezt a jelenetet a Reiddel korábban folytatott formális életével. Alig észrevehetően megcsóválta a fejét. Nem akart Reidre gondolni.

Miután leszedték az asztalt, Bill tüzet gyújtott, és otthonosan körbeülték a kandallót. Karin Szilvia mellé ült, és néha-néha lopva rápillantott. Csak akkor szólalt meg, ha hozzá beszéltek. Csupán szűkszavúan válaszolt. A beszélgetés szinte kizárólag Mary és Szilvia között folyt. Bill érdeklődéssel hallgatta, de csak ritkán szólalt meg. Szilvia Karint figyelte, és gondolkodott. Korához képest túl nyugodt és nyilvánvalóan boldogtalan gyermek. Szilvia igazán együtt érzett vele. Szívesen megkérdezte volna, mi nyomja ennyire a lelkét.

Amikor Mary megjegyezte, hogy ideje lenne már ágyba menni, Karín a szokásos gyermeki ellenkezés nélkül azonnal felállt. Ránézett Szilviára, és Mary fülébe súgott valamit.

- Karin azt szeretné, ha följönne velünk - mondta Mary anélkül, hogy meglepetését leplezni tudta volna.

- Nagyon szívesen, Karin. Szívesen fölmegyek.

Szilvia mosolygott, és odanyújtotta a gyereknek a kezét. Karin észrevehetően habozott egy ideig, mielőtt megfogta volna. Mielőtt a szobát elhagyták, Szilvia megállt Bill előtt, feltételezve, hogy Karin puszit ad az apjának. Az apa kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a kislányát. Nem mondható ugyan, hogy Karin visszahőkölt volna, de kitért előle, és elfordította az arcát.

Szilvia észrevette, milyen rezignáltan eresztette le a kezét Bill. Csak ennyit mondott:

- Jó éjszakát, Karin! Álmodj szépeket!

A hálószobák egy emelettel följebb a ház régi részén voltak. Szilvia és Karin követte Maryt a tölgyfalépcsőn fölfelé. Karin szobája tágas és világos volt, sárga és zöld árnyalatokban ragyogott. Könyvekkel, játékokkal teli polcok sorakoztak benne. Szilvia fölfedezte a különbséget Karin világa és a saját gyermekkora szűkös környezete között.

A kislány még mindig hallgatag volt. Néha-néha ránézett ugyan Szilviára, de semmit sem szólt, mialatt átöltöztette.

- Készen vagy, kincsem. Patyolattiszta vagy. - Mary átölelte a gyermeket, és megcsókolta. - Ugorj az ágyba!

De Karin nem ugrott az ágyba. A szélére ült, és gyorsan bebújt a takaró alá. A térdét a melléhez szorítva azonnal összegömbölyödött, mint egy kismacska. Szilvia ettől éppúgy meghatódott, mint Mary, aki aggódó pillantással igazította meg az ágytakarót.

- Mary - kérdezte Szilvia határozottan -, vele maradhatok még egy percig?

Mary mosolygott és bólintott. - Persze - és elment.

- Karin - kezdte óvatosan Szilvia -, szeretnéd, hogy olvassak neked egy mesét?

A gyermek alig észrevehetően bólintott.

- Van kedvenc könyved? Valami, amit különösen szívesen hallanál?

Vállrándítás volt a válasz.

Szilvia szemügyre vette a könyveket a polcon. Jó gyerekkönyvek nagy választékban, de egyiken se látszott, hogy gyakran forgatták volna. Mintha mindegyik vadonatúj lenne. Végül kiválasztott egy vastag versgyűjteményt. Leült az ágy szélére.

- Fölolvasok belőle néhányat. Én is nagyon szerettem ezeket, amikor kicsi voltam.

Olvasni kezdett. Jó idő múlva tette csak le a könyvet.

- Jó éjszakát, Karin! - mondta lágyan, és végigsimította a barna fürtöket. - Látogass meg nemsokára, jó?

A gyerek nem válaszolt. Szilvia eloltotta a villanyt, és az ajtóhoz ment. Ott még egyszer megfordult, és észrevette Karin szomorú pillantását. Szilvia mosolyt kényszerített magára, és ajkához érintett ujjaival csókot dobott a kislánynak.

- Álmodj szépeket! - suttogta.

3. FEJEZET

Szilvia elgondolkodva ment le a lépcsőn. Hallotta, ahogy Mary a konyhában tesz-vesz. Bill még mindig a nappaliban állt, Szilviának háttal a tűzbe bámult. Az ajtónál félszegen megtorpant. Mi okozhatta a Bill és leánya közti feszültséget? Talán az anya halálával kapcsolatos félreértések? Óvatosságra intette magát. Nagyon gyorsan magáévá tette e család gondjait. Túl gyorsan. De kit ne indított volna meg e gyermek szerencsétlen sorsa? És kit hagyott volna hidegen Bill szemmel látható szenvedése? A férfi megérezte Szilvia jelenlétét, és megfordult. Az asszony elfojtott egy sóhajtást. Bill hosszasan nézte őt, mintha megkísérelne kifürkészni a gondolatait.

- Verseket olvastam fel neki - kezdte idegesen Szilvia. - Remélem, nem tart tolakodónak.

A férfi megrázta a fejét.

- Ellenkezőleg. Nagyon kedves öntől. Kérem, foglaljon helyet. Mary azonnal hoz egy kávét. Kér egy konyakot?

- Igen, köszönöm.

Szilvia leült a kényelmes heverőre a kandallóval szemben. Billt figyelte. Egyetlenegyszer sem mosolyodott el, gondolta ismét, de ettől eltekintve mégis vidám embernek látszik.

A férfi pohárral a kezében tért vissza. Azonkívül nagyon jóképű, mérlegelte tovább Szilvia, megvan benne az a bizonyos valami. Szívesen megfesteném.

- Az az ötletem támadt, hogy szívesen megfesteném a portréját. Nagyon alkalmas modell lenne.

A férfi meglepetten nyújtotta felé a poharat.

- Igazán?

- Igen, egészen biztosan. Mindenféle környezetben el tudom képzelni. Például egy elemekkel dacoló halászcsónakban vagy egy vikinghajó orrán.

- Hogyhogy nem írógép fölé hajolva? Pedig általában így vagyok látható.

- Úgy is. - Szilvia oldottan hátradőlt, és hörpintett a brandyjéből. Mióta ír?

- Hivatásszerűen? Három éve.

A férfi leült a kandalló mellett egy párnára.

- És azelőtt?

- Azelőtt csupán apró kerék voltam egy nagyvállalat gépezetében - jelentette ki közönyösen, mintha már sok idő telt volna el azóta. Ebben a pillanatban érkezett meg Mary a kávéstálcával. Bill felugrott, hogy elvegye tőle, és egy kis asztalkára helyezte.

- Köszönöm, Mary... Velünk maradna egy pohárka italra?

Mary leült Szilvia mellé, és élvezettel nyújtóztatta ki a lábát. - Egy kis sherryt kérek, Bill, aztán eltűnök a szobámban, és bekapcsolom a Denver-Clan-t. Soha nem mulasztom el ugyanis - árulta el Szilviának -, bár ezt nem szívesen vallom be. - Elvette a poharat. Köszönöm.

Bill bólintott, és ismét leült. Miközben Mary a különböző tévésorozatokról beszélt, ő hallgatagon a lángokba bámult. Szilvia megitta brandyjét, és néha tett egy-egy odaillő megjegyzést. Figyelni azonban egyedül Billre figyelt. Boldogtalan, olyan boldogtalan, mint a kislánya. Amikor fölnézett, észrevette, hogy Mary bizalmas pillantással őt figyeli. A házvezetőnő bólintott, mintha kitalálta volna Szilvia gondolatát, és hozzájárulását adná hozzá.

- Most elmegyek, Szilvia - mondta halkan, és fejével Bill felé intett. - Beszéljen vele. - Nem vett tudomást Szilvia csodálkozó tekintetéről, és fölállt.

- Jó éjt, Bill - mondta hangosan.

A férfi gondolataiból kizökkenve fölállt.

- Máris? Nos, jó éjszakát, Mary. A holnap reggeli viszontlátásra.

Szilvia zavarodottan nézett Mary után. Miről beszélhetne Bill-lel? Fogalma se volt róla. Karinról ? Néhány percig némán ültek. Szilvia újra ideges lett. Várt.

- Mondja meg nekem az igazat! - kezdte váratlanul a férfi. - Mit gondol Karinról?

Érezte, hogy a férfi ad a véleményére, bár nem tudta elképzelni, miért. Gondosan megválogatta a szavait.

- Azt hiszem, nagyon boldogtalan, és nagyon hiányzik neki az édesanyja, és... - habozott- úgy látszik... mintha egy kimondatlan konfliktus feszülne kettőjük között. Karin erőszakoltan tartózkodó.

Félve nézett a férfira. Túl messze ment volna? Végül is csupán egy idegen nő volt a számára. A férfi mélyet lélegzett, és bólintott.

- Talán el kellene mesélnem önnek az egész történetet.

- Biztos benne, hogy valóban akarja? - kérdezte Szilvia óvatosan. - Úgy értem, alig ismer még.

A férfi ránézett.

- Ön megmentette a kislányom életét. Ezenkívül észrevettem, hogyan próbálta megvédeni Karint tőlem, amikor azt hitte, hogy haragszom rá. Én pedig meglestem az ajtóból, amikor felolvasott neki. - Jelentőségteljesen tette hozzá: - Azt hiszem, szükségünk van egymásra.

A férfi szavai készületlenül érték Szilviát, és könnybe lábadt a szeme.

- Meghallgat?

Szilvia bólintott.

- Amikor Karin hároméves volt, elváltam a feleségemtől - kezdte.

Karin az édesanyjánál maradt. Debbie újra férjhez ment, és Kaliforniába költözött. Majdnem két évig nem láttam a lányomat. Debbie és a férje meghalt egy autószerencsétlenségben. Karint magamhoz vettem. Ennek már három hónapja, és ő még mindig elutasít.

- Karin szinte az élete felét öntől távol töltötte - mondta Szilvia. Legyen vele türelmes.

A férfi megrázta a fejét.

- Azt hiszem, hogy emögött más is van. Közben megtudtam ugyanis, hogy Karin az idő nagy részét különböző nevelőnők társaságában töltötte. Elhanyagolták - tette hozzá keserűen. Aztán felcsattant: - Nem tudom felfogni. Debbie tudta, mennyire szerettem volna Karint megkapni! És ő még csak annyi fáradságot se fordított rá, hogy lelkiismeretesen törődjék a gyerekkel!

A haragon kívül Szilvia bűntudatot is kihallott a férfi szavaiból. Jellegzetesen modern családi tragédia, gondolta szomorúan. Széttört házasság és egy gyerek, a szülei közt tehetetlenül.

- Nem tudta volna Karint magához venni?

- Fogalmam se volt róla, milyen szörnyű a helyzete. Debbie meggyőzött arról, hogy Karin megszokta az anyja második férjét. Úgy gondolta, a látogatásom csak megzavarná a gyereket. Bolond voltam, hogy megbíztam benne.

Szilvia kicsit zavarban volt, hogy a férfi ennyire beavatta a magánéletébe.

- Talán egy pszichológus... - kezdte bizonytalanul.

- Azt hiszi, én nem gondoltam rá? - szakította félbe a férfi türelmetlenül. - Karin semmire sem reagál. És most a tónál... - kimerülten túrt a hajába. - Depressziós gyerekekkel gyakran történik baleset mondta halkan.

Szilviának kellett egy kis idő, hogy felfogja a szavak értelmét.

- Nem! - kiáltotta rémülten. - Ezt nem mondhatja komolyan, Bill! Hiszen ehhez olyan fiatal még!

Kezét ökölbe szorítva a lángokba meredt.

- Valóban nem volt szokása csak úgy kifutni a tóhoz, és a jégtáblákon mászkálni. Karin nem kalandvágyó gyerek. Egyébként gyerekeknél sokkal gyakoribb az öngyilkosság, mint ahogy azt általában gondolnánk. Sok az úgynevezett baleset, mint a mérgezések is..., nos, talán nem tudják pontosan, mit tesznek, de... - Nyelt egyet. - Mi gyakran egyáltalán nem tudjuk elképzelni egy gyermek mélységes kétségbeesését.

Szilvia elborzadva hunyta le a szemét. Visszaemlékezett arra a szörnyű éjszakára, amikor ott állt a parton Vancouverben, és a sötét vízbe bámult. Fáradt volt, kétségbeesett, és már képtelen volt mindent tovább elviselni. Csupán egy apró lépést kellett volna tennie... Kinyitotta a szemét, és tekintete Billével találkozott.

- Hajlamosak vagyunk arra, hogy kapcsolatba hozzuk egy gyermek érzelmeit a korával - mondta a férfi halkan. - Karin kétségbeesése azonban éppen olyan nagy, mint... mint az öné volt.

Szilvia a férfi éleslátásától megrémülve elfordult. Bill átlátott rajta. Talán sohasem jut túl lelki gyötrelmein. Felhúzta a térdét, és átkulcsolta a karjával. Mit akarhat tőlem, kérdezte magában. Hiszen alig ismerem.

- Tudom, hogy mi ketten gyakorlatilag idegenek vagyunk egymás számára - mondta a férfi, mintha gondolatolvasó lenne -, de nekem nincs más választásom. Karinnak segítségre van szüksége, és eddig még senkinek sem sikerült közel kerülni hozzá.

- Azt hiszi, nekem sikerülne?

Az apa könyörgő tekintete Szilviát mélyebben érintette, mint szerette volna.

- Ez csupán megérzés, nem több. Önnel szemben másképp viselkedik. Talán, mert ön mentette meg az életét, nem tudom. De azt hiszem, segíteni tudna rajta.

- Véleménye szerint mit tehetek? Hogyan segítsek Karinnak?

- Egyszerűen csak legyen a barátnője - kérte a férfi. - Látogassa meg vagy csupán engedje meg, hogy ő menjen magához. Délutánonként óvodába megy, de négy után vagy mondjuk délelőtt láthatná. Természetesen megfizetném - tette hozzá.

- Ó, nem. Semmi esetre sem! - tiltakozott Szilvia. - Ha úgy gondolja, hogy segíthetek, szívesen megkísérlem. De nem pénzért. Kedvelem Karint.

- Tudom, de...

- Pénzről szó sem lehet - erősködött Szilvia.

- Nos, rendben. Kérem, ne hagyja, hogy bármi is visszatartsa ettől: mondjuk a festés vagy valami más. És amikor Gimlibe akar menni, csak szóljon. Ha bármi mást is tehetek önért, tudassa velem.

Szilvia még mindig kétkedve bólintott. Tetszett, nem tetszett, meg volt kötözve. Tudta, hogy ha csak parányi esély is van arra, hogy megszabadítsa Karint a depressziótól, úgy ezt meg kell kísérelnie.

Nem sokkal a beszélgetés után Szilvia hamarosan elbúcsúzott. Határozottan elutasította Billnek azt az ajánlatát, hogy hazaviszi őt. Tökéletes biztonságban érezte magát Bess-szel az oldalán. Azonkívül gondolkodni akart mindazon, amibe belement. Minden latolgatás ellenére úgy gondolta, hogy helyesen döntött.

Még emlékezett rá, hogy neki is egy idegen sietett a segítségére, amikor már nem látott kiutat. Gyakran megkérdezte magától, mi lett volna belőle Theo nélkül. Reidet a Jennifer temetését követő napon hagyta el. Fájdalomtól elgyötörten szállt föl a buszra, amely Ottawától Vancouverig szeli keresztül az országot. Egyetlen célja az volt, hogy Reidtől minél távolabb kerüljön. A legmélyebb kétségbeesésben bolyongott az idegen városban, mígnem egyszer csak a sötét parton találta magát, teljesen kimerülten. A víz fölé hajolt, gondolattalanul és érzéketlenül. Egy kutyát sétáltató férfi meglátta, és azonnal megérezte, milyen nagy bajban van. Kinyújtotta a kezét, és megérintette a nő vállát.

- Rosszul van? - kérdezte aggódva.

Szilvia feléje fordult, és meglátta az együttérzést a férfi szemében. Könnyekben tört ki. E pillanat egy mély barátság kezdete volt. Theo gondoskodása és barátsága segített Szilviának abban, hogy újra elfogadja az életet. Theo a negyvenes évei elején járt, és meggyőződéses agglegény volt. Az otthonát azonban önzetlenül megosztotta Szjlviával, amíg csak az asszony olyan erősnek nem érezte magát, hogy meg tudott állni a saját lábán.

Nála volt Szilvia, amikor megkapta Reid halálhírét. Theo biztosította Szilviát, hogy nem kell bűnösnek tartania magát, ha megkönnyebbülést érez. Theo festő volt, és ő bíztatta fel Szilviát, hogy fejlessze a tehetségét, és iratkozzék be az egyetemre. Rajta keresztül Szilvia még sok barátot szerzett, akik segítettek neki elviselni a magányt. Tudta, hogy sohasem lesz képes visszafizetni Theónak azt a sok jót, amit vele tett. Azt is tudta azonban, hogy majd egyszer továbbadja valakinek, akinek ugyanígy támaszra van szüksége. Ez tetszene Theónak. Úgy döntött tehát, hogy ha segíthet Karinon, akkor ezt meg is fogja tenni.

Ezen az éjszakán Szilvia nem aludt, összekuporodva feküdt az ágyán. Arra se volt ereje, hogy fölálljon, és festeni kezdjen, mint rendesen, amikor a szomorú emlékektől nem tudott szabadulni. Kinyújtózott, és a mennyezetet bámulta. Elfelejtheti-e egy asszony valaha is azt az érzést, amikor első gyermekét tartja a karjában? Kétségbeesetten küzdött a könnyeivel. Nem akart már sírni. Csaknem két évig volt üres és céltalan az élete. A Jennifer halálát követő mérhetetlen fájdalom azóta alábbhagyott már, és elviselhetőbbé vált. Itt kellene maradnia a tónál, és mások gondjával foglalkoznia. Talán pontosan ez az, amire most szüksége lenne. Ám Bill és Karin idegenek voltak a számára, bár mindkettejükhöz vonzódott. Igen, mindkettejükhöz - állapította meg csodálkozva.

A férfit nyilvánvalóan bántotta és megzavarta kislánya elutasító magatartása. Szilvia sejtette, hogy Bill alapvetően zárkózott ember. Biztosan nehezére esett, hogy idegentől kérjen segítséget. Ismét maga előtt látta a férfi arcát, úgy jelent meg előtte, mint egy kifejezéstelen maszk. Csak a tekintete volt aggódó és bánatos. Emellett határozott meggyőződése volt, hogy Billnek van humora, nevetésre, vidámságra teremtették. Talán segíthet rajta, ha a gyerekkel törődik. Olyan szívesen látta volna a férfit mosolyogni.

Ismét tiszta, kellemes reggel virradt rá. Ébredés után azonnal elhagyta a házat. A napsugarak napról napra több meleget árasztottak, és a levegő telve volt fűszeres illatokkal. Virágba borultak az első barkák. Szilvia letört magának egy ágacskát. Lefutott a tóhoz, és körülnézett. A néhány megmaradt jégtábla erősen összeolvadt, nemsokára eltűnik. Mélyet lélegzett, és kitárta a karját.

A tavasz kezdete mindig csodálatos esemény volt. Egy olyan országban azonban, amely hónapok óta jég és hó alatt feküdt, még sokkalta csodálatosabb a meleg évszak beköszöntése. Csaknem csodával határos. Hihetetlennek tűnt Szilvia számára, hogy a tó, ameddig a szem ellát, még nem sokkal ezelőtt be volt fagyva, és sarkvidéki szelek sodortak havat a tetejére. Most minden kizöldellt. A madarak visszatértek déli vándorútjukról.

A tavasz valóban a legnagyobb változások évszaka, gondolta Szilvia, és sejtette, hogy az ő élete is nagy változás előtt áll. Úgy érezte ezen a szép napon, hogy a múlt minden gondjával lehull róla. Arcát a nap felé fordította. Csodálatos érzés volt a melengető sugarak simogatása a bőrén. Gondtalannak és boldognak érezte magát, a vízhez futott, és bedobott egy fadarabot.

- Hozd ki, Bess!

A nagy fekete szuka bevetette magát a hideg vízbe, lubickolt, és farkát izgatottan csóválva tért vissza a zsákmánnyal. Még sokszor megismételték ezt a játékot.

- Milyen ragyogó kedve van ma reggel! - Szilvia csodálkozva fordult meg. - Tavasz van! - kiáltotta lelkesen, és rögtön megállapította, hogy Bill milyen vonzó a farmerjében és flanellingében.

- Már jó ideje - jegyezte meg a férfi szárazon.

- Igen, de... nem tudom. Ma valahogy másképp.

A férfi bólintott. - Ma már tudjuk, hogy végérvényesen legyőztük a telet.

- Pontosan - nézett Szilvia ismét a tó felé. - Tetszik nekem itt mondta, és amikor Bess bottal a szájában lerázta bundájáról a vizet, sikítva hátraugrott. - Bess, te szörnyeteg! - Elvette a kutyától a fadarabot. - Idehozod még egyszer? - Izgatott ugatás és farkcsóválás volt a válasz. Szilvia újra bedobta a botot.

- Órákig tudnánk folytatni - mondta Billnek. - Bess szereti a vizet.

- Régóta van magánál? - kérdezte Bill.

- Majdnem két éve - mosolygott Szilvia. - Egy barátom ajándéka. Egy nagyon jó barátomé - tette hozzá meleg hangon. Mindig vigasztaló és kellemes érzés volt Theóra gondolnia. - Az volt a célja, hogy majd vigyázzunk egymásra. - Ránézett Billre, és nevetett. - Tényleg igaza volt, hiszen ha a kutyáról gondoskodnom kell, akkor már magamnak is csinálok valami ennivalót.

- Mogyorókrémes szendvicseket? - kérdezte Bill, és Szilvia úgy látta, mintha el is mosolyodott volna.

- Rémes szakácsnő vagyok - vallotta be.

- Ha ez így van, többet kell velünk étkeznie.

Míg ezt mondta, nem nézett Szilviára, hanem a kutyát figyelte.

- Ó, nem, igazán nem akarok a terhükre lenni. Egész jól elboldogulok egyedül is.

- Meg vagyok róla győződve, de... - most ránézett Szilviára - nem nagyon ismerjük egymást, és én mégis arra kértem, hogy foglalkozzék a gondjaimmal. Néhanapján egy jó ebéd legalább egy kis viszonzás... és alkalmunk lesz egymást egy kicsit jobban megismerni.

A férfi átható pillantása zavarta Szilviát.

- Akkor hát elfogadom a meghívást - néhanapján - mondta Szilvia, és gyorsan újra a kutyához fordult. Bess ismét előviharzott. Szilvia letérdelt a kutya mellé, és megpaskolta a fejét.

- Egyébként, Bill - mondta halkan -, örülök, hogy Karin miatt segítséget kért tőlem. Igazán szívesen lennék Karin barátnője.

Bill bólintott.

- Bevallom, hogy ez az egyik ok, amiért idejöttem. Meg akartam bizonyosodni afelől, hogy nem változtatott-e az elhatározásán. Nem akarna velem visszajönni? - kérdezte aztán. - Karinnak egy órán belül óvodába kell mennie. Tölthetne még egy kis időt vele.

Szilvia fölállt, és a farmerébe törölte a kezét.

- Jó, szívesen.

Bill és Szilvia együtt sétált végig a strandon, Bess előttük futott. Szilvia jól érezte magát a férfi társaságában, annak ellenére, hogy olyan hallgatag volt. A kérésese nem hatott tolakodónak. Egyszerűen csak aggódott a kislányáért, és Szilvia ezt tökéletesen megértette.

- Szívesen megnézném néhány rajzát - mondta a férfi, amikor a házhoz közeledtek. - Gimliben ismerek egy asszonyt, akinek ajándék és népművészeti boltja van. Őt érdekelhetik a képei, és ki is állíthatna néhányat.

Szilvia mosolygott. A férfi keményen elszántnak látszott, hogy valami módon viszonozza azt, amit Szilvia érte készül tenni.

- Szép lenne - mondta Szilvia -, sokkal kellemesebb, mintha magam állnék ki velük egy parkolóba.

Bill összeráncolta a homlokát.

- így keresi a kenyerét?

- Részben igen. Nekem így is jó.

Nem látott semmi okot arra, hogy elárulja: több pénze van, mint amennyire szüksége lehet.

Szilvia és Bill a konyhában találta Karint. Maryt figyelte, aki tésztát nyújtott.

- Hello! - üdvözölte vidáman Szilvia, ő is hozott magának egy széket, és Karin mellé ült a konyhaasztalhoz. - Hogy vagy?

- Jól - suttogta a kicsike.

- Örülök. - Szilvia megérintette a vállát. - Miféle süteményt süt, Mary?

- Banánkrémtortát. - Mary sütőformába nyomkodta a kisodort tésztát. - Ez a kedvenc sütid, ugye, Karin?

A kislány buzgón bólogatott.

- Én is szeretem - vallotta be Szilvia.

- Én is - lépett mögéje Bill.

Mary a három figyelmes szempár láttán felnevetett.

- A célzásaitokat tartsátok meg magatoknak, mohó banda! A süteményt csak este kapjátok meg, ez lesz a desszert!

Szilvia ismét elcsodálkozott azon, hogy milyen jól is érzi magát ezeknél az embereknél. Maryvel csevegett, és időnként Karinnal is váltott néhány szót. Bill figyelt, de csak keveset szólt. Szilvia minduntalan ránézett. A férfi arca magával ragadta. A szája körül nevető ráncok voltak, mégsem látta őt sohasem nevetni. A nézése mindig gondterhelt volt. Szilvia alig tudta levenni a tekintetét ezekről a hihetetlenül kék szemekről. Vagy csak a festő, a művész szólalt volna meg benne?

Megcsodálta széles vállát, keskeny csípőjét és hosszú lábait. Igen, valóban mutatós férfi volt. Pillantása újra felkúszott Bill arcára, és észrevette, hogy a férfi egyik szemöldökét kérdően felvonva figyeli.

- Megpróbálom elképzelni, amint írógép fölé görnyedve ül - mondta Szilvia gyorsan.

-És?

A nő megrázta a fejét.

- Mégiscsak a vikinghajóval az igazi.

Egymásra néztek. Szilvia tudatára ébredt, hogy milyen vonzónak is találja ezt a férfit. Zavartan félrefordult. Mary betolta a süteményt a sütőbe. Karin elmerülten játszott egy kis tésztadarabbal, valamit formázott belőle, majd újra összegyúrta.

Hirtelen félelem szállta meg Szilviát. Mit tett? Hogyan keveredett bele ezeknek az embereknek az életébe? Talán el kellene hagynia őket, amíg még képes rá. Talán vissza kellene térnie a cigányélethez, egyedül, minden kötöttségtől és kötelezettségtől mentesen.

De egyetlen Billre vetett pillantás és Bill szemében a néma kérés, hogy maradjon, eloszlatta a kétségeit.

Mary buzgón dolgozott a konyhában. Bár állítólag nagyon is elfoglalt volt, figyelmét semmi sem kerülte el. Szilvia észrevette, hogy a házvezetőnő néha lopva rápillant.

- Karin! - mondta most Mary. - Menj kezet mosni! Nemsokára ebédelünk. Vidd magaddal Szilviát, és mutasd meg neki, hol a fürdőszoba.

- Szilvia engedelmesen bólintott. - Bill azt mondta, hogy szeretné, ha a jövőben velünk étkezne.

Szilvia szemrehányóan nézett Billre.

- Néhanapján - válaszolta.

- Nem akar a terhünkre lenni, Mary - mondta Bill gúnyosan. - Többre értékeli a mogyorókrémes szendvicseket a maga szakácsművészeténél.

Szilvia grimaszt vágott, fölállt, és kézen fogta Karint. - Gyere, Karin - mondta barátságosan -, ha nem akarsz elkésni az óvodából.

Karin ragacsos ujjacskái meghitten kapaszkodtak Szilvia kezébe. Félénken nézett fel rá. - Én a mogyorókrémet is szeretem - súgta neki bizalmasan, amikor elhagyták a konyhát.

Bill és Mary utánuk néztek. Hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy Bill egy kicsit reményteljesebbnek hatott.

- Jót fog tenni a gyereknek - mondta Mary. - Majd meglátja!

És magának se fog megártani, tette hozzá gondolatban. Elégedetten látott a terítéshez.

4. FEJEZET

Az elkövetkező hetek alatt Szilvia élete kellemesen alakult. A délelőtt nagy részét Karinnal töltötte. Ebédig maradt, aztán, amint Karin elindult az óvodába, ő is visszatért a házikóba. Bill reggelente üdvözölte, és az ebédnél is állandóan jelen volt. A közbeeső órákat írással töltötte. Szilvia a szívébe zárta Karint. A kislány még mindig nagyon félénk és visszafogott volt, mégis úgy látszott, hogy élvezi a Szilviával töltött időt, és szemmel láthatóan szereti a kutyát. Amikor Karin Bess-szel volt, akkor sejtette meg Szilvia igazán, hogy milyen boldog és vidám lehetne ez a kislány.

Egy reggel Szilvia rajztömbjével a térdén figyelte kettőjüket. Csodálatos nap volt. Az ég ragyogó kék, a levegő meleg, és a tó vize csillogott a napsütésben. A jég teljesen eltűnt. A kizöldült fákon és bokrokon madarak vertek fészket.

Hirtelen árnyék esett a papírra. Szilvia fölnézett, és Billt fedezte fel maga mellett, aki a kislányát figyelte játék közben. Ott állt mellette feltűrt ingujjal, csípőre tett kézzel. Ahogy Szilvia megpillantotta, izgatottan összerándult. Gyorsan elfordult. A férfi leült mellé a fűbe.

- Kész az írással? - kérdezte Szilvia.

- Föladtam. Egy ilyen napon nem könnyű az írógépnél maradni. De nem ez a teljes igazság. Az utóbbi időben gyakran előfordul, hogy nehezen tudok összpontosítani - vallotta be. - Úgy tűnik, mintha az elmúlt három hónapban megállt volna az életem. Még a munkám is megsínyli ezt. Felnőttek számára kezdtem könyvet írni. Azt, amit már régóta tervezek. Egy csapat vikingről szól, akik Észak-Amerikában telepedtek meg jóval Kolumbusz előtt. - Felsóhajtott, és beletúrt a hajába. - Tudom, hogy jó könyv lesz, de nem haladok vele.

Szilvia megértően bólintott. Saját tapasztalatból tudta, mennyire kellemetlen dolog, ha az alkotókedvet megzavarják.

- Biztos visszatér nemsokára - vigasztalta. - Csak egy kis türelem.

A férfi bólintott, és tekintetét Karinra irányította. Aztán hirtelen másra terelte a szót.

- Milyennek látja most Karint?

- Úgy látszik, jól érzi magát a társaságomban, de... - Szilvia kereste a megfelelő kifejezést - mintha valami visszafogná. Néha azt hiszem, hogy szívesen elmesélne nekem valamit. - Szilvia tehetetlen mozdulatot tett. - Én sem tudok kiutat, Bill. Pedig valóban azt kívánom, bár többet tehetnék érte.

A férfi a karjára tette a kezét.

- Maga sokat segít nekünk - nyugtatta meg. - Nézzen csak rá. Korábban sosem játszott így.

- Ez Bessnek köszönhető, nem nekem.

A férfi a fejét rázta.

- Nemcsak a kutyának, hiszen állandóan magáról beszél Marynek, persze, ha egyáltalán beszél - tette hozzá keserűen.

-És magával, Bill? - kérdezte Szilvia halkan. - Mesél magának valamit?

- A legapróbb, a legjelentéktelenebb apróságról sem! - szakadt ki a férfiből. - Szeretem ezt a gyereket, Szilvia. Olyan vidám, boldog kislány volt, mielőtt Debbie megszökött vele.

- Miért...? - Szilvia elnémult. Ez már végképp nem tartozott rá.

- Miért ment el Debbie? - Nem látszott, hogy Billt zavarná a kérdés.

- Egy bizonyos életstílusra vágyott. Azért, hogy ezt biztosíthassam számára, nagyon sokat kellett dolgoznom. Ettől meg aztán csak unatkozott és nyugtalan lett. És akkor jött John. Nagyon sok pénze volt, és ebből sokat tudott áldozni egy kényelmes élet megteremtésére. - Elfintorította az arcát. - Már azelőtt eltűnt, hogy én még csak megsejthettem volna, hogy problémáink vannak, s magával vitte Karint.

Hallgatagon nézte a vizet.

Mi minden történhetett Karinnal ezekben az években? - kérdezte Szilvia önmagától. Rosszul bántak volna vele? Vagy zárkózottsága csupán természetes válasz lenne az édesanyja halálára és arra, hogy az édesapja csaknem teljesen idegen a számára? Bármi is történt, apának és lányának nagy szüksége volt egymásra. Lelkileg mégis nagyon eltávolodtak egymástól. Szilvia nagyon szívesen segített volna, de hogyan?

- Mikor jönnek haza Siguardsonék? - kérdezte Bill.

- Nekem azt mondták, hogy normális esetben június közepén megérkeznek. Megígérték, hogy előtte megírják, hogy tudjam mihez tartani magam.

- Utána hová megy?

- Azt még nem tudom. Nincsenek határozott terveim. Talán találok magamnak itt a közelben egy szép helyet, és itt maradok a buszomban egész nyáron.

- Ez a busz - lakókocsinak van átalakítva?

- Ezt tulajdonképpen nem állíthatom. Ez egy átalakított szállítókocsi, de minden komfort megvan benne, amire csak szükségem van. Alapjában véve ez az otthonom. - A kijelentés minden könnyedsége ellenére már szinte egy kicsit szomorúan hangzott.

- Meddig akarja folytatni még ezt a cigányéletet, Szilvia? - kérdezte Bill.

- Igazából nem tudom. Néha egy-egy településre érve arra gondolok: Na, itt új életet tudnék kezdeni! De ez az érzés sosem tart sokáig. Előbb vagy utóbb ismét tovább űz a vágy.

A férfi nagyon komolyan nézett rá.

- Milyennek találná itt? Nem gondolja, hogy esetleg kibírná itt egy darabig?

- De, azt hiszem, igen. - Gyönyörködve nézett körül. - Tetszik itt nekem.

- Ennek örülök. - Bill elégedett volt Szilvia válaszával, de nem magyarázta meg, miért. Fölállt, leseperte nadrágjáról a homokot, és kezet nyújtott Szilviának. - Jöjjön! Karinnak még éppen annyi ideje van, hogy megegye az ebédet, mielőtt elviszi a busz az óvodába.

Szilvia óvatosan fogta meg Bill kezét. Érezte a férfi erejét, ahogy talpra segítette. Aztán rögtön el is engedte. Odament Karinhoz és a kutyához. Úgy látszott, őt is különös módon nyugtalanítják ezek az ártatlan és véletlenszerű apró érintések. Szilvia elgondolkodva szedte össze rajzait, és követte a férfit.

Hirtelen elhatározta, hogy ezúttal nem megy vele ebédelni. Elbúcsúzott Karintól, és megígérte, hogy másnap újra meglátogatja. Bár Karin engedelmesen elindult az apjával, vonakodása érezhető volt. Szilvia szomorúan nézett utána. Úgy érezte, elbátortalanodott. Eddig nem mutatkozott semmiféle javulás apa és leánya viszonyában.

Bess-szel az oldalán bandukolt vissza a házikóhoz. Gondolatai Stefanssonékon jártak. Bill ugyan erősen hitte, hogy segíteni tudna a gyermeken, de Szilviának fokozatosan kétségei támadtak. Karin mindazonáltal készségesnek mutatkozott, hogy idejének nagy részét vele töltse, és ez szemmel láthatólag örömet is szerzett neki. De az apjához való közeledésről, úgy látszik, egyelőre hallani sem akart.

Szilviát is kiskorában választották el az édesapjától. A körülmények azonban egészen mások voltak. Édesanyja halála után nem sokkal egy Ottawától északra lévő internátusba küldték. Édesapja megengedhette volna magának, hogy leánya neveltetéséhez a legjobb házvezetőnőket és nevelőnőket szerezze meg. De nem akarta maga mellett tartani egyetlen gyermekét, mert túlzottan emlékeztette elhalt feleségére. Az iskolában mindenki nagyon kedvesen és szeretetreméltóan bánt vele. Mégsem jutott túl soha az elutasítottság szörnyű érzésén. Apja a látogatásait karácsonyra és egy tavaszi alkalomra korlátozta, mielőtt őt még a szünidei ifjúsági táborba küldte volna.

Szilvia megmasszírozta a tarkóját. Már régen túljutott apja iránt érzett haragján. Hébe-korba azonban mindig újra megsajnálta magát, ha elképzelte, hogy másképp is lehetett volna. Különösen apja halála után gondolt gyakran erre.

Talán ezért is akart ennyire segíteni Billnek. Hiszen Bill vette a fáradságot, hogy megértse a kislányát. Csodálta is őt ezért. Sokkal több volt ez, mint amit saját apja annak idején őérte tett. Vagy pedig Reid Jenniferért, gondolta keserűen. Reid talán figyelmes apa lett volna, ha Szilvia azzal a fiúval ajándékozza meg őt, akire mindig is vágyott. Így viszont a kislányára is átvitte a női nem iránt általában érzett megvetését. Alig vett tudomást a gyerekről. Még a halála sem rázta meg.

Soha semmi sem érintette meg igazán Reidet, gondolta Szilvia. Hideg, érzéketlen férfi volt. Csak azért vette őt feleségül, mert apja ügyvédi irodájának társtulajdonosaként és végrendeletének végrehajtójaként teljesen tisztában volt Szilvia előnyeivel. Sajnos ő ezt csak későn vette észre.

Az internátusban eltöltött évek természetesen semmiféle férfiakkal kapcsolatos tapasztalatot nem hoztak a számára. Naiv volt, tele bizalommal. Gyanútlanul esett áldozatul Reid számító udvarlásának. Hízelgőnek találta, hogy a jóképű, tapasztalt, idősebb férfi őrá vágyik. Nem sokkal tizenkilencedik születésnapja után összeházasodtak. Az esküvői szertartással véget is ért Reid szerelmi színlelése.

Szilvia az ajkába harapott, és fölnézett a fa lombkoronájára, amely alatt ült. A legtöbb asszony örömmel emlékszik vissza a nászéjszakájára, az ő számára azonban ez a nap egy fájdalommal és megaláztatásokkal teli időszak kezdetét jelentette. A testi szerelemben mutatkozott meg leginkább Reid nők iránt érzett gyűlölete. Már az első intim együttlétük alatt érezte a hiányát mindenfajta gyengédségnek vagy szenvedélynek. És ez semmit sem változott.

Reidnek nem volt szüksége Szilvia szerelmére. Neki csak egyszerűen kellett valaki, akit kedve szerint alakíthat és irányíthat. A rideg, kemény férfi, akihez feleségül ment, megfélemlítette Szilviát, és ő hagyta, hogy tökéletesen elnyomják. A háztartás vezetésére személyzetet tartott, csak azért, hogy Szilvia állandóan a rendelkezésére állhasson, és a tökéletes feleséget játszhassa az oldalán. Reid becsvágytól hajtva politikai karrierre törekedett, Szilvia pedig, amikor csak tudott, a pince egy használaton kívüli helyiségébe menekült festeni. Ez is azok közé az elfoglaltságok közé tartozott, amelyeket Reid nagyon is elítélt.

Házassága első boldog hónapjait akkor élte meg, amikor fölfedezte, hogy terhes. Jobban vágyott egy kisbabára, mint bármire a világon!

Reid kivételesen most az egyszer elégedett volt vele, mivel a családalapításra való kilátás nagyon is beleillett abba a képbe, amelyet kifelé akart mutatni, így hát ez idő tájt nyugton is hagyta Szilviát. A szülés könnyű volt, és semmi nem zavarhatta meg Szilvia boldogságát, még Reid megvetése sem, mivel fiú helyett csak lányt szült.

Szilvia föltette a lábát a szék peremére, és karjával átkulcsolta a térdét, öt rövid hónapon keresztül boldog volt. Végül is Jennifer halála adott erőt ahhoz, hogy elhagyja Reidet. De örömmel maradt volna vele akár élete végéig is, ha cserébe él a kislánya.

Bill befordult a sarkon. Üdvözölni akarta Szilviát, de hirtelen meglátta az összekuporodott alakot, megérezte kétségbeesését, és megállt. Ösztönösen tudta, hogy személyes bánatról van itt szó, amelyet Szilvia senkivel nem akar megosztani. Amikor a nő halkan sírni kezdett, némán figyelte, hogy rázkódnak a vállai.

Még olyan fiatal, gondolta Bill, túl fiatal ahhoz, hogy ilyen szomorú legyen. Magától értetődőnek vette, hogy a nő nagyon szerethette elhunyt férjét. Bill hangtalanul újra megkerülte a házikót, és hevesen kopogott az elülső ajtón.

- Szilvia, itthon van?

Szilvia összerezzent, de rögtön visszanyerte önuralmát. Megtörölte a szemét, és kifújta az orrát. Abban a reményben, hogy eltitkolhatja könnyeit, a házikót megkerülve ment az ajtóhoz, és vidám mosolyt erőltetett magára.

- Az ebéd utáni szunyókálásnál lepett meg - füllentette. - A fülemen feküdtem a ház mögött. Elérte még Karín a buszt?

- Igen, még odaért. Figyeljen ide, meg akartam kérdezni magától, hogy nem akar-e ma délután bejönni velem Gimlibe? Beszéltem Helga Johanssonnal, tudja, az övé az az ajándékbolt amit nemrég említettem, és nagyon érdekelnék a képei. Ha beférnek az autómba, mindjárt el is vihetünk néhányat.

- Beférnek. Csaknem kizárólag kis vászonra dolgozom. Jöjjön be velem, kiválasztunk néhányat. Azt hiszem, az itteni tájképeket lehetne a legjobban eladni - mondta Szilvia, amikor megmutatta Billnek néhány festményét, melyek a házikó egyik sarkában, a falnak támasztva álltak.

Bill közelebbről is megnézte Szilvia munkáit.

- Tudja - mondta végül csodálattal -, maga tényleg nagyon tehetséges. Miért nem próbál kiállítani egy rendes galériában? Úgy lényegesen többet kereshetne.

- Talán majd egyszer. Most még csak tanulok. Még azt sem tudom eldönteni, hogy melyik műfaj fekszik nekem a legjobban: a tájkép, a portré vagy a természeti tanulmányok. Jó érzés az is, hogy az emberek azért veszik a képeimet, mert tetszik, és nem azért, mert azt remélik, hogy egyszer híres leszek, és akkor majd nagy nyereséggel adhatnak túl rajta.

- Hát nem az a célja minden művésznek, hogy híressé váljon?

- Nem tudom - mondta Szilvia -, egyszerűen örömet szerez, ha festek, és ha valaki meg akarja venni a képeimet. Tehát mit vigyünk magunkkal?

- Ez itt tetszik nekem, meg az is - válaszolta Bill, és két tájkép mellett döntött. - És vigyük azt is ott, a holdas tengerrel. Csodálatosan eltalálta a kékes holdfény tükröződését a jégen. Igen, és ez itt, ez is nagyon szép.

Aztán még fölfedezett egy másik képet is, amely kisebb volt a többinél. Elgondolkodva szemlélte. Őszülő hajú, bozontos szakállú, vidám, barna szemű férfi portréja volt.

- Ez a férje? - kérdezte habozva.

- Nem, nem. Ez Theo, egy jóbarátom. - Kivette a férfi kezéből a képet, és ismét lerakta. - ő ajándékozott meg Bess-szel.

Bill egy pillanatig figyelmesen vizsgálódva nézett rá, aztán a többi képhez fordult, és gyorsan kiválasztott még hármat.

- Egyelőre elég ennyi - vélte. - Ebből Helga már képet alkothat magáról. Azt hiszem, nagyon gyorsan elkelnek majd ezek a képek. Elkészülne egy órán belül?

- Természetesen. Nem probléma.

- Jó, akkor rögtön jövök magáért. Addig is a viszontlátásra.

Bill meglehetősen sietve távozott.

Szilvia beállt a zuhany alá. Örült, hogy Bill azelőtt érkezett, mielőtt elhatalmasodott volna rajta a depresszió. Néha napokig nem tudott szabadulni egy ilyen hangulattól. Ez már nem fordult elő olyan gyakran, és nem is volt már olyan szörnyű, mint korábban, de azért még mindig elég gyötrő volt. Bill és Karin jóleső kikapcsolódást jelentettek számára. Kettőjükre gondolt, amikor besamponozta a haját. Mindkettőjüket megkedvelte. A kis Karint, akinek annyira szüksége volt arra az érzésre, hogy szeretik. És Bill... Behunyta a szemét, és hagyta, hogy a fejére permetezzen a víz. Kellemes érzés volt, ahogy végigsiklott a hab a testén. Az utóbbi időben úgy érezte, hogy ismét életre kelnek az érzékei. Gyorsan megtörülközött. Ruhákban nem volt nagy választéka. Egy viszonylag új farmerhez fehér pamutblúzt vett fel. Még mindig nedves haját piros selyemsállal kötötte hátra. Miután előkészítette a festményeket a szállításra, leült egy fa alá, és várta Billt. Bess mellette ült, és farkával verdeste a földet.

- Itthon kell maradnod, kislány - mondta Szilvia, amikor megjött a kocsi, és bevitte a kutyát a házba. Bill kiszállt. Együtt rakták be a képeket, aztán letakarták egy lepedővel.

- Készen vagyunk? - kérdezte a férfi.

- Igen. Indulhatunk.

Az utazás ezúttal kellemes, oldott légkörben telt. Fokozatosan barátokká szelídültek.

- Mióta él a családja ezen a vidéken, Bill? - kérdezte Szilvia. A válasz már nem is nagyon érdekelte, csak hallani akarta a férfi hangját.

- Három generáció óta. A nagyszüleim családja fiatalon jött erre a vidékre, néhány évvel az első izlandi betelepülők után.

- Miért hagyták el Izlandot?

- Azt hiszem, a fő ok egy vulkánkitörés volt 1875-ben, amely hamuval fedte be az ország nagy részét. Éhínség fenyegetett, és ezért akkor sokan szánták rá magukat a kivándorlásra. Az első települést itt Nyja Islandnak, azaz Új-Izlandnak hívták. Rövid ideig önálló köztársaság is volt. Gimli volt az első város, amelyet megalapítottak. Egy régi izlandi mondában szereplő helység nevét viseli. Ez az északi istenek valamiféle paradicsoma volt, ahol minden valószínűség szerint örök béke és boldogság honolt. Sajnos ez az itteni Gimli nem minden új telepes számára bizonyult boldog helynek. Sokan meghaltak az első télen az alultápláltság miatt, később pedig himlőjárványban. Legtöbbjüknek mégis sikerült gyökeret verni. A következő években egyre több és több izlandi jött Kanadába. Halászatból éltek, és miután kiirtották már az erdőket, sokan farmerré váltak.

- Nagyon érdekes - jegyezte meg Szilvia. - Erről semmit sem hallottam a történelemórákon.

- Kanadai sajátosság - jelentette ki Bill. - Mi mindent megtanulunk más országok történelméről, különösen déli szomszédainkéról, miközben a sajátunkat elhanyagoljuk. Ezeknek a dolgoknak nagy részét én is csak akkor tudtam meg, amikor a könyveim miatt kutatgattam.

- Meséljen még az izlandiakról - kérte Szilvia.

- Eléggé irodalmi beállítottságú nép volt. Minden háznál voltak könyvek. A telepesek nemsokára egy kis lapot is létrehoztak. A hazájukban otthon tanultak a gyerekeik. Itt Kanadában iskolába küldték őket, hogy megtanuljanak angolul. Otthon izlandiul beszéltek. Az történt velük, ami a legtöbb kivándorlóval. A telepesek időről időre egyre jobban keveredtek az itteni lakossággal. A legifjabb nemzedékekből már nagyon kevesen beszélnek izlandiul. A hazai kultúra szelleme azonban még most is erősen él. Sok régi szokást még ma is ápolnak. Nyaranta saját fesztivált rendeznek.

Szilvia élvezettel hallgatta. A meleg, kifejezésteli hang kellemes volt számára. Gimlibe érve, Bill végighajtott a főutcán, és a móló közelében állt meg, ott, ahol a halászcsónakok kikötnek. Helga üzlete egyszerre volt könyvkereskedés és ajándékbolt. A nő lelkesedést mutatott Szilvia képei láttán. Egy csésze kávé társaságában beszélték meg a vételárakat. Szilvia megígérte, hogy az elkövetkező hetekben még több képet hoz majd. Helga mindenképpen nagy választékot akart tartani, hiszen most érkeztek az első turisták és a nyaralócskák tulajdonosai, akik itt akarták tölteni a nyarat. Ez volt az üzleti főszezon.

Miközben Bill elintézte néhány személyes ügyét, Szilvia ismét érdeklődött a műhelyben a busz után. Már készen volt, de a szerelő azon tanakodott, hogy vajon meddig tarthat még ki a motor, amely egyszerűen nagyon öreg volt már. Rövid utakra ugyan még vállalkozhatott volna vele Szilvia, de az országot átszelő hosszabb utakról lebeszélték.

Szilvia nézte a buszt, amely hosszú hónapokig az otthona volt. Gondolkodott, mit kezdjen vele. Nehezére esett megválni tőle. De mégiscsak ez a legokosabb megoldás.

- Gondolja, hogy el tudná adni? - kérdezte a szerelőt.

- Előfordulhat - vélte az felvillanyozódva. - Ismerek néhány fiatalt, aki talán kap rajta. Vadászportyákra még kiválóan alkalmas.

- Akkor javaslok magának valamit. Hozza ki belőle, amit csak lehet, és húsz százalék a magáé.

- Ez üzlet, asszonyom. Azt hiszem, hamar megszabadulok ettől a ládától. Szüksége van most kocsira?

- Nem, köszönöm. Ha adna nekem egypár dobozt, akkor mindent azonnal el tudnék vinni a buszból.

Gyorsan becsomagolta néhány ottmaradt holmiját. Kissé fájó szívvel vetett még egy utolsó pillantást a buszra. Sokáig oly jó szolgálatot tett. A műhely előtt ráült az egyik dobozra, és Billt várta. Nemsokára persze szüksége lesz egy új járműre. Talán ezúttal egy autót kellene vennie.

Egy újat és hozzá egy utánfutót arra az esetre, ha ismét kedve támadna az utazgatásra. Anyagi gondja nem volt, apja bőven hagyott rá pénzt. Látta, ahogy Bill megérkezett, és integetett neki.

- Eladtam a buszt - jelentette ki, amikor a férfi csodálkozva vette szemügyre a dobozt. - Vagyis felkínáltam eladásra.

- Miért? - kérdezte Bill, és elindult.

- Phil, a szerelő, megmagyarázta nekem, hogy nem alkalmas már hosszabb utakra. Túl öreg a motor. Phil ismer olyan embereket, akiknek talán még jó lenne vadászportyákra. Arra gondoltam, hogy ez most jó alkalom, hogy megszabaduljak tőle, addig, amíg egyáltalán kapok érte valamit.

- És mit fog most tenni?

- Veszek egy új autót. Persze nagy kell, hogy Bess is elférjen. Később talán veszek még hozzá egy utánfutót.

- De Szilvia !? Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de megengedheti ezt magának? Arra gondolok, hogy hiszen nincs rendszeres jövedelme.

- Van pénzem a bankban - válaszolta könnyedén. - A képek árusítása a város peremén többet hoz, mintsem gondolná az ember. Jól megy nekem.

- Tisztában van azzal, hogy most viszont teljesen jármű nélkül marad?

A férfit zavarta egy kicsit Szilvia egykedvűsége.

- Ez nem igaz. - Bájosan mosolygott. - Van nekem egy nagyon kedves szomszédom, aki szívesen elvisz egy autókereskedőhöz.

A férfi fejcsóválva nézett rá. A rosszkedve azonban teljesen elszállt.

- Rendben - mondta -. Hová parancsolja?

- Elég, ha kitesz egy Winnipeg felé menő busz megállójában. Egy-két napig a városban maradok, és megnézem, mit találok.

- Mikor akar indulni?

Szilvia fölvonta a vállát.

- Nem sürgős.

Hallgatagon mentek tovább. Bill elgondolkodott, Szilvia megelégedett azzal, hogy a tájban gyönyörködjék.

- Szilvia - mondta Bill végül, oldalpillantást vetve rá -, hallott már valamit Siguardsonékról?

- Igen. Tegnap levelet kaptam. Idén nyáron nem jönnek ide. Úgy határoztak, hogy a fiuknál és az anyósnál maradnak Edmontonban. Ezért kiadták a házikót. Valaki beköltözik néhány héten belül. Kár, hogy nem jönnek - fűzte hozzá sajnálkozva. - Annyira örültem neki, hogy viszontláthatom őket.

- Ez tehát azt jelenti, hogy ki kell költöznie.

- Pontosan.

- Mit szólna hozzá, ha azt javasolnám, hogy költözzön egy időre hozzánk?

- Nem, inkább nem, Bill - mondta Szilvia gyorsan. - Azt hiszem, ez nem jó ötlet.

- Miért nem? Karin nagyon örülne. És Mary is.

- És maga, Bill? - kérdezte egyenesen. - Végül is a maga háza.

Mióta ismerte a férfit, most fordult elő először, hogy elmosolyodott.

- Nagyon jó dolog magát a körünkben tudni - válaszolta. - Azt hiszem, el tudnám viselni.

Szilviát elbűvölte a mosolya. Mindig így képzelte.

- Nos? - kérdezte a férfi.

Megrázta a fejét. - Maga ezt csak Karinért ajánlja, nemde? Még mindig azt hiszi, hogy tudok segíteni rajta.

- Igen, Karinért - erősítette meg Bill ismét elkomolyodva. - Tudom, hogy maga jót tesz neki.

Szilvia felsóhajtott.

- Nem tudom, Bill.

- Más tervei vannak?

Szilvia megrázta a fejét. - Nem.

- Akkor meg mit veszíthet? Fedél lesz a feje fölött, koszttal... Még egy olyan szobám is van, ahol a festőállványát is felállíthatja.

Szilvia elgondolkodott. A férfinak igaza volt. Mit is veszíthetett? Ha csak nem a nagyon érzékeny lelki békéjét. Vagy a szívét? Mégiscsak volt veszítenivalója.

- Mit szól hozzá, Szilvia?

- Bill, biztos magában?

- Egészen.

- Akkor igent mondok - egy feltétellel.

- Éspedig?

Szilvia ráragyogott.

- Megígéri, hogy naponta legalább egyszer elmosolyodik. Olyan csodálatos a mosolya, Bill. Tényleg gyakrabban kellene élnie vele.

Bill csodálkozva nézett rá. Aztán elnevette magát.

- Tartom! - Megszorította Szilvia kezét. - Köszönöm, Szilvia!

- Én köszönöm. - Ám a férfi azonnal elengedte a nő kezét. Szilvia még mindig érezte az ujjai szorítását. - Szívességet tesz nekem.

- Nekem az az érzésem, hogy maga tesz nekem, Szilvia - mondta gyengéden. - Nagyon nagyot.

Szilvia kinézett az ablakon. Bill meggyőződéssel hitte róla, hogy segíteni tud Karinon és a közte és a kislánya közti szakadék áthidalásában. Tényleg csak ennyi lenne, amit a férfi akarhat tőle?

5. FEJEZET

Szilvia költözése gyorsan lezajlott, mert kevés holmija volt. Bill azt ajánlotta, hogy azonnal költözzön át. Szilvia nem látott semmi okot az elutasításra. Amikor azonban eljött az ideje, mégiscsak kétségei támadtak. Talán okosabb lenne azonnal egy új járművet venni, és továbbutazni. Talán túlzottan is hagyta magát bevonni ezeknek az embereknek az életébe, ámbár ő maga még nem volt fölkészülve új kapcsolatokra.

Mindenki örült az elhatározásának, hogy marad. Mary szokásos barátságos módján üdvözölte, és Karin is nagyon elégedettnek látszott az új helyzettel. Ami Billt illeti, Szilvia pontosan tudta, miért hívta meg az otthonába. Hála és nagyon sok remény volt ebben a gesztusban. Szilvia nem ringatta magát illúziókban. A férfit csak az érdekelte, hogy az asszony tehet talán valamit a kislányáért.

Karin szobája mellett kapott szállást. Csinos szoba volt, fehér és zöld színekben pompázott. Ablaka a tóra nézett.

- A fürdőszoba a folyosó végén van - magyarázta Mary. - Karinnal és velem kell megosztania. Billnek saját fürdőszobája van, közvetlenül a szobája mellett. Jöjjön velem, megmutatom. A ház új traktusában van.

Bill szobáját egy folyosó és néhány lépcső választotta el a vendégszobáktól. Kényelmesen berendezett, kellemes, nagy szoba volt. Egy kis fülkében állt az íróasztala, rajta az írógép. Szükség esetén spanyolfalat lehetett húzni elé. A fülkével átellenben ajtók nyíltak egy messze kiugró teraszra, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a parkra és a tóra.

- A fürdőszoba - mondta Mary, és egy ajtóra mutatott. - Ezt is feltétlenül meg kell néznie.

Hipermodern fürdőszoba volt. Több lépcső vezetett a hullámfürdővel ellátott kádhoz. Az ablakpárkányt buja növényzet lepte be. Szilvia csodálkozva nézett körül.

- Hű a mindenit! Micsoda...

- Pompa! - fejezte be Bill, aki Karinnal az oldalán lépett be mögöttük. - Luxus, ahogyan azt az én nővérem elképzeli. Meglepetésnek eszelte ki ezt az egészet. Feltételeztem, hogy normális fürdőkádat fogok itt találni egy zuhanyozóval. Ez a dolog eléggé megrémisztett.

- Akkor egyáltalán nem is használja?

- Ó, dehogynem. Észrevettem, hogy milyen csodálatosan inspirál. Minden szerzőnek kellene ilyesmi.

Szilvia előtt hirtelen megjelent a kép: Bill, amint élvezkedve fekszik a bugyborékoló vízben egy pohár borral a kezében, ő meg vele szemben. Képzelgése nagyon is élő és izgató volt. Érezte, amint belepirul, és gyorsan másfelé nézett.

- Egy ilyen ösztönző, ihlető fürdő valószínűleg azonos hatással van minden művészre - mondta a férfi, anélkül, hogy megjegyzést tett volna Szilvia zavarára. - Használja csak a kádat, amikor kedve tartja. Csak egy törülközőt akasszon a kilincsre, abból tudni fogom, hogy bent van.

A következő reggelen Szilviát a szobaajtó halk nyikorgása ébresztette. Karin osont be lábujjhegyen. Szilvia hunyorgott, és csendben maradt. Karin óvatosan közeledett, és félénken kémlelte Szilvia arcát.

Szilvia kinyitotta a szemét, Karin után kapott, és magához emelte az ágyra. A kicsi sivított a meglepetéstől és kuncogott, amikor Szilvia megcsiklandozta.

- Látni akartam, hogy ébren vagy-e már? - mondta Karin ragyogó szemmel.

- És ébren vagyok? - csiklandozta meg újra Szilvia.

- Igen.

Bill bedugta a fejét az ajtón.

- Hé! - kiáltotta vidáman, - Mi folyik itt?

Karin arcáról azonnal eltűnt minden vidámság. Ismét zárkózottá és elutasítóvá vált, az ágy szélére ült, és a lábát lóbálta. Szilvia részvéttel figyelte, ahogy Bill keze kétségbeesetten ökölbe szorul. Megfordult, és szó nélkül elhagyta a szobát.

Szilvia felsóhajtott, és megérintette Karin hátát.

- Felöltözhetsz, amíg lezuhanyozom. Vagy segítsek?

- Nem - suttogta Karin, lecsúszott az ágyról, és szomorúan az ajtóhoz ment.

- Állj! Előbb még kapok egy puszit- kiáltott utána Szilvia, és kitárta a karját. - Hm, ez jólesett. Most pedig kifelé. Ha már felöltöztél, segíthetsz beágyazni, mielőtt lemegyünk.

Szilvia fölhajtotta az ágytakarót. A ma reggeli váratlan hálószobai látogatásnál örült, hogy egy óriási pólót viselt hálóingként. Nem volt különösebben sikkes, de legalább alaposan eltakarta. Billt úgysem érdeklik a női bájak, gondolta csalódottan, és bement a fürdőszobába.

Amikor Szilvia és Karin lement a konyhába, Mary már a reggeli készítésével foglalatoskodott. Bess szorosan mellette ült, és minden mozdulatát leste.

- Jó reggelt, Mary. Remélem, Bess nem zavarta.

- Egyáltalán nem - nyugtatta meg Mary. - Szeretem a kutyákat, és őt különösen. Ráadásul jólnevelt is.

Karin elengedte Szilvia kezét, és a kutyához futott.

- Hello, Bessie! - üdvözölte, és megveregette a sötét szőrű fejet.

Bess boldogan csóválta a farkát.

- Mit szeretne reggelire, Szilvia?

- Csak kávét és pirítóst kérek.

Mary felsóhajtott. - Még egy ilyen rossz evőt! Karin a nagyáruházban megmutatta nekem, miféle zabpelyheket evett régen. Néha még ebédre is azt kapta.

Szilvia elhatározta, hogy amilyen gyorsan csak lehet, kifaggatja Maryt Karin múltjáról. Reggeli után volt is rá alkalma.

- Miért nem mész ki Bess-szel, amíg Szilvia megissza a kávéját? - kérdezte Mary Karintól.

- Megyek. Gyere, Bess. Akarsz botocskákat keresgélni?

- Bill hol van? - kérdezte Szilvia, amikor Mary teletöltötte mindkettejük kávéscsészéjét.

- Ír, vagy legalábbis megpróbálja. Ahogy kinézett, nem sok reményt fűzök hozzá. Történt valami?

- Karin bejött ma reggel a szobámba. Megcsiklandoztam, ő meg nevetett. Amíg az apja meg nem jött. - Felsóhajtott. - Azonnal megváltozott a hangulata. Nem tudom, mi van vele, Mary. Ha kicsit idősebb lenne, azt mondanám, tudatosan teszi, hogy megbüntesse az apját, amiért szerinte elhanyagolta őt. De még olyan kicsi. Azt hiszem, egyáltalán nincsenek emlékei a szülőkkel töltött első évekről. Beszélt valaha is erről?

Mary megrázta a fejét.

- Soha. Minden ilyen kérdésre vállrándítás a válasz. Mindig kedves és udvarias, de zárkózott. Tényleg nem sokat tudunk arról, milyen sora volt az utóbbi években.

- Mary, mondjon el nekem mindent, amit tud!

Szilvia érezte, hogy ha segíteni akar Karinon, akkor többet kellene tudnia róla.

Mary előrehajolt.

- Bill néhány dolgot kiderített utólag. Ezek szerint Debbie és a második férje állandóan partykat rendezett vagy utazott. A mi szegény kicsikénket meg mindig újabb és újabb babysitterekre hagyták. Az utolsó lány még csak tizenhat éves volt, és jobban érdekelte, hogy a barátjával turbékoljon, mint, hogy Karinnal törődjön. Karin a legtöbb időt a tévé előtt töltötte. Mielőtt Bill idehozta, még óvodába se járt.

Szilvia a homlokát ráncolta.

- Ez különös. Miért akarta ez az asszony mindenáron megtartani a gyereket, ha nem akart gondoskodni róla? Ha ennyire nem érdekelte, Billnél hagyhatta volna.

- Ki ismerheti az indítékait? - sóhajtott Mary. - Talán a tartásdíjjal függ össze. Billnek sokat kellett fizetnie. Ezenkívül Debbie eléggé éretlen és önző nő volt.

Szilvia gondolataiba merülve hörpintette ki a kávéját. Arra gondolt, hogy Karin édesanyja akarva-akaratlanul elidegenítette a gyereket az apjától. Azon töprengett, hogy egyáltalán sikerül-e valaha is jóvá tenni ezt.

Szilvia gyorsan megszokta új életét. Az óvoda bezárt. Karin egész nap otthon volt, és a vele való együttlét kellemes, új élményt jelentett. Mindketten segítettek Marynek a házban, kigyomlálták a virágágyásokat, és hosszú sétákat tettek Bess-szel a parton. Szilvia egyre jobban a szívébe zárta Karínt. Így járt Bill-lel is. Ámbár ő napközben csak rövid időt töltött velük, Szilvia állandóan érezni vélte a jelenlétét. Ha köztük volt, háttérben maradt. Úgy tűnt, sohase veszi zokon Szilviától, hogy Karin olyan jószívvel van iránta.

Igen, mindkettőjüket megszerette. Billhez való vonzódása azonban másféle volt, ezt most be kellett vallania magának. Egyre jobban vonzódott hozzá testileg. Nemcsak a barátot, hanem mindenekelőtt a férfit látta benne. Szilvia számára ezek teljesen új érzések voltak. Olyan sokáig érezte üresnek és kiégettnek magát! Csodálatos volt megtapasztalnia érzékei újjáéledését.

Bill viszont- úgy látszott- nem viszonozta az érzelmeit. Udvariasan kezelte az asszonyt, és hálás volt neki, de ez volt minden. Szilvia jelenlétében mindig oldott és kiegyensúlyozott volt, de semmit se vett észre a nő iránta érzett egyre növekvő érdeklődéséből. Ezzel szemben neki egyre inkább nehezére esett elrejteni ezeket az új érzelmeket. Bill egész figyelme a kislányára irányult. Szilvia megértette ezt, de szerette volna, ha egy kicsit jobban figyel rá. A legjobb úton vagyok afelé, hogy beleszeressek, állapította meg elképedve.

Szilvia egy fürdőlepedőn ülve a tavat nézte. Szerette ezeket a csodálatos nyári napokat. Itt a strandon fantasztikusan jó volt. Karin homokvárat épített. Vitorlások siklottak a vízen, Szilvia olykor-olykor felfedezett egy pelikánt.

Érezte, hogy Bill mellette áll, és mosolyogva nézett föl rá.

- Csodálatos ez a nap.

A férfi leült mellé a homokba.

- Amilyennek a nyárnak lennie kell. Lustálkodásra való, hosszú, forró napok. - Elégedetten nézett körül. - Ki kívánhatna magának többet?

Én még tudnék valamit, gondolta Szilvia, és lopva rápillantott. Bill csak egy rövid farmert viselt. A teste barnára sült. Szilvia elnyomott egy sóhajt. Régen lemondott róla, hogy bebeszélje magának: csupán a festő érdeklődik benne Bill iránt. Biztos, hogy nagyszerű modell lenne, de ahogy most végigmérte, nem érzett vágyat arra, hogy kijátssza a kártyáit. Nem, meg akarta érinteni, simogatni, a karját a teste körül érezni.

Gyorsan elfordult. Meddig képes még az érzéseit elleplezni? Végignézett magán, ő is négerbarna volt, és csak egy feszes bikinit viselt. Habár Szilvia gyakran volt lengén öltözve, a férfi nem szentelt az alakjának egy futó pillantást se. Azért-e, mert olyan nagyon összpontosított Karinra vagy egyszerűen nem találta őt vonzónak? Valószínűleg az utóbbi, gondolta csalódottan.

- Karin valóban jól érzi magát itt a strandon - jegyezte meg Bill.

- Ez igaz. Ha kész a homokvár, Besst hívja, akkor mindketten rárontanak, és a földdel teszik egyenlővé. Ezt őrülten élvezik, újra és újra megismétlik.

- Sokkal boldogabb, amióta maga nálunk van, Szilvia - mondta.

- Úgy tűnik - hagyta helyben Szilvia. - Csak azt szeretném..., ha kettejük között is javulna a viszony, Bill.

- Az is meglesz - válaszolta halkan. - Biztosan. Legalább most játszik és nevét. Már ezért is hálás kell legyek.

Szilvia hasra feküdt és feltámasztotta a fejét.

- Bekenjem a hátát?

Meglepetten nézett a férfira.

- Igen, ha nincs ellene kifogása.

Bill napolajat öntött a tenyerébe. Szilvia vállánál kezdte és lassú, körkörös mozdulatokkal haladt lefelé. Ügyesen oldozták ki ujjai a bikini felsőrészének zavaró pántját. Aztán a vállakról a csípőig siklott a keze. Ezután a lábait is bekente, a bokától lassan fölfelé, egészen a bikinialsóig. Szilvián heves vágy lett úrrá. Legszívesebben megfordult volna, hogy a karjába vonja a férfit.

- Azt hiszem, elég lesz.

Bekötötte a bikini felsőrészét, és játékosan meglegyintette. Szilvia csalódott volt. Nem mert Billre nézni, mert az biztosan átlátott volna rajta, így inkább csöndben fekve maradt.

- Hello, elaludt? - kérdezte Bill egy idő után.

- Majdnem - füllentette Szilvia. Fölegyenesedett és megköszörülte a torkát. - Elég jól ellazított.

- Ó, igen? Azt hittem... - Fölnézett. - Ó, itt van Mary.

Mary mezítláb jött a homokon keresztül. Színekben tobzódó bermudát viselt, és egy piknik-kosarat hozott a kezében.

- Hello! - kiáltotta vidáman. - Hát nem fantasztikus egy nap ez?

Karin és Bess a vízből szaladt ki, mialatt Bill elvette a kosarat Marytől.

- Köszönöm, Bill. Azt gondoltam, hogy egy ilyen délidőn a piknik az igazi. - Leült Szilvia mellé. - Ma este a barátnőmmel, Maggie-vel és a nővérével van megbeszélnivalóm. Enni megyünk, és aztán bingózunk. Vacsorára beteszek valamit a hűtőszekrénybe.

- Majd én csinálok valamit - ajánlotta fel Szilvia. - Azaz megkísérelhetem.

- Vajon mit? - kérdezte Bill. - Mogyorókrémes szendvicset?

Szilvia grimaszt vágott. - Talán. És ha szerencséje van, még a kenyeret is megpirítom.

- Tehát égett mogyorós szendvicseket - vélte mosolyogva Bill.

Mary is nevetett.

- Ne törődjenek még az estével, először lássunk az ebédhez. Gyere, Karin! Éhes vagy?

Karin bólintott.

- És Bessie is!

- Milyen jó is, hogy hoztam neki egy csontot - mondta Mary örömmel.

Csirkét ettek krumplisalátával. Szilvia elmerülten rágcsált egy csirkecombot. Mit akarhatott mondani Bill, mielőtt Mary megérkezett? Vajon azok a percek Bill számára is olyan izgatóak voltak, mint neki? Titokban ránézett. Az ő szeme viszont csak Karinra figyelt. Amíg a kislányát vissza nem hódítja, nem számít neki semmi más. És azután is miért éppen Szilviába szeretne bele?

Szilvia és Karin szorgosan dolgoztak a konyhában, amikor Bill belépett. Csaknem egész délután az új regényén dolgozott.

- Mi a vacsora? - kérdezte.

-Hát... - Szilvia fölszeletelt egy paradicsomot, és a tálban lévő salátához keverte. - Borjúszeletre gondoltam, de...

- De?

Szilvia ragyogott.

- Mary azt mondta, hogy van még pizza a mélyhűtőben, és azt tényleg el tudom készíteni.

Bill somolygott.

- Feltételezem, hogy a férje főzött maguknál, nemde?

Szilvia szótlanul elfordult. Bill ártatlan megjegyzése mélyen szíven ütötte. A házasságában soha nem volt egyetlen pillanatnyi boldogság vagy közös öröm. De hogyan mondhatná ezt meg neki? Túl sokáig tartott ki egy férfi mellett, egy olyan mellett, akit gyűlölt. Életének erről a szakaszáról nem szívesen beszélt.

Evés után Bill javasolt még egy sétát a strandon. Szilvia egyetértett. Ez elfeledtette vele a kellemetlen emlékeket.

- Karin, hoznál nekem, kérlek, a szobámból egy pólóinget? - kérte.

- A kék színű alulról a második fiókban van.

Karin készségesen elment, és hamarosan visszajött. A pólón kívül még valami mást is hozott magával.

- Szilvia, ott találtam ezt a képet. Miféle baba ez?

- Karin! - dorgálta meg Bill, miután egy pillantást vetett Szilvia rémült arcára. - Nem lett volna szabad ehhez hozzányúlnod.

- Nem, Bill. Semmi baj. Az én hibám. A fiókban volt a pólók között.

Nyugodtan beszélt, de a hangja tompán kongott.

- ő... Jennifer, Karin. A kislányom.

- Hol van? - kérdezte Karin megzavarodva. - Elmentél, és magára hagytad?

- Nem. ő... meghalt. - Szilvia a háta mögött kitapogatott egy széket, és erőtlenül lerogyott. Karin odament hozzá, kezében még mindig a képet tartva.

- Biztosan nagyon szomorú voltál - mondta halkan, és gyengéden végighúzta az ujját a poháron, ahogy Szilviától gyakran látta. - Mint én, amikor...

- Amikor az édesanyád meghalt?

- Nem - mondta Karin lassan. - Amikor az én... - Abbahagyta, és Billre vetett egy félénk pillantást.

- Amikor mi volt? - unszolta Szilvia gyengéden. - Amikor elhagyott az édesapád?

Karin összeszorította az ajkát.

- Semmi. - A földre szegezte a tekintetét.

- Mondd meg nekem, Karin - kérte Szilvia.

Bill egy kézmozdulattal jelezte, hogy hallgasson.

- Elfelejtettem.

- Ó, mondd csak, Karin - hízelgett Szilvia. - Hisz tudod, hogy nekem mindent elmesélhetsz. Mikor voltál olyan szomorú?

- Már nem tudom - állította Karin, és egy lépést hátrált. - Megnézem, Bessie akar-e velem játszani.

Szilvia ránézett Billre, és tehetetlenül széttárta a karját. A férfi bizonyára együtt érzett a lányával, de égett a vágytól, hogy megtudhassa, mit titkol előlük. Szilvia szívesen segített volna neki. De ő sem akarta túlzottan unszolni Karint, mert félt, hogy csak még jobban elront mindent.

Karin még mindig kezében tartotta a képet.

- Karin! - kiáltotta Bill. - Mielőtt kimész, légy szíves, vidd vissza ezt a képet oda, ahol találtad.

- Semmi baj - mondta Szilvia gyorsan. - Majd én. Úgy is föl kell mennem.

Elvette a képet, és sietve elhagyta a szobát. Közben magán érezte Bill tekintetét. Tudta, ha Karin előbb megy ki, a férfi kifaggatta volna. Természetesen együttérzésből, ő azonban már túl jól ismerte ezeket a kérdéseket, és gyűlölte őket. Hogyan halt meg Jennifer? A férjével együtt? Mindig ezt akarják tudni az emberek. Szilvia sorsa mögött kettős tragédiát sejtettek, de ez nem volt igaz. Reid halála mindenesetre nem okozott neki fájdalmat.

Szilvia fölment, gyorsan visszatette a képet a pólóingek közé, és bezárta a fiókot. Nem rejtette el, csak nem akarta mindennap látni, hogy aztán állandóan a kis Jenniferre gondoljon. Néhány percre leült az ágyra, hogy visszanyerje önuralmát.

Mire ismét lement, már újra összeszedte magát, és vidám volt, mint mindig.

- Ha készen vagytok, elmehetünk sétálni - mondta.

A séta alatt Karin Szilvia oldalára tapadt, Billről nem vett tudomást. Csak hébe-hóba vetett rá egy-egy bosszús pillantást. Talán valami jót jelent ez a bosszúság, latolgatta Szilvia, a gyereket figyelve. Talán a gyógyulási folyamat kezdete ez. Hiszen mindig haladást jelentett Karinnál, ha érzelmeket mutatott.

Amint újra otthon voltak, Szilvia lehetőleg gyorsan ágyba akarta dugni Karint, hogy aztán visszahúzódhasson a szobájába. De Karin ma rendkívül eleven volt. A felfedezés, hogy Szilviának létezett egy kislánya, túlságosan fölizgatta. Egyik kérdést a másik után tette föl. Szilvia nem kívánt Jenniferről beszelni. Mégis barátságosan válaszolgatott Karin kérdéseire, és hagyta, hogy a gyerek elárassza a locsogásával. Egész idő alatt fejfájással küszködött, és a szobája csendjére, sötétségre vágyott.

6. FEJEZET

Szilvia a szobájában térdelt a földön, és karjával az alacsony ablakpárkányra támaszkodva nézett ki az ablakon. Sötét felhők gomolyogtak az égen a szürkületben. A levegő tikkasztó volt. A házban csend uralkodott. Mary is visszatért már a bingózásból. Egy ideig beszélgetett még Bill-lel, aztán ő is visszavonult a szobájába. Mit csinálhatott most Bill? Szilvia megállapította, hogy újabban szinte mindig rá gondol. Nagy megértést tanúsított Bill helyzete iránt. Napról napra jobban érdekelte a férfi. Ma délután a strandon, amikor a hátát masszírozta, majdnem elárulta magát.

Persze sokáig úgysem tudná titokban tartani. Billnek is kellett valamit éreznie. A napolajat se csak úgy egyszerűen kente rá a hátára. Érzékien és átéléssel simogatta. Csak nem volt egyoldalú az izgalom, melyet eközben érzett? Szilvia felsóhajtott, és nyugtalanul mozgolódni kezdett. Bár évekig férjnél volt, a férfiak szexuális vágyaiból semmit sem értett.

Elviselhetetlenül nyomasztó volt a levegő. Végre kitört a vihar. Az eleinte távol morajló dörgés egyre közeledett. Villámok korbácsolták az eget. Egy széllökés az első esőcseppeket az ablakhoz verte, és nem sokkal ezután lezúdult a heves nyári zivatar. Mint ez idő tájt a legtöbb vihar, ez is éppoly hirtelen múlt el, mint ahogy elkezdődött. A távolban elnémult az utolsó mennydörgés morajlása is. A szél elcsitult. Nem sokkal ezután feljött a hold a tó fölé, és ezüstös ragyogásba vonta a még nyugtalan vizet.

Szilvia elhagyta a szobáját. Halkan osont le a lépcsőn, ki a hátsó ajtón. Mélyeket lélegezve élvezte a hűvös, nedves levegőt. Aztán gyorsan átfutott a gyepen a hintáig, amely egy öreg tölgyön függött, és ráült a nedves ülőkére. A falevelekről néhány esőcsepp hullott az arcára.

Fölemelte a fejét, és becsukta a szemét. Aztán hintázni kezdett. Először csak lassan, aztán egyre erőteljesebben és mindig magasabbra.

Bill az ajtóból figyelte Szilviát, ő sem tudott aludni, és nem lepte meg, hogy a nőt kinn találta. Szilvia megpróbálta az érzelmeit sugárzó mosoly és élénk csevegés mögé rejteni, de a férfi pontosan megérezte a feszültségét. Lassanként egyre jobban értette ezt az asszonyt. Tudta, hogy a szomorúság sohasem hagyja el igazán. Nem volt ez érthető? Nem csupán szeretett férjét veszítette el, hanem még a gyermekét is. Mélyen megrendítette az asszony sorsa.

Szilvia lassabban hintázott, végül ülve maradt, feje mozdulatlanul a vállára hajtva. Bill odasietett a gyepen keresztül.

- Szilvia! Csak nincs valami baj?

Szilvia fölnézett és mosolygott. Az arca azonban ijesztően sápadt volt.

- Jól vagyok - mondta meglepetten, mivel előbb nem vette észre a férfit. - Csak egy kis friss levegőre vágytam.

A férfi kinyújtotta a kezét, és megérintette Szilvia könnytől ázott arcát.

- Meséljen magáról, Szilvia - kérte halkan. - Meséljen nekem Jenniferről.

Szilvia lehunyta a szemét, amikor újra könny szökött bele.

- Olyan édes volt, Bill - mondta elcsukló hangon. - Olyan boldog volt. Mindig mosolygott.

- Mi történt?

- Én... egy reggel későn ébredtem. Normális esetben már régen fölébresztett volna... - Szilvia letörölt egy könnyet. - Tudtam, hogy valami nincs rendben, egyszerűen tudtam. Bementem a szobájába, és... ott feküdt, mintha aludna. De nem ébredt föl. Ráztam, rákiáltottam, de nem ébredt föl. - Most már patakokban folyt a könnye. - Ó, Bill, olyan hideg volt... olyan hideg.

Bill a hintáról a karjába vonta.

- Szilvia - suttogta a hajába -, annyira együtt érzek magával.

Szilvia egy pillanatig szótlanul kapaszkodott a férfiba. Aztán megkísérelt egy gyenge mosolyt.

- Sajnálom. Egyébként teljesen rendben vagyok már. Ez csak egy...

A férfi csillapítólag mosolygott.

- Karin kérdése készületlenül érte.

Bólintott.

- Most már jól vagyok, Bill - állította, és megpróbálta kiszabadítani magát az öleléséből.

- Nem, ez nem igaz - ellenkezett a férfi, és erősen tartotta. - Maga vizes, és biztosan átfagyott. Jöjjön be. Készítek magának valami forró italt.

A karját még mindig a válla köré fonva visszavezette az asszonyt. A konyhában csak a tűzhely fölötti világítást gyújtotta meg. Szilvia hálás volt, hogy nem kellett a kisírt arcát mutogatnia a kemény neonfényben.

- Egy kakaót? - kérdezte Bill.

Szilvia bólintott, és leült a reggelizőasztalhoz. Borzongva fonta keresztbe a karját. A haja nedves volt, és a pólóing a testére tapadt. Bill két pohár kakaót tett a mikrohullámú sütőbe. Most homlokát ráncolva nézett Szilviára. Gyorsan kiszaladt a mosókonyhába, amely közvetlenül a konyha mellett volt, és egy nagy frottír fürdőlepedővel tért vissza. Azzal dörzsölte meg Szilvia haját. Aztán a vállára tette a törülközőt. Közben vágyakozva nézte a keblét, amely a nedves, vékony anyag alatt jól láthatóan kirajzolódott.

- Le kellene ezt vetnie - mondta rekedten. - Nedves.

- Igen. - Szilvia egy kicsit zavarba jött. - Mielőtt ágyba megyek.

- Szilvia...

Szilvia ránézett, a férfi megcsókolta. Bill ajka lágy volt és gyengéd. Szilvia csendben ült. Lehunyta a szemét, és csupán hihetetlen gyöngédséget érzett. A férfi vállára tette a kezét. A férfi szája egyre követelődzőbb lett, és Szilvia készségesen engedett. Bill átfogta a derekát, és fölemelte. A testük szorosan összesimult. Mindketten meglepődtek attól a szenvedélytől, amely oly hirtelen bontakozott ki kettejük között. Szilvia Billbe kapaszkodott, és halkan nyöszörgött. A mikrohullámú sütő ijesztő csengetése hirtelen szétugrasztotta őket.

- Az utolsó másodpercben mentettük meg - tréfált Bill. Kivette a poharakat a sütőből. - Kész a kakaó.

Szilvia elvette az övét, és némán leült. A gondolatai és érzései még a csóknál jártak. Sokkal szebb volt így, mint ahogy megálmodta. A pohara szegélye fölött ránézett a férfira.

- Szilvia - mondta Bill bocsánatkérően -, ez egyáltalán nem állt szándékomban.

Szilvia a földre szegezte a tekintetét, és bólintott. Tudta, hogy így van. A férfi azért csókolta meg, mert fájdalmat okozott neki, és meg akarta vigasztalni. Fölnézett hát, és mosolygott.

- Már minden rendben. És már nem is fázom.

Bill nevetett. Hallgatagon itták ki a poharukat.

- Gondolja, hogy most el tud aludni? - kérdezte a férfi.

- Gondolom... - Ha valami is ébren tartaná, akkor az a férfi csókjára való emlékezés lenne és a remény a további gyöngédségre. - Jó éjszakát, Bill.

Szilvia gyorsan el akart menni mellette, de a férfi átkarolta, és egy gyors csókot nyomott az arcára.

- Jó éjszakát, Szilvia - suttogta. - Aludjon jól.

Ezen az éjszakán Szilvia még sokáig feküdt éberen, és Billre gondolt. A virrasztás és elalvás között a férfi csókjáról álmodott és a szenvedélyről, amely követhette volna. Hasra fordult, és átölelte a párnáját. Bárcsak lenne bátorsága Bill szobájába osonni, és hagyni, hogy álmai valóra váljanak!

Szilvia törökülésben ült a konyhakertben, ahol az első borsót kellett leszedni Marynek. Csak néha-néha nyújtotta ki a kezét a hüvelyek után. Lustának és elégedettnek érezte magát. A bensejében dúló vihar elült, ismét megnyugodott. Bill iránt érzett növekvő vonzalma jólesően kizökkentette szomorú emlékeiből. Mindenesetre ami a jövőt illeti, nem volt túl optimista. Bill sosem adott okot a feltételezésre, hogy Szilviát csinosnak tartaná. Csak Karin miatt hozta a házába. Ha maradni akar, anélkül, hogy önmagát vagy őt zavarba hozná, akkor ezt nem szabad elfelejtenie. Hallotta, hogy a férfi közeledik. Megfordult, és fölnézett rá. Közben egy újabb borsóhüvelyt ejtett a tálba.

A férfi szigorúan nézett rá.

- Hello, ez minden, amit leszedett?

Szilvia belenézett a tálba, és kuncogott.

- Hát értek én a borsószedéshez? Nem jön segíteni?

- Ha ma tényleg borsót akarunk enni, akkor muszáj - vélte Bill, és máris munkához látott. - Gyerekként sosem kellett borsót szednie?

Szilvia megrázta a fejét.

- Az internátusokban és nyári táborokban nincs efféle.

Csodálkozva nézett rá a férfi.

- Nem volt kényelmes otthona egy félig elvadult kerttel?

- Nem. Gyermekkoromban néhány dolgot nélkülöztem. Ennek ellenére tulajdonképpen nem is volt olyan rossz - tette hozzá sietve. - Az életem ugyan különbözött más gyermekekétől, de megtanultam, hogy ezt el tudjam fogadni.

Szilvia a gyorsan megtelt tálra mutatott.

- Maga viszont biztosan első díjat nyert a borsószedő versenyen.

- Stimmel. És mindent megtanultam konyhakertészetből: a vetést, az aratást és a kártevők elleni védekezést. Amíg Torontóba nem költöztünk.

- Nem szívesen ment?

- Nem. - Fölegyenesedett, és végignézett a távoli vidéken egészen a horizont széléig. - Én ide tartozom. Mindig tudtam, hogy egy szép napon visszajövök. Az édesanyám családja viszont Torontóban élt. Az ő részéről érhető volt, hogy odamentünk apám halála után.

Amikor elegendő borsót gyűjtöttek, a tállal kiültek a konyhaajtó előtti lépcsőre, és elkezdték a borsót fejteni. Mary kiküldte Karint, hogy segítsen nekik. Szilvia rácsapott a közte és Bill között lévő üres helyre. Karin bezzeg nem vett tudomást a felhívásról, és ehelyett Szilvia másik oldalára préselődött a lépcsőn. Bill ismét azt a csalódott arcot vágta.

Odavolt a kényszeredettség nélküli, oldott hangulat. Hallgatagon fejezték be a munkát. Szilvia gondterhelten pillantott az apáról a lányára. Nagyon szerette volna, hogy kettejük között megváltozzék a viszony. A helyzet tisztázásának első lépése talán az a bosszúság volt, amelyet Karin tegnap este váltott ki az apjából. Ez mindenesetre egészségesebb reakció volt már, mint az eddigi zárkózottság. Karin valószínűleg úgy vélte, hogy az apja cserbenhagyta. Talán, ha egyszer kiélhetné az ellenséges érzelmeit az apjával szemben, akkor talán újra megszerethetné őt.

Szilvia ránézett Billre, és ismét fellobbant a vágya. Ha Karint visszakapná, utána vajon nagyobb érdeklődést mutatna őiránta?

Ebéd után Bill visszahúzódott a szobájába. Szilvia is elhatározta, hogy dolgozik valamit.

- Karin - mondta -, szeretnék egy kicsit festeni. Van kedved megpróbálni?

- Igen! - kiáltotta Karin lelkesen. - Nagyon szeretnék festeni!

Szilvia örült. Amióta ide költözött, csak nagyon keveset festett, viszont mindig rajzolt, amikor csak lehetősége nyílt rá. Ezek a későbbi festmények előtanulmányai voltak. Szilvia a konyha melletti gazdasági épületben dolgozott. A szoba kicsi volt, de világos, északra és keletre nyíló ablakokkal. Csak Mary varrógépe állt benne, két szék és egy nagy, stabil tölgyfaasztal.

Szilvia egy széket húzott az asztalhoz, és papírt, festéket készített ki Karinnak. Aztán ráhúzta a gyerekre Bill egyik régi pólóingét.

- Na gyerünk, Karin! Mit akarsz festeni?

- Bessie-t - nyilvánította ki Karin határozottan. Benedvesítette az ecsetet, és a vízfestékbe mártotta. - Ahogy a botokkal játszik a vízben.

- Jó ötlet. Kezdd el! - Szilvia kicsit fájón gondolt arra, hogy a kislány láthatólag a kutyát jobban szívébe zárta, mint bárki mást.

Szilvia egy nyitott ablakhoz ült. ő Karint rajzolta le, aki teljesen belemerült a munkájába.

- Kész! - újságolta végül a gyerek. - Nézd csak, Szilvia!

- Ó, hiszen ez fantasztikus, Karin! Milyen szépek a színei. Klassz, ahogy a kutya a vízben pancsol. Ez derekas munka volt. - Szilvia adott neki egy puszit. - Hagyd még egy percig száradni, aztán megmutatjuk az édesapádnak.

Karin keresztbe fonta a karját, és alsó ajkát durcásan előrebiggyesztette:

- Nem!

Szilvia meglepődött. Karin eddig még ilyen hangon nem ellenkezett vele.

- És miért nem?

Karin megrázta a fejét.

- Nem akarom.

- De Karin! Az édesapád egész biztosan szívesen megnézné ezt a szép képet.

Karin rámeredt Szilviára.

- Ő... ő nem az apám! - szakadt ki belőle. - Az én papám már régen halott, mint a te kislányod!

- Micsoda? Ó, nem, Karin. - Szilviát nagyon megrendítette a kislány. - Ki mondta ezt neked? - Bill ne lenne az apja? Erre gondolna?

- Ki mondta ezt neked? - ismételte nyugodtabban.

Karin megvonta a vállát.

- No, ki vele, kedvesem! - hízelgett Szilvia. - Nekem mégis megmondhatnád.

A kék szemek megteltek könnyel.

- Egyszer, amikor egészen kicsi voltam, sírtam, mert a papámat akartam látni, és John nagyon megharagudott. És... és... - lihegte - azt mondta: Nem tudod, hogy halott? Most én vagyok a papád. És legyek csöndben, különben még egy pofont is kapok. - A gyorsan kipergő szavak hangos zokogásba torkolltak.

Szilvia elborzadva csukta be a szemét.

- Ó, Karin, Karin ez nem igaz! Ez nem igaz. John hazudott.

Szilvia a karjában tartotta a gyereket, és lágyan ide-oda ringatta. - Bill az apád, az igazi apád. Ezt el kell hinned nekem. - Hogy is tudott ez az ember ilyen borzalmasat hazudni szegény gyereknek? - Karin - kezdte óvatosan -, mit mondott az édesanyád, amikor John ezt előadta?

- Semmit. Nem volt otthon, ő sosem volt otthon. Nem nagyon értette meg magát a papámmal - tette hozzá szomorúan.

Debbie tehát állandóan távol volt, ahogy Bill is mesélte. A gyerekét tehetségtelen gyereklányok felügyeletére bízta, vagy egy férfinél hagyta, aki rosszul bánt vele, és gonosz hazugságokat mesélt neki. És eközben Bill úszott volna a boldogságban, ha lánya vele marad, gondolta keserűen. Miféle asszony volt ez a Debbie?

Szilvia odavitte Karint az ablaknál álló székhez, és a gyerekkel az ölében leült.

- Karin, ugye te elhiszed, hogy Bill az édesapád?

Karin Szilvia keblébe rejtette az arcát, és sírni kezdett.

- Valóban ő az, kedvesem - nyugtatta meg Szilvia. - Amikor először láttam, rögtön észrevettem. Egyáltalában nem is kellett, hogy megmondja. A te szemednek ugyanolyan színe van, mint az övének - kék, mint kinn az ég. A hajad is éppen olyan, mint az övé, hullámos és vörösbe hajló. Még pontosan emlékszem, ahogy rólad mesélt nekem, arról az időről, amikor kisbaba voltál. Meg arról, hogy már akkor is hogy szeretett téged. Szívesen magánál tartott volna, amikor az édesanyáddal már nem tudtak együtt élni. Ennek ellenére úgy gondolta, hogy az édesanyádnál jobb lesz neked. Annyira szeretett téged, hogy azt akarta, boldog légy, még ha neki le is kell mondania rólad, és magára kell maradnia. Nagyon hiányoztál neki. Nem tudta, hogy boldogtalan vagy, kincsem, tényleg fogalma se volt róla.

Szilvia azon törte a fejét, hogy Karin egyáltalán fölfogott-e valamit abból, amit mondott neki. Vajon elhiszi-e neki, vagy szüksége lesz egy kis időre, hogy feldolgozza ezt a szörnyű tévedést? Az arcát a gyerekéhez szorította. Mindenesetre most megkezdték.

Ott ült, és Karint hintáztatta, amíg meg nem fájdult a karja. Közben pedig az apjáról beszélt neki, hogy mennyire szerette őt, és mennyire vágyódott utána. Végre érezte, hogy a kis test megnyugszik. A zokogás abbamaradt, és lassan egyenletes légzéssé alakult át. Karin elaludt.

Szilvia óvatosan fölállt. Valószínűleg most az alvás volt a legjobb Karin számára. Ezenkívül alkalmat adott arra, hogy beszéljen Bill-lel. A megrökönyödött Mary mellett, a konyhán keresztül bevitte Karint a szobájába, ahol az ágyra fektette. Szeretettel nézte a kisírt arcot.

Aztán Billhez ment.

Bill a szobájában volt, és az íróasztalnál dolgozott. Szilvia beléptekor meglepve nézett fel.

- Mi történt? - kérdezte.

Szilvia leült az ágyra.

- Beszélgettem Karinnal - kezdte, és gyorsan elmesélte Billnek, amit megtudott. Amikor befejezte, Bill még mindig dermedt némasággal nézett rá. Aztán kivörösödött a haragtól. Ökölbe szorított kézzel csapott az asztalra.

- Micsoda ember az, aki egy gyerekkel ilyet tesz! - Fölugrott, és izgatottan föl-alá futkosott a szobában. - És Debbie! Hol az ördögben volt, amikor mindez megtörtént? - Hirtelen megállt. - Hol van most Karin?

- Az ágyban. Elaludt, miután abbahagyta a sírást. Megmondtam neki az igazat, Bill, de nem tudom, hogy fölfogta-e.

Bill dühösen bólintott.

- Szilvia, odaülne mellé, amíg fölébred? Telefonálnom kell.

Szilvia zavarodottan engedelmeskedett. Kit akarhat fölhívni egy ilyen pillanatban?

Óvatosan leült az ágy szélére, az alvó gyereket nézte, és kisimított egy fürtöt a homlokából. Nem csoda, hogy Karin ilyen csendes és zárkózott volt. A sok szörnyű élmény! És az anyja halála után magához vette egy férfi, akit idegennek tartott, mivel az ő apja állítólag meghalt. Amikor Bill és Debbie elváltak, Karin még nagyon kicsi volt. Nem tudott visszaemlékezni az édesapjára.

-Szilvia! - Bill az ajtóban állt. Szilvia odament hozzá, és leültek Karin ajtaja elé a legfölső lépcsőfokra.

- Egy barátommal beszéltem, Dávid Rosennal - mondta Bill. - Gyermekpszichológus. Már látta néhányszor Karint. Azt mondja, hogy ne sürgessük. Lehetséges, hogy sok időre van szüksége, amíg valóban el tudja hinni, hogy én vagyok az apja. Azt javasolta, hogy mutassak neki képeket abból az időből, amikor még együtt voltunk. Ha lehet, még ma. - Végigszántott a haján. - Kérem, maradjon vele, Szilvia - kérte a férfi. - Ha fölébred, legyen szíves, hozza be hozzám. Közben megkeresem a fényképeket.

Karin csak egy óra múlva ébredt föl.

- Hello! - Szilvia mosolygott. - Jó kis ebéd utáni szunyókálás volt ez. Gyere, megmossuk az arcunkat és a kezünket. - Ugyanolyan vidáman csevegett, mint mindig, de a fotókat nem említette meg.

Miután végeztek a fürdőszobában, levezette a gyereket.

- Gyere, nézzük meg, mit csinál a papád!

Bill a nappaliban ült a heverőn, és egy fényképalbumot lapozgatott.

Amikor beléptek, fölemelte a fejét, és rájuk mosolygott.

- Hello, Karin! Találtam fényképeket rólad, rólam és a mamáról. Gyertek ide, és nézzük meg együtt.

Az album a szokásos családi fényképek gyűjteménye volt. Főleg karácsonyok és születésnapok voltak megörökítve. Karin egészen odavolt. Lassan forgatta az oldalakat. Minden fényképet egyenként és nagyon alaposan megszemlélt. Közben szemmel láthatóan egyre szabadabban és nyíltabban pillantgatott Billre. Az utolsó kép Karin harmadik születésnapján készült. Vadonatúj háromkerekű biciklin ábrázolta Karint.

- A háromkerekűre emlékszem! – kiáltott fel hirtelen, és aztán zavartan elhallgatott. Bill megérintette a vállát.

- Emlékszel még, hogy milyen gyorsan tudtál a feljárón fel- és lehajtani? Cikázónak neveztelek el.

Karin bólintott, és mosolygott, amikor most erre visszaemlékezett. A nap hátralévő része izgatott hangulatban telt el. Szilvia elmesélte Marynek, mi történt. Mindkét asszony figyelmesen hallgatta, amint Bill a torontói házról mesél a kislányának. Mellékesen megemlített bizonyos dolgokat, amelyekre Karin még emlékezhetett. Karin keveset beszélt, de mohón hallgatta Billt. Most már nem tért ki hosszan Bill pillantása elől. A szemében reménysugár csillant.

Amikor Szilvia bevitte Karint az ágyba, és felolvasott neki egy esti mesét, egyszerre csak tudatosult benne, hogy nemsokára ezt már Bill fogja megtenni. Ez volt a célja, így kellett lennie. Ez azonban egyben azt is jelentette, hogy itt hamarosan véget ér az ő feladata. Akkor nem indokolt többé, hogy továbbra is itt maradjon.

Megcsókolta Karint.

- Jó éjszakát, kedvesem.

- Jó éjszakát - suttogta Karin már félálomban. De aztán még egyszer kinyitotta a szemét. - Tudod, Szilvia, azt hiszem... azt hiszem, mégiscsak lehet, hogy ő a papám.

- Ő az, Karin. És nagyon boldog, hogy itt vagy vele, mert nagyon szeret téged. Most aludj szépen.

Bill a nappaliban várta Szilviát.

- Mondott még valamit Karin?

- Nem sokat. De lassan elkezdett hinni az igazságban. Szeretne hinni, de még fél.

Mary kijött a konyhából.

- Nos, hogy van Karin?

- Alszik. Azt hiszem, hogy minden rendbe fog jönni. Még egy kis időre van szüksége.

- Ez csodálatos! Tudtam, hogy maga jót fog tenni a gyereknek. Szilvia.

- Nem az én érdemem. Egyszerűen csak kijött belőle, ami olyan régóta nyomta a lelkét.

- Nem - ellenkezett Bill. - Ezt magának akarta elmesélni. Ebben egészen biztos vagyok. Dávidnak is az volt a véleménye, hogy Karint visszatartotta valami, de ő nem tudta kiszedni belőle. Pedig Dávid ért hozzá, hogyan kell egy gyereket megszólaltatni. Éppen most hívtam fel újra telefonon. Azt javasolta, hogy ezen a hétvégén vigyem el hozzá Karint. Dávid és a felesége, Miriam régi barátaim - magyarázta. Gyakran meglátogatom őket, ha Winnipegben vagyok. Maga velünk jön, Szilvia - tette még hozzá. - Dávid és Miriam okvetlenül meg akarják ismerni magát. Azonkívül ez jó alkalom arra, hogy utánanézzen egy jó autónak.

Amivel majd elutazhatok, gondolta Szilvia szomorúan.

- Tényleg nem fogok zavarni?

- Engem sosem zavar - mondta Bill, és mélyen Szilvia szemébe nézett.

Szilvia egy kicsit zavarba jött.

- Mary, nem esik nehezére, hogy Bessre vigyázzon?

- Szeretem, ha mellettem van. - Mary fölemelkedett. - Nos, ti ketten... Én most leülök a tévé elé. Jó éjt!

- Jó éjt, Mary.

- Én még sétálok egyet Bess-szel - mondta Szilvia.

- - Nem zavarja, ha magával tartok?

- Egyáltalán nem. - Szilvia örömmel nézett rá. A mai délután nagy megkönnyebbülést hozott Billnek. Sokkal oldottabb volt, mint általában. Jókedve még vonzóbbá tette Szilvia számára.

Kinn sötét volt. A csillagok és a hold valószerűtlenül ezüstös fényt árasztottak. Különös hangulatban sétáltak végig a strandon.

- Üljünk le egy kicsit - javasolta Bill. Szilvia leült mellé a hűvös homokra és nézte a tó csillogó vizét.

- Szilvia!

- Igen?

- Köszönöm - mondta egyszerűen a férfi, és megfogta a kezét. - Tudom, hogy még sokáig tart, amíg Karin és én elfogulatlanul érintkezünk egymással, de most legalább már tudom, hol kell kezdenem. Sokkal tartozom magának.

- Nem – tiltakozott Szilvia. Nem akarta, hogy hálálkodjék. – Semmivel sem tartozik, Bill.

- Ó, dehogynem. Százféle okot képzeltem már el, amiért Karin elutasíthat engem, de ilyen szörnyű dolog soha nem jutott volna eszembe. Borzalmas érzés volt számomra. Nem tudtam Karint megközelíteni, és éreztem, hogy minden joga megvan rá, hogy gyűlöljön. Elhagytam őt, az anyjánál hagytam, aki nem törődött vele. Ha csak egyetlenegyszer is vettem volna a fáradságot, hogy kutassak utána, ahelyett, hogy elhittem Debbie minden szavát... - Sóhajtott. - Most végre újra van remény. Szeretem Karint, Szilvia - vallotta be. - Mindent megtennék érte.

Szilvia megszorította a kezét.

- Tudom.

Egy darabig még ültek szótlanul, aztán visszaindultak.

- Megyek lefeküdni - mondta Szilvia, amikor beléptek a nappaliba. - Jó éjt, Bill.

Bill a vállára tette a kezét, és maga felé fordította Szilviát. Ajka lágyan érintette az asszony száját. - Köszönöm - mondta még egyszer.

Szilvia számára túl rövid volt ez a csók. Csalódottságában és zavarában szüksége volt egy pillanatra, hogy visszanyerje önuralmát. Szomorúan ment ki. Sokáig feküdt még éberen, és kiszínezte magának a képet, amely őt ábrázolta az üres életével, Bill nélkül. Tudta, hogy nemsokára mennie kell, bár vágyott rá, hogy elnyerje a férfi szerelmét.

7. FEJEZET

Péntek reggel Szilvia, Bill és Karin elindult Winnipegbe. Bill a romantikusabb utat választotta, a tópart mentén. Világos, napos reggel volt, szép forró délelőtt ígérkezett. Karin még mindig félénk volt, de most már kedvesebben bánt Bill-lel. Idővel, és ebben Szilvia biztos volt, ki fog fejlődni apa és lánya között a szeretet, a bizalom és a vonzódás. De mi lett a saját, Billhez fűződő kapcsolatából? Szilvia elérte, amire a férfi kérte. Vajon arra várt volna Bill, hogy most már mielőbb elutazzék, hogy folytathassa megszokott életét? Bill hálát és barátságot érzett iránta, de soha nem adott alkalmat arra, hogy ennél többet higgyen.

Amikor közeledtek a városhoz, már nagyon meleg volt. Szilvia a farmerjét rángatta, cibálta, és azt kívánta, bárcsak valami lengébbet vett volna fel.

- Már nincs messze - mondta Bill. A peremkerületeken haladtak át, és egy csinos, sok zölddel teli lakónegyedhez értek.

- Melegem van - panaszkodott Szilvia.

- Ez ellen mindjárt teszünk valamit.

A férfi incselkedő hangjára Szilvia csodálkozva nézett föl. Bill lekanyarodott az utcáról. Egy feljáróra hajtott, és egy nagy, farmerház stílusú épület előtt állt meg.

- Itt vagyunk - jelentette ki. - Hagyjátok a bőröndöket az autóban, majd később beviszem őket. Karin, vinnéd Szilvia táskáját? - Szilvia megrökönyödve nyújtotta kézitáskáját a gyereknek. Mik a tervei Billnek?

- Egy ilyen napon biztosan mindenki a kertben van - vélte, és előrement. - Mindjárt utána is nézünk. - Bill körbevezette Szilviát a ház körül, aztán megfogta a vállánál.

- Bill! Mit jelentsen ez? - kiáltotta rémülten. A férfi hevesen integetett Karinnak, és a karjára emelte Szilviát. - Bill, tegyen le azonnal!

- Azonnal - ígérte az meg somolyogva, és továbbment. - Hello! Ide mindenki! - kiáltotta vidáman. - Itt vagyunk, ez itt Szilvia!

Szilvia zavartan mosolygott, amíg föl nem ismerte az úszómedencét.

- Bill, ne, ne! Ne!

Bill nem hagyta magát semmi módon befolyásolni.

- Egy jótanács: orrot befogni! - A víz fölé tartotta Szilviát, és beleejtette.

Prüszkölve jött föl a felszínre, és Bill után spriccelt.

- Bill! Én... én...

- Figyelem! Csak semmi sértő megjegyzés! Itt gyermekek is vannak! - nevetett a férfi.

Egy nő fölegyenesedett a nyugszékén, és láthatólag ő is jól szórakozott.

- Gyakran viselkedik így? - kérdezte Szilvia, és felhúzódzkodott a medence peremére.

- Olykor-olykor. Remélem, majd visszaadja neki!

- Hé, egy pillanat, Miriam! - tiltakozott Bill. - A hölgynek melege volt. Csak szívességet tettem neki. Te csak ne adj neki ötleteket.

- Erre nincs is szükség, Bill - grimaszolt Szilvia -, így is elég sok minden jut eszembe.

- Brávó! - dicsérte meg Miriam, és a mellette álló körülbelül tizenöt éves kislányhoz fordult. - Rebecca, légy szíves, és hozz egy törülközőt!

- Oké! - mondta a fruska, és vidáman eltűnt.

- Én vagyok Miriam, ahogy már biztosan rá is jött - mondta most az asszony Szilviának. - ő Rebecca, a lányom, ez pedig itt a fiam, Jeremy.

- Szilvia Cameron vagyok. Örülök, hogy megismerhetem.

Miriam apró termetű, karcsú, sötét hajú, vidám mosolyú asszonyka volt, kifejező, barna szempárral. Jeremy körülbelül tizenkét éves lehetett, és nagyon hasonlított a mamájára.

- Karin - mondta Miriam kedvesen -, milyen jó, hogy újra látunk. Emlékszel még Rebeccára és Jeremyre? - kérdezte, mivel Rebecca éppen visszaért a törülközővel. Szilviához fordulva pedig megkérdezte: - Át szeretne öltözni?

- Még nem, Azt hiszem, először hagyom, hogy a nap leszárítson egy kicsit. - A törülközővel leitatta az arcáról a vízcseppeket. - Kérem, ne árulja el Billnek, de meglehetősen üdítőnek találtam a fürdőt.

Miriam cinkosán mosolygott.

- Az is frissítőleg hatott, hogy Billt végre ilyen oldottnak láttuk.

- Hello! - szakította félbe Bill. - Már össze is esküsztök ellenem? Legalább megvárhatnátok, hogy Dávid is itt legyen, és mellém álljon. Hol is van tulajdonképpen?

- Egy megbeszélésen. Azt hiszem, egy órán belül itt lesz.

- Jó, akkor van még időm egy kicsit úszni. Gyere, Karin, hozzuk a bőröndöket, és fürdőruhát húzunk. Ugyanazokat a szobákat kapjuk, amelyeket szoktuk, Miriam?

- Ugyanazokat. Szilvia Karinnal alszik. Rebecca, segíthetnél talán átöltözni Karinnak.

Rebecca és Jeremy követte Billt és Karint.

- Szilvia - mondta Miriam -, nem tudom, hogy maga és Bill... szóval én főleg a gyerekek miatt gondoskodtam külön szobákról. Rebecca figyelmét semmi sem kerüli el.

- Ó! - Szilvia zavarba jött. - Nem, a mi kapcsolatunk nem... nem olyan szoros. Karin meg én összebarátkoztunk, és Bill megkért, hogy egy ideig lakjak náluk, és segítsek neki Karin ügyében. Ez minden.

- Dávid elmondta nekem, hogy milyen sokat tett mindkettőjükért.

- Örülnék, ha most minden rendbe jönne - mondta Szilvia őszintén.

- Én is. Bill figyelemreméltó férfi, nemde?

- Ó... igen, persze. Régóta ismeri már?

- Amióta Torontóból ideköltözött. Daviddel viszont régi barátok, ők már az egyetemen megismerkedtek. De meséljen már valamit magáról, Szilvia, hova valósi, mivel foglalkozott idáig, és milyen tervei vannak. Roppant kíváncsi vagyok. Dávid ezt úgy hívja, tolakodás.

Mindketten nevettek. Szilvia élvezte a kellemes csevegést Miriammal, ámbár bizonyos dolgokat természetesen magába fojtott. Egy idő múlva Bill kijött a gyerekekkel, és az úszómedencében hancúroztak.

- Most szívesen átöltöznék - mondta Szilvia.

- Akkor megmutatom a szobáját. - Miriam fölállt. - Hé, Bill, megkínálhatlak valamivel?

- Egy sör most jólesne.

- Egy perc múlva itt lesz. Először megmutatom Szilviának a szobáját.

- Nem jön be véletlenül maga is a vízbe, Szilvia? - kérdezte a férfi gúnyosan.

Szilvia jókedvűen nyelvet öltött rá. Aztán követte Miriamot a házba. Bill az elmúlt napokban nagyon gyakran mosolygott, gondolta boldogan, ez fiatalos vonzerőt kölcsönöz neki. Miriam bevezette Szilviát egy világos, kényelmes vendégszobába, amelyben egy óriási franciaágy volt. Szilvia bőröndje már az ágy lábánál állt.

- Remélem, Bill azt tanácsolta magának, hogy csinos dolgokat csomagoljon be - mondta Miriam. - Holnap este elmegyünk valahová.

- Nem mondott semmit. De én úgyis ki akarom használni a lehetőséget a vásárlásra.

Miriam szeme fölragyogott.

- Nagyszerű! Imádom a vásárlókörutakat. Ugye nincs kifogása az ellen, hogy magával tartsak?

Szilvia nevetett.

- Éppen ellenkezőleg. Mikor indulhatunk?

- Mit szólna ahhoz, ha vacsora után? Mi általában korán eszünk, és az üzletek ma sokáig nyitva vannak. Davidnek és Billnek úgyis nyugalom kell, hogy zavartalanul beszélhessenek Karinról. Mire van szüksége?

- Mindenre - válaszolta Szilvia készségesen. - Nyári ruhákra, pamutingekre, trikókra, cipőkre, sminkre. - Megcibálta a nedves sörényét. - És egy hajvágásra.

- Akkor tudom, hogy hová menjünk. A környéken van néhány jó áruház és rengeteg jó kis butik. A hajvágással holnap reggelig várunk. Fölhívom a fodrászomat, és rábeszelem, hogy fogadja be magát. De most öltözzék át. Ha készen van, kap egy hűs italt.

Micsoda szeretetre méltó asszony, gondolta Szilvia, miután Miriam elment. A gondolat, hogy idegeneknél fog lakni, kezdetben egy kicsit kellemetlen volt számára. Most azonban nagyon otthonosan érezte magát, és örült a hétvégének. Fölvett egy fürdőruhát, rá rövidnadrágot és egy pólóinget. Nevetés és kiáltozás csalogatta az ablakhoz. Bill tombolt az izgatott gyerekekkel a vízben. Szilvia mosolygott. Milyen nagyon megváltozott az utóbbi napokban Bill! Nagyon vonzónak találta a gondterhelt, zárkózott férfit. Most, hogy a Karinnal kapcsolatos gondjai megoldódni látszottak, Bill tréfás kedvű és oldott lett. Ez Szilvia számára még sokkal megnyerőbbé tette a férfit. Fülig szerelmes volt, és Karinhoz fűződő szeretete összekötötte őket. Valóban ez volt minden? Nem lehetne ebből valami több? Szilvia óvatosabb lehetett volna, nem lett volna szabad érzelmileg annyira ráhangolódnia a Stefanssonokra. Ha Bill nem tudná viszonozni az érzelmeit, mindkettőt elveszítheti. Nem tudta eldönteni, elég erős-e már ahhoz, hogy ezzel szembenézzen.

- Rebecca elmegy Karinnal a fagyizóba - jelentette be Dávid, amikor evés után behúzta maga után a dolgozószobája ajtaját. Dávid Rosen magas, karcsú férfi volt, szemüveges, egyre ritkuló hajzattal. Whiskyt töltött két pohárba, és az egyiket Billnek nyújtotta.

- Karin rendbe fog jönni, Bill - mondta. - A gyerekek csodálatra méltóan ellenállóképesek. Most, hogy a problémát a gyökerénél tudjátok megragadni, már csak idő kérdése. - Fölemelte poharát.

- Ez nagyon biztatóan hangzik - válaszolta Bill megkönnyebbülten. - Számolnom kell még valamiféle komplikációval?

- Ha már tökéletesen elfogadott téged, előfordulhat, hogy egy kicsit rakoncátlan lesz, úgyszólván kipróbálja, hogy valóban szereted-e. Ha ez bejön, maradj nyugodt és higgadt. Biztonságérzetre van szüksége. Meg kell tapasztalnia, hogy te akkor is szereted, ha rosszul viselkedik. Mutasd meg neki újra és újra, hogy mennyire örülsz, hogy veled van. Bill, én valóban nagyon bizakodom.

- Ez nagy megkönnyebbülés. Egy ideig úgy nézett ki, mintha soha többé nem változna semmi. - Kortyolt az italából. - Nagyon sokat köszönhetek Szilviának.

- Szilvia - mondta Dávid elgondolkodva - figyelemreméltó asszony. Sokat tudsz róla?

- Nem. Tulajdonképpen nem. Nem szívesen beszél magáról. Azt tudom, hogy úgy két éve elvesztette a férjét és a kisgyermekét. - Elgondolkodva nézett a poharába. - Mennyi időre van szüksége az embernek, hogy ilyesmin túltegye magát?

Dávid megvonta a vállát.

- Attól függ. A házastárs halála után talán három-négy évre. Ez persze egyénileg nagyon változó. Ha a gyerek hal meg, az egészen más dolog. Meg kell szoknunk, hogy életünk során embereket ragad el tőlünk a halál. A szüleinket, barátainkat, talán a partnerünket is. Persze mindezeket az eseményeket általában életünk második felére várjuk. Azt hisszük, hogy gyermekeink túl fognak élni bennünket. Egy gyermek elvesztése szörnyű sokk. És ha, mint Szilvia esetében, a férj is és a gyermek is meghal, úgy az egyik halál érzelmileg szorosan kapcsolódik a másikhoz.

Bill lassan megcsóválta a fejét.

- Nem tudom, hogy volt. Amennyire én az ő elbeszéléséből kivettem, a kislánya hirtelen, még a bölcsőben halt meg. A férjéről sohasem beszél.

- A veszteséghez és a fájdalomhoz ilyen halálesetkor még erős bűntudat is járul a szülőknél. Szemrehányást tesznek maguknak, amiért nem ébredtek fel korábban, nem néztek gyakrabban a gyerekre. Nagyon nehéz fölfogni, hogy semmit se számított volna, ha megteszik. - Ránézett Billre. - Miért foglalkoztatnak annyira ezek a kérdések? Érdekel talán Szilvia?

Bill mosolygott.

- Téged talán nem érdekelne?

Dávid nevetett.

- Miriam adna is nekem! Dehogynem, én megértelek.

- Mit tanácsolsz?

- Nem ismerem. De nekem föltűnt, hogy még mindig viseli a jegygyűrűjét. Ez azt jelenti, hogy még nem dolgozta fel a házassága végét. Természetesen elfogadja a férje halálát, de még kötődik hozzá vagy lekötelezettje maradt - ha érted, mire gondolok.

Bill elgondolkodva bólintott.

A bevásárlókörút teljes sikerrel ért véget. Miriam kellemes kísérő volt, és jó szeme volt a ruhákhoz. Évek óta először élvezte Szilvia, hogy új holmikat vehet magának. Ez persze azért is volt így, mert nagyon akart tetszeni Billnek. Idáig csak elhanyagoltan öltözködő művésznőként ismerhette.

Bill éppen elbúcsúzott Karintól, amikor meglátta Szilviánál a sok zacskót és dobozt. A reakciója elég váratlan volt.

- Szilvia - kérdezte szemrehányóan -, ezt mind maga vásárolta?

- Mindet- válaszolta Szilvia elégedetten. - Ezen kívül. - Kinyitott egy dobozt, és elővett belőle egy plüsskutyát.

- Ez a tied, Karin.

- Köszönöm. - Karin lelkesen átölelte Szilviát. Az apjának is adott egy félénk puszit.

Bill megkérdezte az asszonyt, beszélhetne-e vele négyszemközt.

. Elbúcsúztak Karintól, és bementek a nappaliba.

- Szilvia, ezt tulajdonképpen már korábban oda akartam adni magának.

Egy összehajtott papírlapot adott át. Egy csekk volt. Szilvia megrémült, amikor az összeget meglátta.

- Tudom, hogy az utóbbi időben nemigen volt ideje festeni - mondta Bill -, és esélye se volt arra, hogy eladja a képeit. Tekintse ezt Karin gondozása ellenértékének.

Szilvia hevesen nyújtotta vissza a csekket.

- Nem, Bill. Ezt nem fogadom el.

- Miért nem? - Bill zavart volt. - Maga ezért igazán megdolgozott.

- Én a maga házában való jelenlétemet sohasem tekintettem munkának - mondta Szilvia halkan. - Kérem, vegye ezt vissza. Nem akarom a maga pénzét elfogadni, és, hogy őszinte legyek, szükségem sincs rá. Van pénzem. Méghozzá elég sok. Az apám rámhagyott egy s mást.

Gyorsan bedugta a csekket a férfi ingzsebébe.

- Jól megfontolta, Szilvia?

- Igen. Még ha nem is lenne pénzem, akkor se szeretnék azért fizetséget elfogadni, mert Karint szeretem.

- Akkor csak egyet mondhatok: köszönöm, Szilvia. - Szilvia bólintott és elment. Nem a hálájára vágyott.

Szilviának az volt a benyomása, hogy Billnek egyáltalán nem tetszik az ő anyagi függetlensége. Ez a hite csak erősödött, amikor a férfi másnap reggel elment vele egy autókereskedőhöz, hogy Szilvia új jármű után nézhessen. A férfi elgondolkodtatónak tartotta, hogy Szilvia megvette az első autót, amit meglátott.

- Másutt talán jobb üzletet köthetett volna - mondta Bill.

- Ó, úgy terveztem, hogy körülbelül ennyit adok ki rá - válaszolta Szilvia közönyösen. - Ezenkívül nincs kedvem ezért az egész várost bejárni. Be vagyok jelentve a fodrászhoz, és különben is tetszik a kocsi színe.

Délután Miriammel a fodrászszalonba ment az új autójával. Amikor visszatértek, Bill csodálkozva nézett rá, aztán elmosolyodott és bólintott.

- Nagyszerű - mondta, és megérintette vállig érő fürtjeit.

- Köszönöm, Bill - válaszolta Szilvia zavartan.

- Bill! - avatkozott bele Miriam. - Daviddel ketten gyorsan megetetjük a gyerekeket. Semmi gond, benneteket megszabadítunk ettől. Kiülhettek közben az úszómedencéhez Szilviával, és teljes nyugalomban élvezhetitek az italt.

- Ez a nap legjobb ajánlata - vélte Bill. - Megmondta magának Miriam, mire készülünk ma este? - kérdezte Bill, amikor kényelembe helyezték magukat.

- Valami hajót emlegetett - válaszolta Szilvia.

- A Lord Selkirk fedélzetére szállunk. Ezt a hajót korábban a Winnipeg-tavon hétvégi hajókázásra használták. Néhány éve felújították és átépítették. Most úszó étterem táncparkettel.

- Jól hangzik. Már előre örülök. - Szilvia a medence szélére ült, és a vízbe lógatta a lábát. - Ilyesmit nem tettem már évek óta.

Szilvia kritikusan nézegette magát a tükörben. A rendszeres alvástól eltűntek az árnyékok a szeme alól. Hála Mary jó konyhájának, egy kicsit hízott is, ami jót tett a külsejének. A haja ápolt fürtökben vette most körül a lebarnult arcot, és a szeme ragyogott. Vonzóbb volt, mint azelőtt bármikor.

Egy váll nélküli sárga pamutruhát választott ki, ahhoz egy hanyag blézert, amelyet aztán a táncnál le akart vetni. Évek óta először vett fel magas sarkú cipőt. Egy kicsit izgatottan lépett a nappaliba. Bill és Dávid egy ital mellett ült.

- Csodálatosan néz ki, Szilvia - mondta Bill elképedve.

- Tényleg csodálatos.

- Köszönöm, Bill.

Szilvia zavartan sütötte le a szemét. De boldog volt. Pontosan erre a sikerre vágyott.

- Megkínálhatom egy itallal, Szilvia? - kérdezte Dávid.

- Nem, köszönöm, Dávid. - Szilvia rámosolygott. Kedvelte ezt a nyugodt, barátságos férfit, akinek barna tekintetét nem kerülte el semmi.

- Hol van hát Karin? - Szilvia jó éjszakát akart még kívánni neki, mielőtt elindulnak.

- Odaát a másik szobában Rebeccával és Jeremyvel - válaszolt Dávid. - Megengedtem nekik, hogy videózzanak. Ó, igen, Rebecca kérdezteti, hogy mikor fektesse le Karint?

Szilvia és Bill bement a másik nappaliba. Karint Rebecca mellett találták a heverőn. Jeremy a földön feküdt. Mindhárman elmerülten néztek egy kalandfilmet. Amikor beléptek, Karin fölnézett. Ezúttal az apjának is ajándékozott egy könnyű mosolyt.

- Szép vagy - mondta Szilviának.

- Igen, tényleg - erősítette meg Rebecca barátságosan. - Hé, Bill, mikor kell Karinnak ágyba mennie?

- Általában nyolc körül. De ma este rád bízom.

- Oké, akkor addig marad fenn, amíg el nem fárad. Helyes?

- Helyes. És köszönöm, Rebecca.

- Így már rendben is van. Amúgy is vigyáznom kell az én pimasz öcsémre is. - Vigyorgott, és nyelvet öltött Jeremyre, amit az azonnal jókedvűen viszonzott.

Szilvia nevetett.

- Adj egy csókot, Karin - kérte. - És légy kedves Rebeccához. Holnap reggel látjuk egymást.

Karin bólintott, és Szilviához bújt.

- Ez egy klassz film - suttogta neki.

- Örülök, hogy tetszik. - Megcsókolta Karint. - Most mondd a papának, hogy jó éjszakát.

Karin vonakodva ment oda Billhez, és egy kicsit behúzta a nyakát, amikor az apja megcsókolta. Többé már nem utasította el az apját, de nem is fogadta még el teljesen.

- Jó mulatást, gyerekek! - mondta Bill. - Viszlát!

- Jó mulatást, Bill! - Ránéztek Szilviára, és kórusban kiáltottak: - Jó mulatást, Szilvia! - Aztán mindhárman kuncogtak.

Szilvia és Bill végignézett magán, és mosolygott. Kéz a kézben hagyták el a szobát. Szilvia boldogan és várakozással telve gondolt az előttük álló estére.

Vacsora egy hajón! Különösen egy olyan impozáns hajón, mint a Lord Selkirk, ez valami új és izgató volt Szilvia számára. Minden pillanatot élvezett. Az étel fenséges volt, a bor kitűnő. Dávid és Miriam kedves, élénk társaságot nyújtottak. Szilvia jól érezte magát. Arra gondolt, hogy ez volt az első igazi randevúja Bill-lel. Egy kis izgalmat is érzett.

- A vacsora után kiköt a hajó - magyarázta Miriam -, és aztán egy idő múlva újra elindul. Sokan csak enni jönnek, aztán kiszállnak, míg mások csak a táncestélyen akarnak részt venni. Legtöbbször ez óriási mulatság.

Szilvia elégedetten mosolygott. Már előre örült, hogy Bill-lel táncolhat, és alig várta, hogy a karját maga körül érezze. Csodálatos lenne. A vacsora után kávét és konyakot rendeltek. A nagy ablakokon keresztül látták, amint a folyópart lassan elúszik, és megcsodálták a naplementét. A hajó kikötött. Ahogy Miriam mondta, a sok éttermi vendég kiszállt, miközben más csoportocskák és párok csatlakoztak hozzájuk, olyanok, akik a táncestélyre készültek.

- Gyere már, Dávid - követelte Miriam, és a zene ritmusára ringatózott. - Megígérted, hogy táncolsz velem ma este.

- Á, Miriam - tiltakozott -, ez nem az én zeném.

- Nos, nem számolhatunk azzal, hogy a Rolling Stones véletlenül erre jár. - Miriam fölállt, és elhúzta a kezénél fogva. - Gyere már - makacskodott. - Ha egyszer már lendületbe jöttél, tetszeni fog neked is.

- Igenis, nagysád! - válaszolta Dávid rezignáltán, és követte Miriamot a parkettre.

Szilvia ránézett Billre. A szeme vidáman csillogott.

- Magának is szüksége van rábeszélésre vagy önként készen áll?

- Teljesen és tökéletesen készen. Csak magára várok.

- Akkor csak gyorsan kibújok a kabátkámból.

Lebarnult válla lágyan derengett a tompított fényben. Bill fölállt, és a kezét nyújtotta neki. Közben gyengéden megnyomta az ujjait. Amikor Szilvia előtte állt, finoman végigsimította az arcát, a nyakát, és átölelte csupasz vállát. Egymásra néztek.

- Amikor először megláttam magát - mondta halkan -, kislányosan csinosnak találtam. Ma este azonban maga egy csodaszép, csábító asszony.

Átforrósodott a férfi pillantásától. Bill mosolygott, és hátralépett. - Jöjjön, táncoljunk. - Bill kitűnő táncos volt. Habár Szilvia gyakorlatlan volt, sikerült néhány lépés után alkalmazkodnia a férfihoz, élvezte, hogy együtt mozoghat vele a zene ütemére. Nem látott, nem érzett semmit Bill közelségén kívül. Minden érintése, minden pillantása emlékeztette rá, mennyire kívánatosnak találja. Az izgalomtól és a boldogságtól alig merte elhinni, amit a férfi szemében olvasott.

- Nem szükséges, hogy megkérdezzem, jól mulat-e - jegyezte meg Miriam vidáman, amikor a női mosdóban összetalálkoztak. Aztán megszorította Szilvia karját. - Azt hiszem, hogy ti ketten jól összeilletek.

A férfiak az asztalnál ültek, amikor Miriam és Szilvia visszatért.

- Engedjétek meg, hogy kimenjünk egy kis friss levegőt szívni - javasolta Bill.

- Menjetek csak - vélte Miriam. - Szeretnék már nyugodtan inni valamit. - Szilviára kacsintott.

- Egyetértek. - Szilvia mosolygott, és kezet nyújtott Billnek. - Pontosan friss levegőre van most szükségem.

Kivezette Szilviát a fedélzetre. Sokan álldogáltak itt kis csoportokban, Bill mégis talált egy nyugodt zugot. A fedélzeti korlátnak támaszkodva bámultak le a vízre.

- Csodálatosan szép válla van - mondta Bill, és élvezettel simította végig. - Olyan sima és selymes. - Rászorította az ajkát. Szilvia reszketve támaszkodott a férfihoz. Bill a nő dereka köré fűzte a karját, és maga felé fordította. Szilvia észrevette a követelőzést a férfi szemében. Bill megcsókolta az asszonyt.

Korábban is megcsókolta már együttérzésből és hálából. Azonban ez a csók más volt. Tele volt szenvedéllyel és vággyal, és Szilvia teste minden izmával válaszolt rá. Az ajka készségesen szétnyílt, és hevesen ölelte Billt. A férfi hirtelen elengedte Szilvia ajkát, és egy mély sóhajjal a hajába temette az arcát. Aztán újra megcsókolta. Ezúttal gyengéden. A keze a vállát simogatta. Végül egy kicsit zavartan rámosolygott Szilviára. - Attól félek, hogy itt kinn túl nagy közönségünk van - mondta a férfi halkan. - Menjünk vissza.

Kéz a kézben tértek vissza az asztalhoz, Miriamhoz és Dávidhoz, Amikor a hajó kikötött, minden vendég együtt ment le a fedélzetről. Bill ült Dávid kocsijának volánjához. Dávid Miriammal hátul fogfalt helyet.

- Bill fölajánlotta, hogy vezet – magyarázta Dávid. - Fél, hogy nem tudom tartani az utat.

- Nem is téved nagyot - erősítette meg Miriam. - De nekem így is jó. Legalább tinédzsert játszhatunk és hetyeghetünk.

- Nagyszerű! Már régen csókolóztam egy kocsi hátsó ülésén. Várj csak, 68-ban... kivel is...

- Nyugi! És szállj be - követelte Miriam, és tréfásan oldalba vágta. - Nem vagyok kíváncsi a bűnös múltadra.

Szilvia mosolygott ezen a csetepatén. Felindultan húzódott közelebb Billhez. Bill megfogta a kezét, és megcsókolta.

- Talán mégiscsak Davidet kellett volna vezetni hagynom - mondta halkan.

Aztán egész idő alatt Szilvia kezét fogva figyelte az utat. Túl rövidnek tűnt az út Szilvia számára. Hamarosan ráfordultak Rosenék házának feljárójára. Dávid és Miriam kéz a kézben ment be a házba. Bár Bill figyelmes volt hozzá, Szilvia mégis irigyelte egy kicsit a másik párt. Egymás iránt érzett szerelmük világosan érzékelhető volt. Milyen szép is lehet sokévi házasság után is szeretni még egymást, tudni, hogy az ember saját férje egyben bizalmas jóbarátja és hűséges szeretője is.

- Kér még valaki egy altatókortyot? - kérdezte Dávid, amikor beléptek a nappaliba.

- Én nem - válaszolta Bill.

- Én sem. - Szilvia érezte, hogy Dávid és Miriam egyedül akar maradni. Megértette, hiszen ő is így érzett Bill iránt. Vágyakozva nézett rá. Amikor azonban a férfi viszonozta pillantását, gyorsan elfordította a fejét.

- Megyek aludni. Mindenkinek jó éjszakát.

Vonakodva ment ki. Csodálatos estét töltött Bill-lel, de ez most véget ért. Nem maradt más hátra, egyedül kellett lefeküdnie abban a szobában, amelyet a Karinnal osztott meg.

Szilvia halkan besurrant a vendégszobába. A sötétben kitapogatta az éjjeliszekrény lámpáját és fölkattintotta. Karin nyugodtan, békésen aludt, új plüssállatkáját átölelve. Szilvia gyengéden nézte. Sajátjaként szerette a gyereket. És szerette Billt is.

Sóhajtva vetette le a cipőjét. Mit hozhat számára a Billhez fűződő szerelem? Barátságos, mély érzésű férfi volt, aki szándékosan sosem okozna neki fájdalmat. Ebben bizonyos volt. A mai este, a vágyakozó pillantások és az égő csók nyomán egy kis remény ébredt benne. Talán lassanként mégis viszonzásra találnak az érzelmei!

Izgatottan járt föl s alá a szobában. Aztán félni kezdett, hogy fölébreszti Karint. Másrészt most sehogyan sem tudott elaludni. Mezítláb hagyta el a helyiséget. A folyosó vastag szőnyegpadlója elnyelte a lépteit. Aztán kilépett a szabadba. Langyos, holdas éjszaka volt. A gyepet lezáró loncsövény édes illatot árasztott. Szilvia mélyet lélegzett. Körbesétálta az úszómedencét, megérintette az ugródeszka rugózatát, végül ráült, és lábujjait a vízbe lógatta. Alig lepődött meg, amikor fölnézett, és Billt fedezte fel fürdőnadrágban a medence túloldalán. Ő is meglátta Szilviát, és odaúszott hozzá. A bokája után kapott, és belecsimpaszkodott. Szilvia átölelte az ugródeszkát, lehajolt hozzá, és mosolygott.

- Nem jössz be?

Szilvia megrázta a fejét.

- Nincs rajtam fürdőruha. -A férfi megsimogatta a vádlija belső felét.

- Engem nem zavar.

Érintése fölizgatta Szilviát. Megkívánta a férfit.

- Ha így van... - Fölállt, vizsla tekintetet vetett a csendes ház felé és az elhagyott kertre. A szeme elszántan csillogott, amikor hátranyúlt, és lehúzta a cipzárt a ruháján. Alatta csak egy apró bugyit és egy vállpánt nélküli keskeny melltartót viselt. Kilépett a ruhájából, előrehajolt, és Bill fölött fejest ugrott a vízbe.

A víz hűvös volt és frissítő. Szilvia feljött a víz színére és megfordult. Nevetett a saját merészségén. Bill odaúszott hozzá. Ő is halkan nevetett.

- Szép, szép - suttogta, és behatóan szemügyre vette az asszonyt. - Jól megleptél.

- Magamat is megleptem - vallotta be, és a hátára feküdt. - Biztosan a bor tette.

A férfi mögéje úszott, átfogta a vállát, és testét az övé alá csúsztatta. Szilvia számára kellemes érzés volt a vízben lebegni és húzatni magát a férfival. Amikor Bill lába elérte a talajt, fölállt, és magához ölelte Szilviát. Szilvia a nyaka köré fonta a karját.

- Én itt nem tudok leállni - suttogta.

- Ez így van rendjén - jött a válasz. - Nem is akartalak elengedni.

- Szép. - A hűvös víz kellemesen ölelte körül a testét. Csak ott volt meleg, ahol a testük érintkezett. Szilvia átfonta Bill lábát, és belekapaszkodott. Heves vágyat érzett, és ki is akarta mutatni. A férfi hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Gyengéden megérintette a keblét az ujjai hegyével. Aztán a hátán a melltartó kapcsa után tapogatózott. Szilvia egy kicsit eltávolodott tőle.

- Várj. Elöl, nyílik - suttogta. A lábával átkulcsolva tartotta Billt, és hátrahajolt a felsőtestével. Lassan levette a melltartóját, aztán egészen csendesen feküdt, miközben a hűvös víz kicsúcsosodó mellbimbóit simogatta. Bill ismét közelebb húzta. Megcsókolta, és hevesen magához szorította. Szilvia viszonozta a szenvedélyes csókokat. A vágy, a szerelem követelő kábulata minden erejét elvette.

- Szilvia - mondta halkan Bill. - Csodálatos téged így a karomban tartani. - Átölelte a csípőjét és egészen közel húzta a testéhez úgy, hogy Szilvia teljesen egyértelműen érezhette izgalmát.

- Akarlak, Szilvia.

Szilvia halkan fölnyögött, és fejét a férfi vállára hajtotta. Teste vágytól égett, ugyanakkor tartott érzései hevességétől is. Túl gyorsan történt minden.

- Bill - suttogta. - Én nem tudok. Még nem tudok... - Félve nézett a férfira, aki figyelmesen hallgatta, aztán lehunyta a szemét, és aprót bólintott.

- Rendben, értem. - Egy kis csókot adott neki, aztán gyors, erőteljes csapásokkal a medence másik végére úszott.

Szilvia kihalászta a melltartóját a vízből, és felvette. Szerencsétlennek érezte magát, és azt kívánta, bárcsak lett volna elég bátorsága, hogy átadja magát szenvedélyének. Lassan a medence szélére úszott, felhúzódzkodott, és leült, hogy Billt figyelhesse. Amikor Bill odaért hozzá, zavartan keresztbefonta a karját a mellén.

A férfi fölnézett rá.

- Minden rendben? - kérdezte.

- Nem - vallotta be Szilvia, és hirtelen reszketni kezdett. - Bill, haragszol rám?

A férfi kijött a vízből, és melléült.

- Természetesen nem - nyugtatta meg az asszonyt. A hangjából viszont még kicsengett az elfojtott szenvedély. Karját Szilvia válla köré fonta.

- Egy kicsit csalódott vagyok - vallotta be, de azért mosolygott. - De dühös nem. Tényleg... értelek.

Szilvia megkönnyebbült sóhajtással támaszkodott neki. Ebben a pillanatban minden rendben volt. Szilvia feltételezte azonban, hogy nem tarthat sokáig, amíg újra olyan helyzetbe kerülnek, amelyben elragadja a szenvedély. Akkor ez már nem lenne becsületes Bill-lel szemben.

Megijedt, és fölállt. Megtalálta a ruháját, fölvette a nedves fehérneműjére, és felhúzta a cipzárt. Amikor megfordult, Bill állt előtte. Hosszan nézték egymást szótlanul. Szilvia gyengéden megsimogatta Bill arcát és mosolygott. Szerette a férfit. Ebben már nem kételkedett többé. De ő még nem volt fölkészülve a szerelemre.

- Jó éjszakát - mondta.

Bill előrehajolt, és futólag megcsókolta. Nagyon vigyázott, hogy még egyszer ne kerüljön túlzottan közel Szilviához.

- Jó éjszakát.

Elfordult, miközben Szilvia habozva bement a házba.

8. FEJEZET

Szilvia későn ébredt, és élvezettel nyújtózkodott. Várakozáson felül jól aludt. A szomszéd ágyra pillantva látta, hogy Karin már fölkelt. Az ablak nyitva volt, és a félig behúzott függönyöket könnyű szellő lebegtette. Odakinn sütött a nap. Dávid és Bill hangja behallatszott, a háttérben gyerekcsivitelés. Szilvia kitűnően érezte magát. Az elmúlt éjszaka nem telt egészen gondtalanul, de most már legalább tudta, hogy Bill kívánja őt. Mosolyogva hajtotta föl az ágytakarót, és fölkelt. A jövője rózsásnak látszott. ö és Bill már barátok, rövidesen szerelmespár is lehet belőlük. Bill biztosan nem csak testileg vonzódik hozzá. Vajon beleszeretett-e? Ha arra gondolt, hogy milyen türelmesen és megértően reagált tegnap, csaknem bizonyos volt a dolgában.

Jobban széthúzta a függönyöket, és kinézett az ablakon, Karin az úszómedence legtávolabbi végén ült, a konyha közelében. Dávid és Bill nyugágyakban lustálkodtak. Mindketten gőzölgő kávéscsészét tartottak a kezükben. Szilvia jól hallotta a hangjukat.

- Van még egy utolsó tanácsod számomra, Dávid? - kérdezte Bill, és a fejével Karin irányába mutatott.

Dávid elgondolkodva vizsgálgatta a kávéját.

- Ebben a pillanatban nem tudnék semmit mondani - válaszolta. - Légy türelmes. És...

- És?

- Nos, én megfigyeltem Karint, amikor együtt van Szilviával. Kettőjük között erős kapcsolat alakult ki. Bill, ha Szilvia elmegy, nagyon nehéz lesz Karinnak.

- Igen - mondta Bill elnyújtott hangon. - Erre már én is gondoltam.

- Nincs rá lehetőség, hogy még itt maradjon? Legalább addig, amíg a Karinnal való kapcsolatod stabilizálódik?

Bill végighúzta az ujját kávéscsészéje peremén.

- Először azt hittem, hogy alkalmazni tudom néhány hónapra - magyarázta. - Erre rögtön piros lapot mutatott nekem. Pénzzel semmit se lehet nála elintézni.

- Tehát?

Bill felvonta a vállát.

- Tehát talán elveszem feleségül.

Dávid meglepetten nézett rá.

- Micsoda? Te? A meggyőződéses... a megcsontosodott agglegény?

- Éppen erről van szó. Én már nem vagyok igazi agglegény. Én egy gyermekét egyedül nevelő apa vagyok egy kislánnyal, akinek anyára van szüksége. Szilvia Karin számára már most olyan, mintha az anyja lenne.

Dávid bólintott.

- Ez igaz. Vajon a hölgy is így akarja?

- Ó, én azt hiszem, rá tudnám beszélni - vélte Bill öntudatosan. - Nagyon odavan Karinért. Nem hiszem, hogy szívesen elhagyná. Egy-null a javamra - tette hozzá mosolyogva. - És az elmúlt éjszaka meggyőződhettem róla, hogy nem érzéketlen az én... számomra sem. - Ez nagyon is kétértelműén hangzott, és Szilvia érezte, hogy összeszorul a gyomra. - Ha minden úgy alakul, ahogy én képzelem, néhány héten belül ott kell, hogy tartsak vele...

Dávid szelíden ingatta a fejét.

- Egész szép kis önbizalmad van, öregem. Persze elismerem, hogy Karinnak ideális lenne, de...

Szilvia máris többet hallott a kelleténél. Elengedte a függönyt, és visszalépett az ablakból. Rosszul érezte magát. Erőtlenül zuhant az ágyra, kezét a gyomrára szorította. Hogy is gondolkodhat Bill így? Hogy is tehette? Számító szavai fájdalmasan emlékeztették Reidre. Hirtelen az esküvője utáni idő jutott eszébe, amikor tudatosult benne, hogy Reid nem szereti, és sohasem szerette. Kétségbeesésében egy napon odáig ment, hogy megkérdezte a férjét, miért is vette őt feleségül.

- Szükségem volt egy asszonyra - válaszolta hidegen, és megvetően végigmérte. - A házasság célszerű volt számomra.

Célszerű! Bill pontosan ezt adta Dávid tudtára. Billnek kényelmes és hasznos lenne, ha Karin kedvéért elvenné Szilviát feleségül. Valóban elég ostoba lett volna ahhoz, hogy ismét beleszeressen egy férfiba, aki csak megjátszaná az érdeklődést irányába, csakhogy használhassa őt? Rémülten hunyta be a szemét. A csókjai, a múlt éjszakai szenvedélyes gyöngédsége, mindez csak hazug, alattomos játék lett volna?

Hirtelen fölugrott, fölkapta a fürdőköpenyét, és befutott a fürdőbe. Reszketve kulcsolta át mindkét kezével a mosdót. Egy idő múlva valamivel jobban lett. Hideg és meleg vízzel zuhanyozott felváltva. Lassanként visszanyerte az önuralmát. Visszament a szobájába, hogy felöltözzék. Fájdalmas volt megtudnia, hogy Bill azért akarja elvenni feleségül, hogy pótolja vele Karin anyját. Még fájdalmasabb volt tudni, hogy közeledési kísérletei csak egy alattomos terv részét képezik. Bosszankodva húzta végig a fésűt a haján. Miért is nem tudott Bill nyíltan beszélni a szándékáról? Hiszen pontosan tudta, hogy milyen nagyon, ragaszkodik a gyerekhez. Ha azt akarta, hogy tovább maradjon náluk, miért nem kérte meg rá egészen egyszerűen?

Szilvia letette a fésűt. Fölkészült a Bill-lel való találkozásra. Mostantól kezdve udvarias, de távolságtartó akart lenni. Nem ismétlődhetett, meg, ami az elmúlt éjszakán kettőjük közt történt. Jelezni akarta Billnek, hogy túl sokat ivott, és ezért esett ki egy kicsit a szerepéből. Amint ismét a férfi házában lesznek, előkészíti elutazását. Elhatározta, hogy nem hagyja magát még egyszer kihasználni. Amikor Szilvia kiment, Miriam is betoppant. Egy kicsit másnaposnak hatott.

- Hát már itt is van! - kiáltotta Dávid. - Éppen jókor jön, Szilvia, akkor most elkészítem a híres vasárnapi omlettemet.

Szilvia kényszeredetten mosolygott. - Nekem ne, kérem szépen. Nem vagyok éhes. Valószínűleg túl sokat ittam tegnap este - tette hozzá egy Billnek célzott hűvös pillantás kíséretében.

- Nekem sincs étvágyam - ásított Miriam. - Ez jó kör volt, Dávid.

Szilvia leült. Kitért Bill pillantásai elől, bár érezte, hogy figyeli őt.

- Macskajaj? - kérdezte Miriam együttérzően.

- Egy kicsi. Bornál ez könnyen megesik velem, ha nem vigyázok. És tegnap nem vigyáztam magamra - tette hozzá. Aztán hátradőlt, és lehunyta a szemét. Gondoljanak a többiek, amit csak akarnak. Senki sem sejtette, hogy titkon a könnyeivel küszködik.

Billt megzavarta Szilvia megváltozott viselkedése, ezt azért észrevette. Olyan szűkszavúan felelt a kérdéseire, amennyire csak lehetett. Bill néhányszor kísérletet tett, hogy négyszemközt beszélhessen vele. Szilvia azonban fölkészült erre, és ügyesen kitért az útjából. Az indulás és búcsúzkodás lázas hevében ez nem volt nagyon nehéz dolog, és rajtuk kívül senkinek se tűnt föl. Ha már egyszer a tóparti házban lesznek, akkor ez lehetetlen lesz. Szilvia azt remélte, hogy addig összegyűjt annyi erőt, hogy tárgyszerűen, nyugodtan és bátran szembenézzen a tényekkel.

Szerette a férfit, és még mindig kívánta. Azt kérdezte magától, hogy ellen tudna-e állni neki annak dacára, hogy olyan keserű csalódást okozott.

A visszaút végtelennek tűnt Szilvia számára. Gyorsan megszokta az új kocsiját, és azzal követte Billt, aki Karint vitte.

Szilvia gondolatai újra és újra ugyanazon téma körül keringtek. Tegnap este még minden másképpen volt. Bill felébresztette az érzékeit, és ő maga is olyan szenvedélyről tett tanúbizonyságot, amely a legszebb reményekre adott okot. Bizakodva nézett a jövőbe. Igaz kapcsolatot remélt egy őszinte, mély érzésű férfival. És most... Erősen szorította a volánt. Fájt az igazság. Gondolatban újra és újra elismételte azokat a szavakat, amelyeket Bill mondott Dávidnak, és kétségbeesetten kísérelte meg, hogy más jelentést tulajdonítson nekik. Az üzenet azonban túlzottan világos volt. A férfi egy alkalommal neki is megmondta, hogy Karinért mindent megtenne. Akkoriban természetesen nem jutott eszébe, hogy igazából még házasságkötésre is képes lenne a gyermek kedvéért. Tisztázta magában, hogy mit jelent a tegnap esti uszodajelenet. Bill kíváncsi volt arra, vajon van-e köztük elegendő szexuális vonzerő ahhoz, hogy kapcsolatba lépjenek. Itt azonban elszámította magát - gondolta Szilvia keserűen. Szégyenkezve emlékezett vissza, milyen öntetszelgően utalt rá Bill, hogy Szilvia számára nem közömbös a férfi. Erőszakkal tartotta vissza a könnyeit, és az utat nézte. Amint hazaért, elő akarta készíteni az utazását. Már egyszer feleségül ment egy férfihoz, mert az hasznos volt a férfi számára. Ez nem fog még egyszer megtörténni vele. Végre odaért a tóparti házhoz. Megkeseredve parkolt le Bill kocsija mellé, és kivette a kofferjét.

- Hagyd ezt nekem - kérte Bill.

- Köszönöm - válaszolta hűvösen -, egyedül is boldogulok.

Bill zavartan nézett rá.

- Szilvia, mi van veled?

Ekkor Mary lépett ki a házból, és megmentette Szilviát attól, hogy válaszolnia kelljen.

- Szilvia! - kiáltotta. - Látogatója érkezett.

Mögötte egy férfi jelent meg az ajtóban. Szilvia csodálkozva nyitotta tágra a szemét. Aztán fölragyogott az arca.

- Theo!

Letette a bőröndjét, odafutott hozzá, és széles mellkasára vetette magát. - Theo! - ismételte, és megcsókolta az arcát. - Mikor jöttél?

Theo nevetett és megcsókolta mindkét orcáját.

- Ma reggel. - Behatóan fürkészte Szilviát. - Hogy megy sorod?

Szilvia felvonta a vállát.

- Hát csak lassacskán...

- Ezt megbeszéljük - mondta Theo, miközben Bill sötét arckifejezéssel lépett hozzá.

Míg Szilvia bemutatta egymásnak a két férfit, Theo átölelve tartotta.

- Bill, ez itt Theo Brenner. Nagyon jó barátom. Theo, ő Bill Stefansson.

Kezet fogtak. Theo a szokásos szívélyességgel, Bill bizalmatlanul.

- És ez itt Karin - mondta Szilvia, és magához vonta a kislányt. - Karin, ez az én Theo barátom.

Theo leguggolt a gyerekhez. Még így is magasabb volt nála.

- Hello, Karin. Szilvia sokat írt nekem rólad, különösen arról, hogy milyen szívesen játszol a kutyával.

Karin félénken nézett rá.

- Bessie szívesen játszik fadarabokkal - suttogta.

- Ez való igaz. Szilviával gyakran dobáltunk fadarabokat Bessnek a vancouveri strandon. Talán később sétálhatunk egyet együtt. - Újra mosolygott és felegyenesedett. - Remélem, hogy nem okoz önnek nehézséget, ha itt maradok éjszakára, Bill - mondta. - Mary megengedte nekem, hogy lenn a tó partján fölverjem a sátramat.

- Szilvia minden barátját szívesen látom - nyugtatta meg hűvösen Bill. - Természetesen nálunk fog lakni a házban.

Theo megrázta a fejét.

- Köszönöm, de én egész jól érzem magam a sátramban. Kelet felé utazom - magyarázta. - Talán egy-két hetet töltök Quebecben.

- Alkotókörút? - kérdezte Szilvia.

- Igen. Színhelyváltozásra van szükségem.

- Tehát ön is művész - állapította meg Bill.

- Ez stimmel. Csakhogy nem vagyok olyan jó, mint amilyen majd Szilvia lesz egyszer. - Barátilag megveregette a vállát.

Szilvia mosolygott.

- Theo művészeti terápiával is foglalkozik, ahol gyerekekkel dolgozik - magyarázta Szilvia. Szórakoztatta Bill nyilvánvaló gyanakvása. Úgy kell neki, ha azt hiszi, hogy közte és Theo között több van, mint barátság. Ily módon meg tudott valamit menteni a büszkeségéből. Theo olyan jó barát volt, hogy biztosan készen áll arra, hogy végigjátssza vele ezt a játékot. Hozzábújt, és fölmosolygott rá.

Mary elgondolkodva szemlélte hármójukat.

- Nos - mondta -, Theo és én éppen jeges teát akartunk inni. Miért nem megyünk mindannyian a teraszra? A hosszú út után bizonyára szomjasak.

Mivel Mary ragaszkodott hozzá, Szilvia barátja ott maradt vacsorára is. Theo szórakoztató volt. Gyengéden ugratta Karint, és konyhaművészete dicséretével elbájolta Maryt.

- Remélem, hogy adott főzőleckéket Szilviának - mondta, és kacsintott. - Szakácsnőként ugyanis reménytelen eset.

Szilvia leszedte az asztalt, közben lopva Billre pillantgatott. A férfi arca újra hidegnek és zárkózottnak hatott, mint ismeretségük kezdetén. Bill olyan magabiztosnak látszott, amikor Dávidnak Szilviával való terveiről beszélt. Meg volt győződve róla, hogy könnyen rá tudja beszélni az asszonyt a házasságra. Vetélytárssal nem számolt. Szilvia egész délután finoman érzékeltette, hogy Theo több, mint barát. És Theo, aki gyorsan felfogta a szándékát, várakozásához méltóan vett részt a játékban.

Theo elbúcsúzott.

- Mary, ez nagyszerű vacsora volt - ismételte meg még egyszer. - Nagyon köszönöm. Önnek is, Bill. Jó éjt, kicsi. - összeborzolta Karin haját, aztán Szilvia felé nyújtotta a kezét. - Gyere, szépségem, elkísérhetsz a sátramig.

Szilvia készségesen eleget tett a felszólításnak.

- Jó éjt, Karin. - Átölelte a gyermeket. - Holnap reggel találkozunk.

- Nem fektetsz le?

- Ma nem. Majd az apukád.

- Ó. - Egy kicsit kétkedve mérte végig az édesapját.

- Sőt, én még a kedvenc mesédet is felolvasom - ígérte Bill.

Szilvia megragadta Theo kezét.

- Ne várjatok rám! - kiáltott vissza a válla fölött, és még éppen elkapta Bill sötét pillantását. Bess követte őket.

- Tehát indulás, Szilvia Cameron. Mi történt? - kérdezte Theo, amint már hallótávolságon kívül voltak. Szilvia lehajtotta a fejét, és fölsóhajtott.

- Tulajdonképpen semmi különös, csak az én szokásos érzelmi válságom.

- Közted és a vikinged közt nincs rendben valami - jegyezte meg Theo. Emlékezett rá, hogy Szilvia az egyik levelében vikingként írta le Billt. - Még a márványszobroknak is melegebb kisugárzásuk van.

- Ő nem az én vikingem - tiltakozott Szilvia. - Azaz...

- Várj egy kicsit - szakította félbe Theo. - Van egy üveg borom a hűtőtáskában. Csinálhatnánk egy tábortüzet, és megihatnánk kedélyesen egy pohárkával, miközben mindent elmesélsz Theo bátyádnak.

Szilvia bólintott. Újra megbizonyosodott róla, hogy mi mindent is köszönhet Theo barátságának. Szilvia leült a fűbe, és elfogadott egy pohárka bort. Theo. meggyújtotta a tüzet, és odaült mellé.

- Csupa fül vagyok, Szilvia.

Ő zavartan mosolygott. - Biztos vagy benne, hogy újra hallani akarod a keserveimet?

- Ha segít rajtad, hogy kiöntöd a lelked, akkor természetesen meg akarlak hallgatni. - A karját Szilvia vállára tette. - Az utolsó leveled után azt gondoltam, hogy megütötted a főnyereményt. Mi történt?

Szilvia elhúzta a száját.

- Beleszerettem az ördögbe. Már megint. Tehát semmi újdonság.

- Bill Stefansson?

Bólintott.

- Amikor azt mondod, hogy ő már megint nem az igazi, akkor Reiddel hasonlítod össze? Elismerem, hogy egy kissé dühösnek látszott, de alapjában véve rendes fickó lehet.

Szilvia kortyintott a borából. Aztán őszintén és semmit el nem hallgatva elmesélt Theonak mindent, ami történt.

- Sőt, bizonyos értelemben megértem Billt - mondta Szilvia befejezésképpen. - Karinnal szemben még mindig bűntudata van. Mindent megpróbál, hogy jóvátegye a múltat. De... - fűzte hozzá keserűen - miért nem tudott velem őszinte lenni? Ebben az értelemben valóban Reiddel hasonlítom össze. Mindketten érzelmeket színleltek nekem, mert akartak valamit tőlem.

- Ez tényleg keserű - állapította Theo -, de egészen biztos vagy ebben?

- Igen, biztos vagyok benne. - Felsóhajtott. - Feltűnt nekem, milyen különösen reagált arra, amikor visszautasítottam a csekkjét, és rájött, hogy én egyáltalán nem vagyok szegény, ahogyan először hitte. Nem sokkal utána megkezdődött... megkezdődött a mi kapcsolatunk romantikus fejezete. Ma mindezt világosan látom. - Kiitta a poharát, és odanyújtotta Theónak. - Ihatok még?

Theo utánatöltött.

- Mit fogsz most tenni?

Szilvia megvonta a vállát.

- Elmegyek. Egy-két napig maradok, hogy Karin hozzászokhasson a gondolathoz.

- Miért nem beszélsz Bill-lel, Szilvia? Mondd el neki, amit hallottál.

- Nem! - Hevesen megrázta a fejét. - Nem tehetem. Ezúttal meg akarom őrizni a maradék büszkeségemet - tette hozzá keserűen.

- Hová akarsz menni?

- Vissza Vancouverbe. Beköltözhetek a lakásodba, amíg találok valamit magamnak?

- Persze, bármikor. Hiszen jól tudod. Szeretnélek megkérni, hogy kísérj el Quebecbe, de... ott él az az asszony, akit tavasszal ismertem meg, és...

- Ó! Ezúttal valami komoly?

Theo lelkesen forgatta a szemét.

- Nagy románc. - Franciás akcentussal tette hozzá: - Veronikának hívják, és csodás alakja van. Nagyszerű teremtés.

Szilviának nevetnie kellett. Theo szerette az asszonyokat. Amióta ismerte, már jó néhányan szerepeltek az életében. Egyesek a szeretői voltak, mások meg a barátnői, mint ő maga is.

- Sosem nősülsz meg? - kérdezte.

- Majd ha öreg és ősz leszek, még ennél is őszebb. És túl fáradt a vadászathoz. - Ásított, és nyújtózkodott egyet. - Édesem, nem akarlak elüldözni, de ma napkelte előtt indultam, fáradt vagyok.

- Menj csak aludni, én még elüldögélek itt egy darabig, és gondolkodom.

- Nos, ahogy akarod. - Theo fölállt, és még egyszer kinyújtózott. Ha te most ezzel itt csak a viking útjából akarsz kitérni, akkor ez szerintem hiba. Én még mindig úgy látom, hogy beszélned kellene vele.

- Igen, igen - mondta Szilvia meggyőződés nélkül. - Jó éjt, Theo.

- Jó éjt. - Theo megveregette Besst. - Hé, jut eszembe, kedden van a születésnapod, és nem hoztam neked ajándékot.

Szilvia legyintett.

- Felejtsd el. Úgysem vagyok éppen születésnapi hangulatban. Majd meghívsz ebédre, ha újra Vancouverben leszel.

- Rendben. - El akart tűnni a sátorban.

- Theo! - Theo körülnézett. - Örülnék, ha senki se tudna a születésnapomról!

Theo bólintott, és magára hagyta Szilviát. Szilvia a lángokba bámult, és elgondolkodott Theo tanácsán. Mi történne, ha Billt kérdőre vonná? Vajon bevallaná-e a tervét, vagy megpróbálná úgy beállítani az egészet, mintha félreértésről lenne szó?

Mindegy, nem óhajtott vele beszélni. Mit is nyerhetne vele? Kínos lenne, fájdalmas, és különben sem változtatna a tényeken. Jobbnak látta, ha eltűnik minden hűhó nélkül. De mikor menjen el? Ha Theo holnap délben - ahogy eltervezte - elindul, akkor Karinnal töltheti a délutánt.

A búcsú Karintól nagyon meg fogja viselni. Szegény gyerek, újra ő lesz a szenvedő alany. Még arra sem készült fel, hogy az apját szeresse, és most el kell veszítsen egy embert, akihez ragaszkodik. Szilvia a könnyeivel küzdött. Nehezére esett, hogy elmenjen, de nem látott már egyéb lehetőséget. Várt, amíg a tűz utolsó parazsa is hamuvá hullott. Már nagyon késő volt. Bess-szel az oldalán óvatosan visszament a sötétben. Amikor ki akarta nyitni a szobája ajtaját, hirtelen utánanyúlt egy kéz. Szilvia megrémült, és felsikoltott.

- Bill! - Suttogóvá tompította a hangját. - Mit jelentsen ez? Mit csinálsz itt?

- Várok - sziszegte Bill dühösen. - Tudod te egyáltalán, hogy milyen késő van?

- Fogalmam sincs, de nem is érdekel. - A sötétben csak nehezen tudta kivenni a férfi arcát, de szorítása a csuklóján egyáltalán nem volt gyengéd. - Sok mesélnivalónk volt Theóval egymásnak - fűzte hozzá halkan suttogva.

Bill káromkodott egyet. Hirtelen magához rántotta Szilviát, és megcsókolta. Kíméletlen csók volt, haragos és tele elfojtott szenvedéllyel. Szilvia egy pillanatig védekezett. Nemsokára azonban megmozdult benne a vágy, és átölelte a férfi nyakát. Bill hirtelen eltolta magától. - A megbeszélésetek, úgy látszik, mégiscsak kielégítetlenül hagyott bizonyos vágyakat - mondta gúnyosan.

Szilvia csukott szemmel dőlt a falnak.

- Bill, mit akarsz te tulajdonképpen?

- El akarsz vele menni? - kérdezte Bill nyersen.

- Nagy kedvem van hozzá!

- Mi lesz Karinnal?

- Igen, mi lesz Karínnal? - Szilvia bosszús és keserű volt. - Természetesen, túlzottan szeretem ahhoz, hogy egyszerűen csak úgy eltűnjek, anélkül, hogy fölkészíteném rá. Mindenesetre nemsokára elutazom. Ezért, Bill, jobb, ha éjszakánként nem a sötét folyosón koslatsz, hanem azon gondolkodsz, hogy hogyan tudnád megnyerni a kislányod vonzalmát, mielőtt még késő lesz. Végül is a te gyereked, nem az enyém! - Ezekkel a bosszús szavakkal feltépte a hálószoba ajtaját, és hangosan bevágta maga mögött. Nem érdekelte, hogy fölébred-e tőle valaki. Kimerülten zuhant az ágyára, fejét a kezébe temette. Bill igazságtalan volt és szándékosan sértő. Most őrjöng, mert semmivé foszlottak a tervei. Halálos fáradtan vetkőzött le.

Amikor Szilvia fölébredt, Karin állt az ágyánál. A hóna alatt szorította a plüsskutyát.

- Csak várjuk és várjuk, hogy végre fölébredj.

- Most már fölébredtem. - Szilvia mosolygott, és kinyújtózkodott. - Tudod-e, hogy mire van ma szükségem?

- Mire?

- Egy puszira! - kiáltotta Szilvia, és kitárta a karját. - A legkövérebb puszira, amit csak adni tudsz.

Karin ragyogva vetette magát Szilvia karjaiba.

- Tessék. Jó volt?

- Még egyet kérek, kicsikém - súgta Szilvia.

- Szomorú vagy? - kérdezte Karin komolyan.

- Igen.

- Miért?

- Mert nemsokára el kell utaznom, kedvesem.

- Úgy érted, hogy elmész tőlem? - Karin döbbenettől kitágult szeme könnyekkel telt meg.

- Igen, Karin. De az apukád veled marad, ő nagyon szeret téged, és soha többé nem hagy el.

- Visszajössz?

- Én... Ezt nem tudom megígérni. De ha egy módom lesz rá, meglátogatlak.

Többet nem mondhatott a gyereknek anélkül, hogy hamis reményeket ébresztett volna benne. Karin alsó ajka reszketett.

- Most én is szomorú vagyok - panaszolta, és Szilvia vállára hajtotta a fejét. - Szeretném, ha itt maradnál.

Szilvia vigasztalta, amennyire tudta. Aztán fölnézett, és meglátta Billt.

- Karin - mondta a férfi, és a hangja lényegesen gyengédebb volt az arckifejezésénél. - Mary elkészítette a reggelidet. Gyere le velem, amíg Szilvia felöltözik.

- Indulás, Karin. - Szilvia meglegyintette. - Nemsokára utánad megyek.

Karin lecsúszott az ágyról, és lassan az ajtóhoz ment. Bill a kezét nyújtotta. Rövid habozás után Karin beletette a magáét, és komolyan nézett föl rá.

- Szilviának igaza van - erősítette meg Bill. - Szeretlek, és soha többé nem hagylak el. Megígérem. - Mosolygott - Most menjünk le. Mary vár minket.

Szilvia utánuk nézett. Még mindig olyan érzése volt, hogy kettőjükhöz tartozik. Idegesen játszott az édesanyja jegygyűrűjével az ujján. A gyűrű ugyan megvédte a nemkívánatos ajánlatoktól, de attól nem, hogy ne az igaziba szeressen bele. Hirtelen értelmetlennek tartotta, hogy továbbra is hordja. Lassan lehúzta az ujjáról. Jól látható világos csík maradt utána. Szilvia az éjjeliszekrény tetejére tette, és fölállt, hogy zuhanyozni menjen.

- Rettenetesen sajnálom, hogy nem lehetek itt a születésnapodon - mondta Theo ravaszul, amikor bepakolt az autójába. - De Quebecben kell legyek a hétvégén.

- Születésnapod van? - kiáltotta Karin izgatottan.

- Már holnap - erősítette meg Theo, és nem vett tudomást Szilvia fenyegető pillantásáról.

- Ó, nagyszerű! - Karin izgatottan fordult Billhez. - Tudnánk egy lufis, tortás bulit rendezni? Sosem volt születésnapi zsúrom - tette hozzá sajnálkozva. - De a tv-ből tudom, hogy milyen az. - Szilvia ránézett Billre, és tudta, hogy Karin megjegyzésével még jobban megnőtt volt felesége iránti haragja. Csak nagy nehezen tudta elnyomni dühét.

- Várj novemberig, kincsem. Akkor megrendezzük a világ legnagyobb születésnapi zsúrját - ígérte meg az apja. - Már gyakorolhatod is a sütést, amikor Marynek segítesz tortát sütni Szilviának - tette még hozzá.

- Ó, kérlek, Mary, kérlek! - unszolta Karin.

Mary rákacsintott Szilviára. - Igen, ha segítesz nekem, talán tudok sütni egy tortát.

Szilvia tiltakozni akart, aztán mégsem tette. Karin izgatott és boldog volt. Most örült a születésnapnak, már nem töprengett Szilvia elutazásán, ahogy egész reggel tette.

Theo minden holmiját elhelyezte az autóban, és elbúcsúzott Billtől és Marytől.

- Mikor utazol el? - kérdezte Szilviát, miután a többiek bementek a házba.

- Holnap semmi esetre sem. Erről gondoskodtál, te gonosztevő. Feltételezem, hogy két napig még maradok. Attól függ, hogy alakul Karinnal a dolog.

- Te tényleg szereted ezt a gyereket, ugye?

- Igen - bólintott.

- És a vikinget?

- Mindennek ellenére, őt is - ismerte el.

- Akkor miért mész el?

Megzavarodva nézett Theóra.

- Hiszen megmondtam neked, hogy mit akar tőlem. Mindent csak Karinért tesz, csak megjátssza a szerelmest nekem. Mit tegyek?

- Menj oda hozzá. Mondd el neki, amit hallottál, és kérj tőle magyarázatot. Talán valamit félreértettél. Nem gondolod, hogy áldozhatnál egy kicsit a büszkeségedből, hogy megtudd az igazságot?

- Én nem vagyok túlzottan büszke, Theo - mondta Szilvia boldogtalanul. - Reid óta már nem vagyok. Nem, én nem tudok odamenni Billhez, és nincs is itt semmiféle félreértés. Nem tudott pénzen megvenni, ezért körbeudvarolt, és becsapott. Nem akarok másodszor is belerohanni a boldogtalanságba.

Theo megcsóválta a fejét.

- Szilvia, te...

- Theo, ideje lesz, hogy elindulj - szakította félbe Szilvia. - Csókolj meg búcsúzóul, jó? És lehetőleg kiadósan, arra az esetre, ha netán valaki figyelne bennünket.

- Parancsára, hölgyem.

Theo ajka lágy volt, a szakálla kellemesen csiklandós, de kettejük közt nem volt szexuális feszültség. Baráti csók volt ez, még akkor is, ha a külső szemlélő számára másképp is hathatott. Szilvia elvált Theótól.

- Sok szerencsét... hogy is hívják?

- Veronikának. Szerencsére pedig nincs szükségem. Inkább kitartást kívánj nekem.

Szilvia felnevetett. Theo beszállt a kocsiba és begyújtotta a motort.

- Minden jót, Theo! Most ismét köszönettel tartozom neked. Hajts óvatosan!

Lesújtva nézte, ahogy elhajtott.

Theo ütközőként működött közte és Bill között. Most elment hát. Vajon folytatja-e Bill a közeledési kísérleteit vagy belenyugszik, hogy Szilvia Theóhoz tartozik? Letörten ment vissza a házhoz. Magában azt kívánta, bárcsak nyugton hagyná Bill.

A férfi szembejött vele.

- Beszélni akarok veled - mondta dühösen.

- Miről? - kérdezte Szilvia látszólag nyugodtan.

- Rólad és erről a Brennerről. Mit jelent a számodra?

Szilvia felhúzta a szemöldökét a csodálkozástól.

- El sem tudom képzelni, Bill, hogy mitől tartozna ez rád.

Bill keményen megragadta a kezét.

- Azok után, ami köztünk történt, mégiscsak tartozik rám is valami.

- Köztünk semmi sem történt. Néhányszor megcsókoltuk egymást, ez minden. A hajókázás a legtöbb embert romantikus hangulatba hozza - tette még hozzá halvány mosollyal.

Bill megszorította a kezét.

- Az ördögbe is, Szilvia... - Hirtelen megakadt, és fölemelte a nő kezét. - Te már nem hordod a gyűrűdet - hökkent meg.

- Nem. Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy letegyem.

- Értem. - Hirtelen elengedte az asszony kezét, bement a házba és bevágta maga mögött az ajtót.

Szilvia a fájó ujjait dörzsölgette. Mit jelenthetett mindez? Megrázta a fejet. Mar nem is fontos, mondta magában. Most már csak egyedül akart lenni.

9. FEJEZET

Az ebéd meglehetősen nyomott hangulatban zajlott volna, ha Karin nem fecseg folyton a gimli kirándulásról, amelyet Bill délutánra ígért. Most oldottan, félelem nélkül beszélt az apjával. A saját bánata ellenére Szilvia örült neki, hogy ők ketten végre egymásra találtak. Így legalább valami jóra is emlékszik majd, ha a Winnipeg-tónál eltöltött idők eszébe jutnak.

Miután apa és leánya eltűnt, Szilvia segített Marynek a borsófejtésben.

- Bill azt mondta, hogy maga nemsokára elutazik - kezdte Mary. Theóval akar találkozni?

- Nem. Vancouverbe megyek vissza. Theóval mi csak barátok vagyunk.

- Ó! - Mary elhallgatott egy pillanatra. - Billnek és Karinnak nagyon fog hiányozni.

- Legfeljebb Karinnak, egy darabig. De ő nemsokára jól meglesz a papájával.

- Én is azt hiszem, de azért anyára is szüksége lenne.

- Most, miután Karinnál minden rendbe jött, Bill nemsokára biztosan megismerkedik majd egy nővel.

- Lehetséges, de éppúgy eltarthat ez akár évekig is - mondta Mary és Szilviára pillantott. - Maga is tudja, hogy Bill meglehetősen visszahúzódó természet.

- Bill? Visszahúzódó? Azt nem hiszem.

- Ó, dehogyisnem. - Mary határozottan bólintott. - Az évek során persze megtanulta ezt legyőzni magában, de valójában azért ilyen.

- Ez egészen úgy hangzik, mintha maga már régről ismerné, Mary. - Szilvia mindig azt hitte, hogy Bill csak Torontóból való visszatérése után alkalmazta Maryt.

- Csaknem kezdettől fogva. Ezt nem meséltem? A nagymamája meg én távoli unokatestvérek vagyunk, bár ő sokkal idősebb volt nálam. Bill sokszor jött ide a nagyszüleivel.

- Milyen kisfiú volt? - kérdezte kíváncsian Szilvia.

- Csendes. Álmodozó. Szívesebben hallgatta a nagyapja történeteit, mintsem a többi sráccal bolondozott volna. Az apján is nagyon csüngött. Bill tizenkét éves volt, amikor az apja meghalt. Ez szörnyű csapás volt mindenki számára. Fél év múlva Bill anyja elhatározta, hogy újra Torontóba költözik. - Mary szomorúan megcsóválta a fejét. - Olvastam néhány levelét, melyet a nagyszüleinek írt. Szomorú és magányos kisfiú lett belőle.

Mary kiegyenesedett, és megvakarta a hátát.

- De ez nagyon régen volt már. Azóta mély érzésű, szeretetreméltó férfi vált belőle. Kevés olyan akad, mint ő. - Ránézett Szilviára. - Ezzel csak azt akarom mondani, hogy néha egy kicsit félszeg és... bizonytalan. - Szilvia nem szólt semmit. Félszeg és bizonytalan... Értette, mit akar Mary mondani. És talán el is hitte volna. Ott volt azonban Bill Daviddel folytatott beszélgetése. A férfi túlzottan is biztos volt a dolgában. Mary gondolhatott, amit akart, ő átlátott Billen. Szótlanul dolgoztak tovább. Egy idő múlva hazajött Karin és Bill. Karin magához szorította a bevásárlószatyrot.

- Ne leskelődj, Szilvia! Ez itt a holnapi meglepetésed.

- Gyere, keressünk neki egy rejtekhelyet! - mondta Bill. - Nem akarjuk, hogy Szilvia csaljon és titkon kilesse - tréfálkozott. Szilviára vetett pillantása azonban nem volt valami barátságos.

- De nem ám! - kiáltotta Karin, és kuncogott. - Mikor tudjuk az ajándékokat becsomagolni?

- Ebéd után. Segítek neked.

- Jó. - Karin félreugrott, és nevetett, amikor Szilvia játékosan a szatyor után kapott. - Szilvia, még ne! Majd holnap. Mikor süthetjük a tortát, Mary?

- Holnap reggel az lesz az első dolgunk. Mi a kedvence, Szilvia?

- A csokitorta. - Karin tekintete boldogan felragyogott. - Igen, legjobban a csokitortát szeretem.

- Megsütjük. - Mary fölállt és lesimította a kötényét. - Mit szólnátok egy sült csirkéhez vacsorára?

Vacsora után Szilvia Bess-szel még sétált egyet a tónál. Kellemes, meleg este volt. A víz nyugodt, sima, és mint oly gyakran, ma is elcsendesült a szél naplemente után. Az esthajnalcsillag fényesen ragyogott az égbolton.

Szilvia keresett magának egy kényelmes kis helyet, és leült. Bess egy ideig mellette maradt, de aztán megszimatolt valamit az alkonyatban, és elfutott. Szilvia nem bánta, hogy egyedül maradhat a gondolataival. Maga is meglepődött, hogy milyen nyugodtnak érzi magát, és milyen higgadtan tud elkövetkezendő lépéseiről gondolkodni. A Reiddel töltött éveire való visszaemlékezés és a Jennifer halála felett érzett fájdalom már nem uralkodott rajta olyan erősen, mint röviddel ezelőtt. Elhatározta, hogy a hét végén véglegesen elutazik. Karin persze szomorú lesz, de most legalább készen áll arra, hogy elfogadja az apja vigasztalását. Az ő távozása talán még jobban megerősíti a kettőjük kapcsolatát. Szilvia nemsokára már csak emlék lesz számára. Bill pedig? Boldog lesz, gondolta, hogy nem ment bele egy házasságba egy olyan asszonnyal, akit nem szeret.

És ő maga? Felsóhajtott, ő is túléli, hiszen rosszabbat is túlélt már. Ha legalább megvethetné Billt, vagy gyűlölhetné, akkor könnyebb lenne. De még mindig szerette. Bill is kedvelte és becsülte őt, ebben nem volt oka kételkedni. Ez azonban nem elég. Bill tervszerű eljárása nagyon is Reidre emlékeztette.

- Szilvia?

Megijedt, de remélte, hogy Bill nem találja meg.

- Szilvia, hol vagy?- Mégis fölfedezte, és odajött hozzá. - Nem vettél észre. Láttam, amikor ebbe az irányba mentél.

Nem felelt.

- Amióta Rosenéknál voltunk, kitérsz az utamból - mondta Bill halkan.

- Igen.

- Miért? Bűntudatod van a köztünk történt dolgok miatt?

- Igen - hazudta.

Bill hallgatott egy pillanatig.

- Hozzá akarsz menni feleségül? - akarta tudni.

- Nem kérte meg a kezem.

- Miért hát ez a lelkifurdalás? Amit tettünk, azt együtt tettük, és neked is tetszett, Szilvia. Ne próbálj becsapni.

- Ki kit csap itt be? - kérdezte az asszony. - Jó szórakozás volt.

- A szórakozás nem éppen helyes kifejezés erre - mondta lágyan a férfi. - Érzéki, szenvedélyes találkozás volt... Majdnem lefeküdtünk egymással.

Mögötte térdelt, és gyengéden simogatta Szilvia tarkóját és vállát.

- Nagyon szép lett volna, Szilvia. - Mintegy véletlenül végigsimította Szilvia mellét. Szilvia halkan felsóhajtott. - Nagyon szép - ismételte Bill, és addig cirógatta a mellét, amíg a bimbója keményen fel nem ágaskodott.

Szilvia feléje fordult, a nyaka köré fonta a karját, és ekkor Bill követelőén és szenvedélyesen megcsókolta. A férfi végigsimogatta az egész testét. Érintése Szilvia vágyát is elviselhetetlenné fokozta. Ezúttal semmi sem tartotta vissza. Forró vágy feszítette, hogy egészen hozzá tartozhasson. Sebesen, lázas mozdulatokkal vetkőztek. Szilvia türelmetlenül rántotta le a fején keresztül a ruháját, és egyszerűen maga mögé hajította. Végre meztelenül feküdtek egymás karjában. Szilvia érezte teste alatt a hűs füvet. Fölötte csillagok ragyogtak a bársonyos kék égen. Aztán becsukta a szemét, és már csak Billt érezte és az örömet, amelyet neki ajándékozott.

Szilvia elnyugodva feküdt Bill karjában. Lassan kinyitotta a szemét. A közelben csalogány szólt. Szilvia hirtelen megborzongott. Bill szorosabban húzta magához, és megsimogatta a hátát.

- Nem ő az igazi számodra, Szilvia - mondta szinte hadarva, mint aki sokáig visszatartotta a szavakat. - Ne menj hozzá! Maradj nálunk! Karinnál!

Szavai egy csapásra visszahozták Szilviát a valóságba. Felült. Bill megrökönyödve nyújtotta ki felé a kezét.

- Szilvia, mi van veled?

Gyorsan arrébb húzódott tőle.

- Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, Bill - mondta, és öltözni kezdett.

- Miért nem? Theo Brenner miatt? - Bill fölugrott, és hozzálépett. Ő nem jelenthet olyan sokat, ez után az utolsó félóra után, már nem. Felejtsd el, Szilvia - unszolta, és a karjába húzta. - Most már hozzánk tartozol.

Szilvia bosszúsan ellökte magától.

- Magam döntök arról, hogy hova tartozom, Bill Stefansson! - Mezítláb szaladt a vízhez. Bess visszatért a portyázásból, és követte őt.

- Szilvia, várj már! Szilvia, gyere vissza!

De Szilvia futott, mintha üldöznék, végig a strandon. Tudta, hogy egyetlen percig se tud tovább vele maradni, vagy könnyekben tör ki, és teljesen kiszolgáltatja magát neki. Elérte a ház hátsó ajtaját, és belépett rajta. Benn csönd volt és sötét, csak az első emeleti folyosó fénye világított. Halkan a szobájába sietett, és bezárta maga mögött az ajtót. Aztán kétségbeesetten föl-alá futkosott, és hiába próbálta a könnyeit visszatartani.

Ma este egy időre megfeledkezett Bill tervéről. Iránta érzett szerelme és a helyzet legyőzte. Hallotta, amint Bill betér a házba, és félve hallgatózott. Vajon szándékában áll-e bejönni a szobájába, hogy mindent megmagyarázzon? Van-e olyan arcátlan, hogy megtegye a tervbe vett házassági ajánlatát? Szilvia a köntöse után kapott, és beszaladt Karin szobájába. Ott vetkőzött le, és befeküdt Karinhoz az ágyba. Bill biztosan nem kockáztatja meg, hogy fölébressze a kislányát. Így is volt. Hallotta, ahogy kelletlenül morog, amikor fölfedezte, hogy nincs a szobájában. Akkor kinyitotta Karin szobájának az ajtaját.

- Na, szép kis dolog, Szilvia - mondta halkan. - Mára nyertél, de holnap folytatjuk a beszélgetést. Jó éjt. - Becsukta az ajtót.

Szilvia megkönnyebbülten sóhajtott. Meg van mentve! Holnap biztosan jobban uralkodik magán. Karinhoz bújt, és becsukta a szemét. Szilvia már a hajnali szürkületben fölébredt nyugtalan álmából. Beosont a szobájába, gyorsan fölöltözött, és lement. Bess lelkesen köszöntötte. Halkan elhagyták a házat, és élvezték a hűvös, tiszta reggelt.

Szilvia megsimogatta a kutyát.

- Bess, jó kis kutyám. Nemsokára újra egyedül leszünk. - Az előtte álló búcsú gondolatára ismét könnyek szöktek a szemébe.

Ma volt a születésnapja. Egy évvel ezelőtt ezen a napon nagyon kétségbeesett és boldogtalan volt. Nemsokára újra ugyanígy érzi majd magát. Egy kicsit félt az elkövetkező óráktól. Jókívánságok, születésnapi torta, vidám arcok vártak rá. Nem volt szabad bánatot mutatnia, hiszen ez volt az utolsó napja Bill-lel és Karinnal.

Ó, ha Bill igazán szeretné, és nem csak ámítaná... Úgy elmerült a gondolataiban, hogy nem is hallotta, amikor a férfi odajött.

- Jó reggelt - mondta. - És szívélyes jókívánságaim a születésnapod alkalmából.

- Köszönöm.

- Csodálatos nap lesz. Éppen a legjobb a barbecue számára, amit Mary a tiszteletedre tervez. - Aztán óvatosan hozzátette: - Szilvia...

- Nem akarok beszélni róla - szakította félbe az asszony.

- Miért nem? Talán tényleg úgy gondolod, hogy sosem lett volna szabad megtörténnie? De hiszen nem erőszakoltalak meg. Ha te azt hibának tartod, amit tegnap este tettünk, jó. De akkor tudni akarom az okát - követelte. - Tegnap este olyan közel kerültünk egymáshoz, amennyire két ember csak tudhat. Úgy gondolom, hogy legalábbis beszélnünk kellene róla.

- Nincs mit beszélni. Csak egyszer történt meg. Úgy gondolom, el kellene felejtenünk.

- Te minden további nélkül el tudod felejteni? Én nem. Ördög és pokol, Szilvia, nem tudom, hogy miféle kapcsolatod volt a férjeddel vagy Brennerrel, de arra gondoltam tegnap...

- Ami tegnap történt, csak következménye volt az állandó együttlétünknek. Szexuális feszültség keletkezett, és ki is sült. Ez minden. Nem vitatom, hogy vonzónak talállak, Bill, de semmi több.

- Értem - mondta halkan. Az arca a barnaság alatt egészen elsápadt. - Tehát erről a Theo Brennerről van szó?

- Igen - hazudta, megfordult, és elment. Rosszul volt. Végre meggyőzte Billt, és ettől fogva nyugton fogja hagyni. De nem érzett megkönnyebbülést. Ehelyett gyászt, csalódást és önmegvetést érzett. Hirtelen azokra a magányos évekre gondolt, amelyek vártak rá.

Amikor Szilvia visszatért a házba, Karin és Mary már a konyhában várta.

- Szilvia! - Karin fölnézett a reggelijéből. - Maryvel megsütjük a tortádat.

- Alig várom már, hogy megkóstolhassam - válaszolta Szilvia. Kivett magának egy kávéscsészét a szekrényből.

- Kérem, Mary, ne fáradjon sokat vele - mondta. - Nem sokra tartom a születésnapokat.

- Egy kis ünnepség mindannyiunknak jót tesz - magyarázta Mary. Boldoggá teszi Karint, és... - Habozott. - Maga és Bill között valami nincs rendben...

Szilvia kávét töltött magának.

- Nem komoly - mondta halkan. De akkor miért szökött könny a szemébe?

Mary kétkedve pillantott rá. Karin jelenlétében azonban mégsem akarta tovább tárgyalni az ügyet. - Na szép. Kér egy pirítóst?

- Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes.

Szilvia szomorú lett. Ez volt az utolsó reggel, amelyet Karinnal és Maryvel tölthetett a konyhában. Hiányozni fog ez a szívélyes légkör. Bill háza kezdettől fogva otthont jelentett számára. Nagyon nehezére esett a búcsú.

Bill belépett. Hideg, megvető pillantása fájt Szilviának. Gyorsan elfordult tőle.

- Mary - mondta -, ma reggel van néhány elintéznivalóm. Ebédre visszajövök, de aztán újra el kell mennem. - Semmi gond, drágám nyugtatta meg Karint, aki rémülten nézett rá. - Szilvia partyjára mindenképpen időben hazaérek.

Karin fölállt, és odament hozzá.

- De egészen biztosan, ne felejtsd el, papa - figyelmeztette -, hiszen neked kell odaadnod Szilvia ajándékát és meggyújtanod a gyertyát.

Ez volt hát az áttörés. Karin végre apjává fogadta Billt. A férfi végtelenül gyöngéden emelte magához.

- Nem fogom elfelejteni, kedvesem - ígérte. - És te közben segítesz Marynek.

- Igen, papa. - Karin komolyan nézett rá, aztán megcsókolta. Olyan boldoggá tudnám tenni, gondolta Szilvia, amikor ránézett Bill arcára, aki óvatosan ismét talpra állította a kislányát. Könny csillant a szemében, amikor tekintete találkozott Szilvia pillantásával.

- Köszönöm - mondta halkan, és aztán gyorsan kiment.

- Hála az égnek! - sóhajtotta megkönnyebbülten Mary.

Szilvia csak bólintani tudott. Kettőjük közt minden rendben lesz, gondolta. Nélkülem is. Kiitta a kávéját, és mosolyt kényszerített magára. - Nos, nekem is el kell intéznem egy s mást - mondta. - Azonkívül be kell mennem Gimlibe, a bankba. Ne várjon rám az ebéddel, Mary. Ha késő lesz, útközben eszem.

A Gimlibe vezető úton Szilvia hangulata nyomott volt, de szilárdan tartotta magát. Még ma elutazik. Semmi értelme se volna tovább nyújtani a búcsút. Stefanssonék most már nélküle is zöld ágra vergődnek, ő pedig a maga részéről megtanul majd Bill és Karin nélkül élni. Megszüntette a bankban a számláját, utazási csekkekkel látta el magát. Teletankolt, és megvizsgáltatta az olajszintet. Aztán nekilátott utolsó feladatának. Karinnak nem csupán ő, hanem Bess is hiányozni fog. Szilvia tudta, hogy arra nem lenne képes, hogy Besstől megváljék. Szerette az állatot, és szüksége volt a társaságára.

A főút menti farmok egyikén felfedezte, amit keresett egy táblán a felirat: Cica gazdát keres. Kiválasztott egy fekete-fehér foltos cicát, és betette egy kartondobozba. Nem akarta személyesen átadni Karinnak, hanem ott akarta hagyni egy búcsúlevél kíséretében, melyet Billnek kellene fölolvasnia. A kocsiban hagyta a cicát. Ott jó helyen volt, amíg feltűnés nélkül becsempészhette a szobájába.

- Hol van Karin? - kérdezte Maryt.

- Elment Bill-lel. Shaw-ékhoz vitte az apja. Van egy kislányuk, Mandy, aki körülbelül egyidős Karinnal. Parancsol egy pohár jeges teát? Éppen most akartam kényelembe helyezkedni a teraszon.

- Mindjárt jövök én is.

Szilvia kivette a dobozt a kocsiból. Szerzett a konyhából egy edénykét, tejet, és mindent bevitt a szobájába. A cica aludt. Betette a dobozba a tejesibriket, és betolta az ágy mögé. Aztán visszament a teraszra Maryhez.

- Na, hogy sikerült a torta? - kérdezte, és élvezettel nyújtózkodott ki egy nyugágyon.

- Csodálatosan, ha egyszer már magamat is dicsérhetem. Karin megtiltotta nekem, hogy megmutassam magának. Majd csak vacsora után. Ó, most jut eszembe: hány gyertyát is tegyünk rá?

- Huszonnégyet. Ugye, Karinnak igazán jó szórakozás ez a dolog?

- Nagyon. Most enged fel igazán. Sokat tett a gyerekért, Szilvia.

- Ez kölcsönös volt. - Ismét belenyilallt a veszteség fájdalma.

Amikor hazajöttek, Karin egészen magánkívül volt az izgalomtól: új barátnőt talált.

- Féltem, hogy Mandy nem szeret majd - árulta el Szilviának. - De olyan aranyos, és a jövő héten talán majd nála is alhatok. Még a biciklijét is odaadta, bár én sokszor leestem róla. A papa azt mondja, vesz nekem is nemsokára egyet, és akkor majd gyakorolhatok.

Szilvia elégedetten mosolygott. Alig lehetett elhinni, hogy ez a vidám kisgyerek ugyanaz a hallgatag, félénk kislány, akit a jégtábláról mentett ki. Remélhetőleg nem hoz majd visszaesést Szilvia távozása. Karint a karjába zárta. Bill mögéjük lépett.

- Én is - mondta, és mindkettőjüket átölelte.

Szilvia megdermedt. De aztán ellazult, és Bill vállára hajtotta a fejét. Egy másodpercre igazi családdá váltak. Szilvia azt kívánta, bárcsak így maradhatnának. Bill csókot lehelt a hajára. Aztán elvált tőlük, és elhagyta a helyiséget.

- Kedves kis apuci - állapította meg Karin. - Igazán boldog vagyok, hogy tényleg ő az én apukám!

- Én is, Karin. És örülök, hogy szeretitek egymást.

- Szilvia! - Karin komolyan nézett rá. - Hiszen te itt maradhatsz, és a mamám lehetsz.

Szilvia fájdalmas szúrást érzett.

- Nem tehetem, Karin - mondta szomorúan. - De mindig a barátnőd maradok! Ezt te is tudod.

Karin boldogtalanul rázta meg a fejecskéjét.

- De te nem leszel velem!

Erre Szilvia nem tudott mit mondani.

- Gyere, segítsünk Marynek!

Karinnak jobb kedve lett, amikor Mary feldíszítette vele Szilvia székét léggömbökkel. Aztán tarka papírkalapot tett minden tányér mellé, és elfutott a tréfásan becsomagolt ajándékokért.

- Kész a hús! - kiáltotta Bill.

Mary salátástálat tett az asztalra.

- Akkor ehetünk.

Karin a feldíszített székhez vezette Szilviát. - Itt kell ülnöd. A papa ül az egyik oldaladon, én a másikon. Oké?

Szilvia mosolyt kényszerített az arcára, és csevegést mímelt. De alig tudott legyűrni egy falatot is. A kísérlet, hogy elrejtse valódi hangulatát, túl ismerős volt neki. Nem ugyanezt a játékot kellett-e Reid oldalán is eljátszania?

Tapsolt, és izgatottnak tettette magát, amikor végre megérkezett a születésnapi torta.

- Segíts elfújni a gyertyákat, Karin - kérte.

- Segítek. - Előrehajolt. - Tehát rajta, Szilvia! Egy, kettő, három tűz!

Miután felvágták és kiosztották a tortát, Karin izgatottan átadta Szilvia ajándékait. Marytől szakácskönyvet kapott kezdők számára és egy saját horgolású sálat.

- Csodaszép, Mary - mondta Szilvia, és végigsimította a puha gyapjút. - És ha ez a könyv a vízforralás receptjével kezdődik, akkor éppen nekem való.

Karin ajándéka egy tarka kerámiabross volt.

- Tetszik neked? - kérdezte félénken. - Ez volt a legszebb az egész üzletben.

- Nagyon szép - nyugtatta meg meghatottan Szilvia. - Nagyon köszönöm. Feltűzöd nekem?

Bill ajándéka egy ezüstmedalion volt egy kis lánccal. Szilvia gyengéden végigsimította az ujjával a finom filigrán munkát.

- Nyisd ki! - unszolta Karin. Szilvia szót fogadott. Egy parányi kép volt benne, mely Karint ábrázolta. Szeretettel választott ajándék volt, és ezen az estén Szilvia először árulta el valódi érzéseit.

- Köszönöm, Bill - suttogta, és a szeme könnyel telt meg. - Ennek nagyon örülök.

- Tedd a nyakára, papa! - követelte Karin.

Bill kivette a medaliont Szilvia kezéből, és elbajlódott az apró zárral.

- Hajolj előre - kérte. Felerősítette a láncot a nyakára. - Tényleg el akarsz menni? - suttogta közben a fülébe.

Szilvia megütközve nézett rá. De Bill csak mosolygott.

- Csinos! - állapította meg elégedetten Karin. - Ugye, Mary?

- Igen, tényleg! - Mary elgondolkozva nézett Billről Szilviára és isméi Billre. - Tehát, kér még valaki tortát?

Vacsora után Szilvia még utoljára megfürdette Karint. Amikor leszárogatta a gyereket egy puha frottírkendővel, újra könny szökött a szemébe. Karin sohasem foglalhatná el Jennifer helyét Szilvia szívében, de megvolt a saját helye. Enyhített Szilvia fájdalmán, és csitította a gyermeki szeretet iránti vágyát. Szilvia tudta, hogy nagyon fog neki hiányozni.

- Melyik mesét olvassam föl ma neked? - kérdezte, amikor Karin már ágyban volt. A kislány azt a verseskötetet választotta, amelyből Szilvia gyakran olvasott neki. Nemsokára elnehezültek a szempillái Szilvia lekapcsolta a villanyt.

- Jó éjt, Karin.

- Jó éjt, Szilvia. - Aztán még egyszer fölnyitotta a szemét. - Azt kívánom, hogy mindig velem maradj.

Szilvia szomorúan mosolygott.

- Aludj most, Karin!

10. FEJEZET

- Karin alszik már? - kérdezte Bill, amikor Szilvia visszajött a nappaliba. Bólintott és leült.

- Fáradt volt. Izgalmas nap volt ez neki.

- Látnod kellett volna ma délután Mandyvel. Egyfolytában csacsogtak és viháncoltak. Megbolondultam volna tőlük, ha nem lett volna olyan jóleső érzés, hogy Karint végre normális, boldog gyereknek láttam. - Előrehajolt. - Te tényleg csodát műveltél Karinnal, Szilvia - mondta újra. - Fogsz...

- Itt jön Mary - mondta Szilvia sebesen, megkönnyebbülve, hogy félbeszakítják őket.

Bill szótlanul ült, amíg a nők csevegtek, de egész idő alatt Szilviát figyelte elgondolkodva és ugrásra készen. Szilvia gyűlölte ezt a pillantását. Egy nevető, boldog Billre akart visszaemlékezni. Mivel nem tudta a feszültséget tovább elviselni, hamarosan mindkettőjüknek jó éjszakát kívánt, és visszavonult. Mielőtt a szobájába ment, hozott még a konyhából egy kis tejet a cicának, amely mohón esett neki. Amikor az állatka jóllakott, az ölébe vette, és addig simogatta a doromboló kis állatot, míg el nem aludt.

Miközben a ház lassan elcsendesedett, Szilvia becsomagolta az utolsó holmijait is. Aztán leült és megpróbált egy búcsúlevelet írni Karinnak, de nem találta a megfelelő szavakat. Végül is beérte egy rövid búcsúüdvözlettel. Azt remélte, a cica majd eléggé eltereli Karin gondolatait és segít elfeledni a bánatát.

Szilvia hallotta, amint először Mary, majd Bill jön föl a lépcsőn. Egy idő múlva minden elcsendesedett. Visszatette a cicát a dobozba, és lábujjhegyen besurrant vele Karin szobájába. Bess, aki megszokta, hogy Karin ágya mellett aludjék, most fölemelte a fejét és a farkát csóválta. Szilvia az ágy mellé rakta a dobozt, ahol Karin azonnal felfedezheti, ha fölébred. Aztán letérdelt az ágy mellé, hogy még egy utolsó pillantást vessen az alvó gyermekre. - Jó éjt, kincsem - suttogta, és óvatosan egy puszit nyomott Karin homlokára. Fölállt, jelt adott a kutyának, és halkan elhagyták a szobát.

Senki sem ébredt fel. Szilvia megfogta a bőröndjét, lesietett a lépcsőn, ki a házból. Békés, tiszta, csillagfényes éjszaka volt. Szilvia letette a csomagját, és körülnézett. Rászakadt a magány és az elesettség érzése. A sokáig visszatartott könnyek most végigcsorogtak az arcán.

Mit tett? Miért ment el? Szerette Billt is meg a kislányát is. Senki se kérte, hogy menjen. Épp ellenkezőleg, mindnyájan itt akarták tartani. Ha most elmegy, magával viszi saját üres életébe a vágyat mindazok után, amik itt valóra válhatnának. Ha maradna, tartalmasabb, boldogabb élete lehetne - még Bill szerelme nélkül is. Tudta, hogy Bill nem szereti. Csak azért akarta itt tartani, mert az jó volna Karinnak. Csak ezért volt rá szüksége. Aztán visszagondolt az elmúlt éjszakára, és érezte, hogy Bill kívánja őt. Ha itt maradna, egyszer még talán meg is szeretné.

Bill szobáját megvilágította az ezüstös holdfény, amely beáradt a széthúzott függönyök között. Bill a hátán feküdt kinyújtózva, a karja a feje alatt. Az ágytakaró félig lecsúszott. Szilvia közelebb lépett, és gyengéden megérintette meztelen vállát.

Azonnal fölébredt.

- Szilvia? - kérdezte eléggé elcsodálkozva. - Mi történt?

- Én... - tanácstalanul rázta meg a fejét.

Bill fölült.

- Mi van, Szilvia? - Megfogta a kezét, és gyengéden maga mellé vonta az ágyra. - Mondd el nekem! - kérte.

Szilvia idegesen játszott a ruhája szegélyével.

- El akartam menni - mondta végül.

- Úgy érted, hogy most?

Szilvia bólintott.

- És mi lenne Karinnal? - kérdezte Bill. - Gondoltál egyáltalán arra, hogy mit jelentene neki a te éjszakai eltűnésed?

Szilvia elveszítette minden reményét. A férfi első gondolata mindig a kislányáé volt.

- Szereztem neki egy cicát - mondta. - Arra gondoltam, az segít majd.

- Azt hiszed, betöltheti a helyedet egy állat? A gyerek anyjának tekint téged, Szilvia!

Patakokban folytak a könnyek Szilvia arcán.

- De én nem vagyok az anyja. Mit tehetek? Addig maradjak, amíg fölnő és elhagyja a házat?

- Ha tényleg el akartál menni, akkor már régen elmehettél volna - mondta. - Ehelyett itt ülsz és sírsz. Ez azt jelenti, hogy maradni akarsz.

- Mit akarsz tőlem, Bill? - unszolta Szilvia.

- Természetesen azt akarom, hogy maradj. Mindannyian azt akarjuk.

Szilvia mélyet lélegzett.

- És milyen minőségben? Mint Karin barátnője vagy...

- Anyaként, akire Karinnak szüksége van, és úgy is, mint a feleségem.

Ezzel a válasszal számolt Szilvia azóta, hogy kihallgatta azt a bizonyos szerencsétlen beszélgetést Bill és Dávid között. Komolyan nézett Billre.

- Bill én maradok ... a feleségedként. Egy feltétellel.

- Mi az?

- Az őszinteség. Szeretném, ha egyértelműen tisztáznánk a házasságunk okát.

- És szerinted mi ez az ok?

- Karinnak meleg otthont adni.

Bill behatóan nézett rá.

- Tehát meg akarod állapítani, hogy mi nem szerelemből házasodunk össze - mondta végül.

- Pontosan. Szeretem az igazságot.

- Na szép, akkor az őszinteség nevében: mi van a te Brennerhez fűződő kapcsolatoddal?

- Theo? - kérdezte Szilvia csodálkozva.

- Igen. A másik szeretőd. Nem emlékszel rá? - kérdezte nyersen. Mi a biztosíték, hogy előbb vagy utóbb nem fogod meggondolni, és nem utazol utána?

A bántó, gúnyos hangsúlytól Szilvia rosszul volt.

- Theo és én nem vagyunk szerelmespár. Jó barátok vagyunk. Ez minden.

Bill megvetően fújtatott.

- És azt hiszed, hogy ezt velem megetetheted? Eléggé érthetően adtad tudtomra, miféle barátság ez.

- Az ördögbe is, Bill! - rázta le magáról dühösen a férfi kezét. - Igazán azt hiszed, hogy én olyan asszony vagyok, aki hol ezzel, hol azzal fekszik le?

- Már nem tudom, mit higgyek rólad, Szilvia - mondta lassan. - Azt gondoltam, tudom. De most már nem vagyok biztos benne. Volt egy feleségem, aki szerelmet fogadott nekem, aztán elment egy másik férfival. Bolond lennék, ha egy olyan asszonyt vennék feleségül, aki máris egy másikat szeret. Milyen esélye lehetne egy ilyen házasságnak?

- Bill, én Theót úgy szeretem, mint egy jó barátot, aki a szó legigazibb értelmében az életemet mentette meg. Nem vagyunk és sosem voltunk szerelmesek egymásba. És soha nem is leszünk - tette hozzá. - Az egészet csak színleltük itt neked.

- Színleltétek? - Bill a homlokát ráncolta. - Miért?

Szilvia mély lélegzetet vett. Eljött az ideje. Többé nem volt értelme magába fojtani a teljes igazságot.

- Mert én is hallottam, amit Davidnek mondtál.

Bill zavarodottan csóválta a fejét.

- Mit hallottál? Mikor?

- Rosenéknál, az utolsó reggelen. A teraszon ültetek, amikor én még ágyban voltam. - Idegesen játszott az ujjaival. - Karinról beszéltél vele.

- Emlékszem, de mit...?

- Azt mondta, hogy Karin szomorú lenne, ha elmennék. És te... te közölted, hogy az a szándékod, hogy elveszel feleségül, csak azért, hogy maradjak.

Bill felnyögött.

- És ezért vetetted magad egy másik férfi karjába? Nem értem!

Szilvia bosszús lett.

- Ezzel szemben én túlzottan is megértettem! A te egész romantikus viselkedésedet előző este! Miért kellett ezt megtenned? Miért nem tudtad nekem nyíltan megmondani, hogy mit akarsz tőlem? - Elhúzódott a férfitől. - Miért kellett megjátszanod magad? - suttogta.

- Szilvia! Mondj el nekem mindent! Mennyit hallottál ebből a beszélgetésből?

- Éppen eleget. Azt tervezted, hogy elveszel feleségül, azért, hogy Karin mellett maradjak.

- És mit szólt ehhez Dávid?

- Azt hiszem, jó ötletnek tartotta.

- Kérdezett tőlem valamit, azonnal a dolog mélyére ment. Ezt is hallottad?

Szilvia megrágta a fejét.

- Azt kérdezte tőlem, szeretlek-e. És akarod tudni, mit válaszoltam rá?

Szilvia félve nézett rá.

- Igen - mondta Bill. - A válaszom igen volt.

-Ó, Bill...

Magához ölelte Szilviát, a fejét a vállára húzta.

- Ne sírj, édesem - kérte. - Meséld még el, ami hátravan.

Szilvia belekapaszkodott.

- Meg voltam bántva - mondta Szilvia. - Azaz este, a tánc és minden egyéb olyan csodálatos volt. Fölébredtem, és elevenebbnek éreztem magam, mint azelőtt bármikor.

- És aztán végighallgattad egy beszélgetés rosszabbik részét.

Bólintott.

- Addig a napig nem sok figyelmet szenteltél nekem - mondta halkan -, mindenesetre nem ilyen módon. Az én szememben az udvarlásod csak eszköz volt a célhoz. Ahhoz a célhoz ugyanis, hogy Karint boldoggá tedd, és így megszabadulj az iránta érzett bűntudatodtól. Fölült. - Tényleg szeretsz engem, Bill? - kérdezte sürgetően. - Ha nem, akkor most mondd meg! Nem tudnám elviselni.

- Ez nem vicc - nyugtatta meg a férfi. - Nagyon szeretlek. - Két ujját Szilvia álla alá tette. - Nézz rám - suttogta. - Szeretlek, Szilvia Cameron - ismételte szenvedélyesen. Sóhajtva hunyta le a szemét. - Attól tartok, hogy ilyen könnyen nem tudsz meggyőzni - vallotta be Szilvia -, de kérlek, ne add föl.

- Szilvia, ez azt jelentené, hogy te is szeretsz engem? - kérdezte, és reménykedve nézett rá.

- Természetesen. Ez nem elég nyilvánvaló?

- A te szádból akarom hallani.

Szilvia a tenyerébe szorította a férfi arcát. - Szeretlek, Bill - suttogta.

- Olyan nagyon szeretlek.

Megcsókolta, gyengéden és odaadóan. Bill csak nagy sokára emelte föl a fejét.

- Van még valami, Szilvia... - mondta. - Többet kell tudnom a férjedről.

- Reidről? - kérdezte Szilvia meglepetten.

- Tudod, hogy most mondtad ki először a nevét előttem? Eddig egyáltalán nem beszéltél róla. Amíg Theo Brenner föl nem tűnt itt, azt hittem, hogy még mindig a férjedet szereted.

- Nem! - kiáltotta hevesen. - Gyűlöltem őt.

- Gyűlölted? De hát akkor miért nem beszéltél sohasem róla? Nemrég még a gyűrűjét is viselted.

- A karikagyűrű az anyámé volt. Reid gyűrűje valahol a Csendes-óceán mélyén hever. Bedobtam, miután elhagytam Reidet.

- Elhagytad? De...

- Azután hagytam el, hogy Jennifer meghalt. Néhány hónappal rá szívinfarktust kapott.

Bill zavarodottan szántotta végig a haját a kezével.

- Mesélj el mindent az elejéről! - kérte.

- Reid jóval idősebb volt nálam - kezdte Szilvia a történetet. - Társ volt az apám ügyvédi irodájában. Amikor tizennyolc éves lettem, elkezdett udvarolni nekem. Éppen akkor kezdtem továbbtanulni, és alig volt tapasztalatom férfiakkal. Nagyon ügyesen kezdte: gyertyafényes vacsora, rózsák, csupa romantika. Igen naiv voltam és teljesen tapasztalatlan e téren.

Elmesélte Billnek, hogy milyen hideg és számító volt Reid, mesélt a félelmeiről, megaláztatásairól, a gyűlöletéről és végül a Jennifer halálát követő meneküléséről. Theóval való találkozását is elmesélte, és azt, hogy milyen sokat tett érte ez a férfi, amikor teljesen kétségbe volt esve. Bill a karjában tartotta Szilviát, és szótlanul hallgatta. A férfi közelsége meleget és vigaszt árasztott.

- Teljesen érthetetlen, hogy miért voltak ilyen hibásak a feltételezéseim - mondta a fejét csóválva. - Még Daviddel is beszéltem rólad. Megkérdeztem tőle, hogy meddig tarthat, amíg egy asszony túljut a férje halálán. Mivel te akkoriban viselted a gyűrűt, az volt a véleménye, hogy erősen kötődsz még a férjedhez, és nem tudtad túltenni magad a halálán.

Újra megcsóválta a fejét.

- Elhatároztam, hogy türelmes leszek. Időt akartam hagyni neked. Amikor aztán visszajöttünk, itt várt Brenner. - Keserűen felnevetett. - Korábban sosem voltam féltékeny, de ezt a férfit meg tudtam volna ölni. Tökéletesen meg voltam győződve róla, hogy ti szerelmesek vagytok. És aztán, mintegy megerősítve ezt, levetted a gyűrűdet. Természetesen azt hittem, hogy miatta.

- Anyám jegygyűrűjét akkor vettem föl, amikor visszamentem az egyetemre - magyarázta Szilvia. - Arra gondoltam, hogy megvéd majd a molesztálásoktól. Így is volt. És aztán beléd szerettem. Akkor egyszerre csak értelmetlennek tűnt, hogy továbbra is viseljem. Sohase gondoltam bele, hogy milyen titokzatoskodónak is tűnhettem - mondta. - De nem éppen egyszerű elmesélni, hogy az ember gyűlölte a férjét, és boldog volt, hogy meghalt. Sok időre volt szükségem, hogy fölismerjem, ezek az érzések egész normálisak - fűzte hozzá halkan.

- Szilvia, szűz voltál még, amikor feleségül vett?

- Igen.

- Milyen volt szeretőnek?

- Hideg - mondta, és az emlékezés jéghideg borzongást kergetett a hátára. - Érzéketlen.

- Fájdalmat okozott neked?

Lehajtotta fejét és bólintott.

- Az első alkalmakkor igen, aztán megszoktam.

Bill felnyögött, és szorosabban húzta magához. Gyengéden megcsókolta a homlokát.

- Bárcsak sejtettem volna! Óvatosabb, gyengédebb lettem volna.

Szilvia megrázta a fejét.

- Reiddel mindig úgy éreztem, hogy csak mint eszközt használ engem. De az utolsó éjszaka veled, Bill, az gyönyörű volt. Éreztem a szenvedélyt, a tiédet és az enyémet.

Bill megcsókolta, és gyengéden megsimogatta a vállát.

- Hagyd, hogy újra szeresselek - suttogta rekedten -, hogy igazán szeresselek. Egy hosszú, szép éjszaka áll előttünk. Az ágyamban akarlak tudni és érezni és nézni akarom a csodálatos testedet a holdfényben. - Újra megcsókolta.

Szilvia vágyakozva sóhajtott fel. A keze a férfi testén vándorolt, egészen odáig, ahol az ágytakaró a csípőjét takarta. A férfi kigombolta Szilvia sportöltözékét. - Hagyd, hogy levetkőztesselek - kérte. Nem viselt melltartót. A férfi keze átfogta a telt kebleket. Amikor a száját rátapasztotta, Szilvia kéjesen felnyögött. Aztán fölállt, és hagyta a földre hullani a ruháját. Gyorsan félretolta a lábával, és Bill mellé ereszkedett az ágyra. Leírhatatlanul vágyott a férfira. Vele akart lenni, most azonnal. Szüksége volt kölcsönös szerelmük érzékelhető bizonyítékára. Hevesen kapaszkodott belé, mialatt a férfi kezével és szájával a legnagyobb extázisba hozta a testét.

- Szükségem van rád, Bill - suttogta. - Olyan nagy szükségem van rád. Gyere...

- Azonnal, drágám - ígérte rekedten. - Azonnal.

A szája egyre lejjebb vándorolt, a női test legérzékenyebb pontjait izgatva, amíg Szilvia már nem bírta tovább a kéjt és a mohó vágyakozást.

- Bill - nyögte.

Ő is olyan izgalomban volt már, hogy nem tudta tovább halogatni az orgazmust. A szenvedély ritmusára együtt mozogtak, amíg a szerelem és vágyakozás a végtelen boldogság érzésében fel nem oldódott.

- Szilvia? - kérdezte egy idő múlva Bill, és megsimogatta meztelen csípőjét.

- Tessék... - Csodálatosan ellazult, álmos és elfogódott lett a nagyszerű érzés bizonyosságától, hogy szeretik.

- Hozzám jössz feleségül?

Kinyitotta a szemét.

- Igen.

Bill gyengéden megcsókolta.

- És milyen feltételeket szabsz? - kérdezte.

- Csak egyetlenegyet: azt, hogy szeress. Ez minden, amit akarok.

A férfi magához húzta, és újra megcsókolták egymást.

- Szeretlek - ígérte a férfi. - Jobban, mint ahogy valaha is asszonyt szerettem.

Szilvia szeme megtelt könnyel. - Ó, Bill, olyan boldog vagyok.

- És ez minden, amit én akarok - bizonygatta a férfi. - Mindig boldognak kell lenned. Olyan nagyon sok szomorúságot olvastam ki a szemedből.

- Az Jennifer miatt volt - mondta halkan. - Amikor Karint néztem, mindig arra gondoltam, hogy ennyi idős lehetne most az én kislányom is.

- Tudom, drágám. És megértelek - biztosította Szilviát. - Nem gondolod, hogy ennek ellenére szeretnél még gyereket?

Szilvia habozott.

- - De, azt hiszem, igen - mondta aztán. - Bár félek is tőle egy kicsit. Mindenesetre - tette hozzá, és lágyan megérintette a hasát - talán már nincs is választásom. Nem voltam ugyanis felkészülve a veled való együttlétre.

Bill halkan nevetett.

- Én sem - vallotta be. - Olyan sokáig kellett uralkodnom magamon, hogy ne nagyon sürgesselek. Amikor már végre a karomban éreztelek, akkor semmi másra nem tudtam gondolni.

A hátára gurult, és magára vonta Szilviát.

- Szükségem van rád, Szilvia - mondta. - Nem akarok nélküled élni. Olyan boldog vagyok, hogy nem mentél el.

- Nem tudtam elmenni - suttogta. - Nélküled értelmetlen lett volna az életem.

Szilvia odabújt Billhez, és néhány pillanat múlva már mindketten aludtak.

A nap Szilvia arcába sütött. Hunyorított, végül kinyitotta a szemét. Csodálkozva nézett körül. Aztán újra emlékezett, és mosolygott. Megfordult, a karját Bill köré fonta és hozzábújt. Csodálatos volt ilyen közel lenni hozzá. Szerette a férfit. Legszívesebben egész nap ágyban maradt volna vele. De ez nem ment. Habozva vált el tőle, és megpróbált óvatosan kiszállni az ágyból. Bill tapogatózott utána.

- Hová mégy? - kérdezte félálomban.

- Vissza kell mennem a szobámba - magyarázta suttogva. - Kérlek, hagyj most elmenni.

Bill azonnal felébredt, és felült.

- Miért?

- Karin és Mary hamarosan felébred. Karin biztosan keresni fog engem, és ne itt találjon rám.

- Ó, nem, kincsem. - A férfi szorosan tartotta. - Te szépen itt maradsz a helyeden.

- De...

- Semmi de.

Karjába vonta, és gyengéden csókot nyomott a halántékára. - Karin semmit se fog gondolni - nyugtatgatta -, még túl kicsi hozzá. Marynek meg egészen biztosan nincs kifogása ellene. Valószínűleg úgyis azt tartja, hogy régóta itt az ideje, hogy tisztázzuk a kapcsolatunkat.

- Na, akkor legalább azt hagyd, hogy fölszedegessem a földről a holmijaimat, és fölöltözzek. Ugyanis ez nekem mégis kellemetlen egy kicsit. Mindenesetre nem szeretném olyan nyilvánvalóvá tenni, hogy mi...

- Nekem különösen tetszel meztelenül - szakította félbe Bill, és megfogta a mellét.

- Te erkölcstelen - szidta somolyogva. De a férfi érintése izgalomba hozta. - Van még időnk? - suttogta.

- Mire?

- Hogy még egyszer szerethessük egymást.

- Te telhetetlen vagy - állapította most meg a férfi.

- Te kezdted.

- Akkor együtt kell a végére járnunk - dobta vissza a labdát, és visszahúzta a lepedőre.

Arra ébredtek fel ismét, hogy Karin Bess kíséretében berontott a szobába.

- Papa, nézd csak, mit...

Megállt, amint meglátta Szilviát.

- Ó, itt vagy hát? Már a szobádban kerestelek, és nem voltál ott. Nézd csak, mit kaptam. - Fekete-fehér foltos kiscicát tartott a magasba.

- Egy cica! - örvendezett.

Szilvia fölült, és szemrehányó pillantást vetett Billre. Minden túl gyorsan történt, nem volt még fölkészülve. Szerencsére ragaszkodott hozzá, hogy fölvegye Bill egyik ingét, mielőtt újra elaludtak.

- Mutasd csak, Karin - kérte Bill, és a macska után nyúlt.

Karin óvatosan kihúzta a cica karmocskáit a pizsamájából, és odanyújtotta az állatot. Aztán fölmászott az ágyra, és kettőjük közé ült. Bill megsimogatta a cicát az ujjával. A macska összekuporodott az ágytakarón és dorombolni kezdett.

- Tényleg, édes - mondta -, különben ez Szilvia ajándéka, Karin.

- Köszönöm, Szilvia. - Karin ragyogott a boldogságtól.

- Szívesen, édesem. Tudod már, hogy milyen nevet adsz neki?

Karin nem sokáig töprengett. - Aranyka!

- Aranyka? - kérdezte Bill és Szilvia szinte egyszerre, és kétkedve nézték a fekete-fehér kismacskát.

- Igen. Mandynek van egy macskája, azt is Aranykának hívják. Olyan narancssárga. Mandy azt mondja, aranyos színű, de én egyáltalán nem úgy látom.

Elvette a cicát az apjától, és a szívéhez szorította.

- Szilvia - kérdezte aztán -, mit csinálsz te tulajdonképpen a papám ágyában?

- Na most vágd ki magad - súgta Szilvia Billnek. - Én végül is időben vissza akartam vonulni, emlékszel még?

Bill rátámaszkodott az egyik könyökére, és nyugodtan rámosolygott a kislányára.

- Nos, Karin, az elmúlt éjszaka elhatároztuk Szilviával, hogy összeházasodunk. Azaz...

- Szilvia lesz a mamám?

- Bizonyos értelemben igen.

Boldog, csodálkozástól kitágult szemekkel nézte Karin Szilviát.

- Ez csodálatos. Éppen ezt szerettem volna.

Szilvia megsimogatta a gyerek fürtjeit, és gyengéden megcsókolta Karint.

- Nagyon örülök neki, hogy itt maradok.

- Én is - sóhajtotta Karin boldogan.

- Én is - erősítette meg Bill.

- És Bessie is! - Karin izgatottan kacarászott, amikor a szuka az ágy szélére tette az orrát, és vágyakozva csóválta a farkát. - ő is fel akar jönni az ágyra, papa.

- Na azt már nem! Gyerekek igen, cica talán, de óriási négylábúaknál ehhez nem járulok hozzá.

Karin újra felkuncogott.

- Mit akarsz ezzel mondani, papa?

- Kutyák nem! - válaszolta Bill. Bár komolyan gondolta, nevetnie kellett.

- Tehát itt vagytok mindannyian! - Mary nézett be a nyitott ajtón.

Szilvia önkéntelenül is meglapult, és egy kicsit zavarba jött. Bár Mary tökéletesen egyetértő és barátságos arcot vágott, mégiscsak rosszul érezte magát az idősebb asszony vizsla tekintete alatt.

Ezzel szemben Bill vidáman és a győzelemben biztos hangon köszöntötte.

- Jó reggelt, Mary!

- Jó reggelt. Igazam van, hogy ma reggel jókívánságok érkeztek? - kérdezte Mary, és biztatólag kacsintott Szilviára:

- Tökéletesen igaz, Mary. Szilvia és én olyan gyorsan, ahogy csak lehet, összeházasodunk.

Mary mosolygott, és örömmel bólintott.

- Igazán boldog vagyok, hogy ezt hallom. Egy darabig aggódtam, hogy nem lesz belőletek semmi. Pedig milyen jól összeilletek - jelentette ki, és energikusan biccentett.

- Gyere most velem a konyhába, Karín - tette aztán hozzá. - Bessie-t is magunkkal visszük. Hiszen ma reggel van mit ünnepelni. Segíthetsz nekem kekszet sütni a reggelihez.

- Csodálatos! - Karin lelkesen kimászott az ágyból, a cicát még mindig magához szorítva.

- Epret is kaphatok hozzá?

- És juharszirupot? - kérdezte Bill reménykedve.

- És tejszínhabot? - Szilvia nevetett. Tökéletesen túltette magát a zavarán.

- Uramisten, ma reggel aztán egy egész sereg éhes ember van ebben a házban - somolygott Mary, és Karint az ajtóhoz hajtotta.

- Gyerünk, Bess, te is velünk jössz. Majd meglátod, hogy micsoda finom falatot tartogatok én a te számodra ezen az ünnepi napon.

Mielőtt az ajtót becsukta, még egyszer odakacsintott Billnek.

- A reggeli egy fél órán belül kész van.

Amikor Mary, Karin és Bess elhagyta a termet, Bill nevetve megrázta a fejét.

- Gyerek, macska, kutya és a házvezetőnő. És mindez korán reggel a hálószobánkban. Holnap veszek erre az ajtóra egy lakatot.

Szilvia nevetett, és felhajtotta az ágytakarót.

- Nem, még ne kelj fel - kérte Bill. - Maradjunk még néhány percig nyugodtan együtt az ágyban. - Újra betakarta Szilviát, és a karjába vonta. Szilvia boldogan hozzábújt, és elégedett sóhajjal hunyta be a szemét.

- Tudod, mit? - kérdezte halkan egy idő múlva. - Én még sohasem töltöttem egy egész éjszakát férfival. Azt hiszem, meg tudnám szokni.

Bill eltolta magától, és csodálkozva nézett rá.

- Soha? Úgy érted...?

- Reid utána mindig azonnal elment - mondta Szilvia, és grimaszt vágott. - Először a fürdőbe ment, hogy letusoljon, aztán a saját szobájába. Mindig azt az érzést keltette bennem, mintha én... mintha piszkos lennék.

- Ó, drágám! - sóhajtott Bill elszomorodva. - Azt kívánnám, hogy bár mindezt a fájdalmat meg nem történtté tehetném a számodra.

Szilvia mosolygott, és gyengéden megsimogatta az arcát.

- Ezt már megtetted - suttogta - a szerelmeddel.

A férfi egészen szorosan a karjába zárta.

- Szeretlek, Szilvia - esküdött. - Mindig szeretni foglak.